Felhasználói szemmel az ügy mögött álló technikai újdonság lényege az, hogy számítógépek között titkosítási módszerekkel védett biztonságos, manipulálhatatlan közösségi adatcsere zajlik, felettes hatóság beavatkozása nélkül. Ahogy a lakáskiadók és a bérlők, a repülőtársaságok és a jegyigénylők összehozhatók ilyen módon, a jövedelmükből megtakarítókat és a kölcsönt igénylőket is össze lehet rendezni úgy, hogy nem jut szerephez bank vagy más pénzügyi vállalat, hatóság. Ezáltal viszont magánpénz teremtődik a résztvevők számára biztonságosan, de immár központi bank közbeiktatása és államilag felügyelt bankok közreműködése nélkül.

Több ilyen elektronikus magánpénz született, a legismertebb a bitcoin. Ennek – mint bármely fizetőeszköznek – létezik árfolyama a hagyományos pénzekhez (dollárhoz, euróhoz) mérve. És itt jön a január végi nagy izgalom: a bitcoinnak és társainak a „hivatalos” pénzekben mért árfolyama a legutóbbi időkig hatalmasat emelkedett, így aki néhány éve tett szert ilyenekre, százszoros nyereséget is elkönyvelhetett magának dollárban, euróban vagy éppen forintban, ám a nemrég bekövetkezett áresés sokakat fájdalmasan érintett.

Az új pénzek áringadozásától nem függetlenül számos ország pénzügyi hatóságai kezdenek fellépni a kriptopénzekkel szemben. Több helyen fogyasztóvédelmi vagy befektetővédelmi indokkal tiltották be a használatukat, máshol pedig a titkossággal van baj: a technológia pénzmosásra vagy bűnös ügyek finanszírozására is alkalmas.

A főbb kriptopénz-vállalkozások dokumentumai alapján indokolatlannak látszik a vád, miszerint itt valami piramisjáték-szervezés zajlana. Sőt épp a bitcoint létrehozó és szabályozó algoritmus szavatolja, hogy véges mennyiségű pénzegység szülessen; a véges pénzkínálatot pedig sokan tévesen úgy értelmezik, hogy az ilyen pénz értéke stabil lesz. Nos, pont a korlátok közé szorított kínálat miatt nincs jó esélye a mai világpénzek (dollár, euró) leváltására. Nem azért, mert a bitcoin „csak” elektronikus jelekből áll. A mai valuták mögött sem találni aranyfedezetet vagy megfogható értéket. Értékállóságuk jórészt abból fakad, hogy a monetáris hatóságok (központi bankok) a gazdaság mindig ingadozó pénzigényéhez igazodó pénzkínálatot képesek fenntartani, és válság esetén végső mentsvárként belépnek. Míg a kriptopénzek értékmérő és értékőrző képességeit szkeptikusan ítélem meg, magát a blokklánc-technológiát másként látom, hiszen az érdekelt felek közvetlen összepárosításának eljárásai az élet számtalan területén alkalmazhatók sikerrel.

Egy gondolat a helyi pénzek (mint a soproni kékfrankos) és a kriptopénzek feltűnéséről és népszerűségéről: mindehhez talán köze van annak, hogy az aranyalap végső szétesése (1931) után kialakult modern pénzrendszer legitimitása újabban meggyengült, a nagy hatalmú jegybankok tekintélye idővel megkopott. A 2007 utáni válság erre kellő okot adott. A helyi pénzek gondolata a praktikus szempontokon túl táplálkozhat a piaci rend hitelének megingásából, akár romantikus antikapitalizmusból is. A kriptopénzek hívei között pedig egyaránt előfordulhatnak műszaki innovátorok, újdonságra fogékonyak, kockázatkeresők, sőt piaci fundamentalisták is, akik az emberek közötti decentralizált adatcsere technikáival váltanák fel a bürokratikus központi bankokat és az általuk kibocsátott hivatalos állami pénzeket. Ez aligha következik be, de a pénz világa bizonyosan nagyot változik.