Gazdaság

Nagyon beindultak a kínai befektetők Magyarországon

/ 2017.05.19., péntek 14:00 /
Nagyon beindultak a kínai befektetők Magyarországon

A Metropolitan Egyetem, az Invitel és a Bosch miskolci leányvállalata csak a kezdet, a következő években további hazai cégeket szerezhetnek meg kínai befektetők. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ha lezárul a két hete bejelentett ügylet, és kínai tulajdonba kerül a Bosch indítómotorok és generátorok gyártásával foglalkozó üzletága, mintegy 1700 dolgozó kerül a ZMJ nevű vállalathoz a miskolci telephelyen. A megyében nem ez lesz az első kínai nagyvállalat, a céget jócskán megelőzte a BorsodChemet 2010-11-ben két lépcsőben felvásárló Wanhua.

A szakmai mellett már kínai pénzügyi befektető is megvetette lábát Magyarországon. Nem véletlenül: a magyar Exim a kínai Eximbankkal közösen alapította meg 2013 végén a közép-kelet-európai befektetési alapot, a CEE Equity Fundot. A kínai kezdeményezésre létrejött, 435 millió dollár jegyzett tőkével induló alaphoz az Exim 30 millió dollár pénzügyi kötelezettségvállalással csatlakozott.

Az alapnak két befektetése van nálunk: a Budapesti Metropolitan Főiskola, valamint az Invitel távközlési szolgáltató. Ezeket hamarosan továbbiak követhetik. A tavalyi, rigai Kína–Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón ugyanis bejelentették: egymilliárd dollárral elindítják a CEE Equity Fund második fázisát. Erről a napokban Szijjártó Péter közölte, hogy a magyar Eximbank most is beszáll, ezúttal 70 millió dollárral. Cserébe az alap 140 millió dollárnyi befektetést hajt végre hazánkban.

 

 

 

 

Részletek a május 18-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Végre itt az első hazai családbarát genderbiblia!

Kovács Ákos, Puzsér Róbert, Ókovács Szilveszter, Skrabski Fruzsina, Süveges Gergő és mások ajánlásával. Ezer hála, hogy olyan ügyhöz adták a nevüket, amiből még bajuk is lehet.

Bor világnapja: online borpiactér indult

Nemrég indult el a Wineliner.com online borpiactere, amely versenytársaihoz képest új alapokra helyezi az online borpiacot: családi és réteg pincészetek boraihoz enged országos hozzáférést, eddig nem ismert borászatokat tesz elérhetővé bárki számára.

Meddig számíthat az Orbán-kormány Angela Merkelékre?

Nem a valószínűtlen szankciók miatt érdekes, hogy az Európai Parlament elmarasztalta a magyar kormányt, hanem mert a határozatot a sokáig bajtárs lengyelek is megszavazták. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

A cél: legyen egy világszerte jegyzett szellemi csúcstalálkozónk!

Mit keres egy programban konzervatív filozófus és szoftmarxista „internetkalóz”? A Brain Bar Budapest nevű „jövőfesztivál” alapító-szervezőjét, Böszörményi Nagy Gergelyt a techvilág közhelyeiről és veszélyeztetett állásokról is kérdezzük. Interjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Müller Péter a kommunista sztárrá vált Soós Imre tragédiájáról

Cannes-ban idén újravetítették a Körhinta című filmet, amelynek férfi főszereplője az 1956-os siker után néhány hónappal öngyilkos lett. A kommunista sztárrá lett Soós Imre tragédiáját Müller Péter írta meg Részeg józanok címmel. Nagyinterjúnk a szerzővel a csütörtöki Heti Válaszban.

Borbás Marcsi: „Soha nem tudtak rám kényszeríteni szerepeket”

„Az a titok, hogy nincs titok. Mert ha van, az előbb-utóbb kiderül, és hitelét veszti az ember. Akartak, de nem tudtak rám kényszeríteni szerepeket, mert felálltam” – mondja Borbás Mária. A Gasztroangyal műsorvezetője hitelességről, önazonosságról, a táplálkozás helyes arányairól és a reflektorfényt kerülő férjéről is beszél a Heti Válasz Esszencia című mellékletének adott interjúban.

Lengyel politikus: „Nem fogadtuk el Orbán érvelését Putyinról”

A magyar politikusok kihasználják, hogy az EU a lengyelekkel foglalkozik Magyarország helyett – állítja a lengyel ellenzék vezetője. Grzegorz Schetyna emellett alig burkolt ellenszenvvel néz Budapest és Moszkva közeledésére. Exkluzív nagyinterjú a csütörtöki Heti Válaszban.