Repülővel Észak-Amerikába – soha nem volt még ennyi közvetlen járat! | Válasz.hu

Gazdaság

Repülővel Észak-Amerikába – soha nem volt még ennyi közvetlen járat!

/ 2018.05.09., szerda 19:00 /
Repülővel Észak-Amerikába – soha nem volt még ennyi közvetlen járat!

Soha nem közlekedett még annyi közvetlen légi járat Budapest és Észak-Amerika között, mint jelenleg. Részletek a csütörtöki Heti Válaszban.

Hazánk és az Egyesült Államok között utoljára 2011 októberében repült menetrend szerinti közvetlen járat idén május 3-a előtt, amikor a lengyel nemzeti légitársaság felavatta Budapest–New York útvonalát. Két nappal később pedig a Budapest–Chicago került sorra. Nagyon ritka, hogy egy nemzeti légitársaság bázist létesítsen a hazáján kívül, ebben az esetben viszont ez történt. A LOT a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre telepített egy 252 székes Boeing-787 Dreamliner repülőgépet.

Míg a LOT egész évben működteti járatait, az American Airlines egyelőre csak október végéig kötelezte el magát Budapest mellett, addig viszont minden nap közlekedik a május 5-én indított philadelphiai járat. Ez a reptér a társaság legfontosabb gyűjtő-elosztó központja, így szinte minden amerikai városba kínál átszállási kapcsolatot. Korábban soha, még a Malév idejében sem fordult elő, hogy négy észak-amerikai városba lehetett eljutni átszállás nélkül Budapestről. A negyedik a kanadai Toronto, ahová az Air Canada Rouge repül, jelenleg a hét minden napján.

 



 

 

Részletes információk a május 10-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon kapható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.