Gazdaság

Mit jelent vállalkozni a XXI. században? Tíz magyar alapítású startup megmutatja

/ 2016.07.19., kedd 11:06 /

Évek óta a Bridge Budapest kínálja a legérdekesebb ösztöndíj-lehetőségeket idehaza. A fiatal IT-s cégek által alapított szervezettel utaztak már magyar fiatalok tapasztalatot szerezni többek között San Franciscóba, Bostonba, Tokióba és Szöulba is. Az eredményekről, benyomásokról a résztvevők itt számoltak be.

A BB-s ösztöndíj idén átalakul, nem is akárhogyan. Tíz magyar startup cég nyitja meg kapuit, és fogad egy-egy ambiciózus fiatalt októbertől hat hónapra, fizetett állásra. Az ösztöndíjra jelentkezőknek kiemelt üzleti hatású feladatok közül kell választaniuk. A közlemény szerint „nem számít, hogy eddig mit tanultál vagy mit csináltál, bármelyik, a startupok által beküldött kiemelkedő üzleti hatású feladatot választhatod”.

A programban részt vevő magyar alapítású cégek, ahol egy-egy jelentkező majd fél évig kipróbálhatja magát: BOOKR Kids, Brewie, tryfruit IT Academy, Konetik, SpringTab, Kemialytics, PublishDrive, Mosaik, Antavo, Be-Novative. A startupok részletes bemutatása itt olvasható. Ajánlom a programot jó szívvel.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Bibliai idézet a HVG új szlogenje

A szlogen „születéséről” annyit, hogy a lap számára az új felvilágosodás reményét jelentő „Legyen világosság” („Fiat lux”) néhány ezer éves bibliai mondat.

Kettészakadhat az Európai Unió

Ostobaság az EU elképzelése, hogy a vitás kérdéseket a visegrádi országok számára kifizetendő támogatások csorbításával rendezné – állítja Lubomír Zaorálek. A cseh külügyminiszter nem zárja ki, hogy az EU kettészakad. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Gulyás Gergely: „Ilyen diktatúrát kívánok mindenkinek!”

Nem tudja, nyertünk-e bármit is a CEU-üggyel, s amikor állami cégeknél a prémium megközelíti az éves fizetést, az elfogadhatatlan – mondja Gulyás Gergely. A Fidesz alelnöke szerint nem szabad felülniük a téves látszatnak, hogy a mutyiügyek következmények nélkül maradnak. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Újabb negyedszázad kezdődik

Százhárom országból jöttek látogatók, hollywoodi filmsztárok sora érkezett a fesztiválra, egy 11 hónapos hongkongi csecsemő is itt szórakozott szüleivel...