Mai döntéseink a felvilágosodás elveire épülnek: az ember racionális lény, döntéseit az ésszerűség alapján hozza, az emberi világot is mechanikus természeti törvények irányítják, s ok-okozati összefüggések jellemzik. Szerzőnk szerint ez teljes tévedés: világunk nem ésszerű, nem normális, döntéseink hatásai nem számíthatók ki előre, ezért nem hozhatunk racionális döntéseket. A kormányok és vállalatok hagyományos gazdasági gondolkodás alapján döntenek, de ez hibás, ezért rendre kudarcot vallanak: jönnek a válságok és a vállalati csődök. Nobel-díjas közgazdászok sora bizonyította, hogy a racionális döntéshez soha nem rendelkezünk elegendő információval, a piac rosszul mér, az információk torzak. Még a sakkban is így van. Kaszparov a legjobb számítógép segítségével sem számíthatta ki a sakkjátszma végét. Mi nem támaszkodhatunk a sakk egyértelmű játékszabályaira, ezért elméletileg sem képzelhető el kiszámítható döntés.

A könyv újdonsága az optimizmusa: a globális és közösségi hálók világában új segítséget kapunk döntéseinkhez. Mindenki mindenkitől jelzést kap az internet révén, hogy hasonló helyzetben miként döntött, így másolhatja mások sikeres döntéseit. Ehhez szakítani kell a világ hagyományos racionális felfogásával: a többi emberre, vállalatra kell figyelni, nem a közgazdasági tankönyvekre. Mi is ezt tesszük: szakítottunk a hagyományos közgazdaság receptjeivel. Erre jó okunk volt: az első pillantásra racionálisnak látszó, ésszerűnek tűnő receptek alapján olyan döntések születtek 2002 és 2010 között, amelyek csődbe vitték az államháztartást, családok százezreit és vállalkozók tízezreit. Az ortodox közgazdasági gondolkodás szerint ésszerűnek tűnt alacsony kamatra svájci frankban és euróban hitelt felvenni, az államadósság zömét külföld felé felhalmozni, bőséges hitel idején eladósítani mindenkit, az uniós forrásokat nem a vállalatoknak adni, mert azok vegyenek fel olcsó hitelt, erősen tartani a forintot, mert az fékezi az inflációt, 3 százalék feletti költségvetési deficitet megengedni. Ezek a döntések katasztrofálisnak bizonyultak a válság utáni új korban, amikor megszűnt az olcsó és bőséges hitel, büntetik a magas államadósságot és államháztartási deficitet, majd az unió számon kéri a korábbi évek tékozló politikáját. Tényleg csak utólag lehetett tudni, hogy hibás a gazdaságpolitika?


Nem, ezt akkor is lehetett már tudni. Az állam, a vállalat és a család számára később drámaian hibásnak bizonyult döntések ugyanis mások számára jók voltak: a bankoknak, a külföldi pénzügyi befektetőknek, a mesterséges konjunktúrában többet értékesítő vállalatoknak, az ingatlanpiaci fejlesztőknek és az akkori kormányoknak. Sokat nyertek azon, amin mindenki más sokat veszített és veszít még évekig. 2002 után nálunk azért hoztak tömegesen hibás döntéseket a gazdasági szereplők, mert a cinkelt kártyákkal játszók tudatosan eltorzították a piaci információkat. Az előnyökről mindenki beszélt, a kockázatokról senki, miközben tudni lehetett, hogy csak átmeneti az olcsó és bőséges devizahitel kora.

Magyarországon ma már tömegesen hozunk jó döntéseket lent és fent, mert kizártuk a cinkelt lapokkal játszókat.