Az élelmiszer-fogyasztás hazánkban egy lakos évi összes kiadásának 28,3 százaléka. Ennek 6,8 százalékát költjük kenyérre a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. 1999-ben egy magyar állampolgár összesen 6299 forintot fordított erre. Döntően fehér kenyeret fogyasztunk, a barna kenyér iránti kereslet elenyésző. Az országhatáron kívül, mintegy 30 kilométeres sávban, a magyarok lakta területen szintén ez a fogyasztási szokás a jellemző. Nem mindegy tehát, mennyibe kerül mindennapi kenyerünk.

Az év elején elhárult az áremelés veszélye. Bánki László, a Magyar Pékek Ipartestületének elnöke, kérdésünkre elmondta: 16-20 százalékos kenyéráremelést szerettek volna elérni. Nemcsak a költségek között a legnagyobb részt - 30-35 százalékot - képező liszt ára emelkedett meg lényegesen, de hat százalékkal többet kell fizetni a villamos energiáért, s tíz százalékkal nőtt a munkabérre fordított kiadás is a minimálbér 40 ezer forintra történő felemelésével. A pékek által szorgalmazott áremelés 140 forintra drágította volna a fehér kenyér kilóját. Ám az üzletláncok végül csak tízszázalékos árnövelést fogadtak el. Meglepő új fejlemény, hogy ezt sem terhelték rá a kenyér fogyasztói árára. Noha drágábban veszik át a magyar pékektől, változatlanul a régi, 120 forint körüli áron adják a kenyeret. Ez az össztársadalmi szempontból kedvező fejlemény viszont az ipartestületi elnök szerint igen hátrányos a pékekre nézve. Ugyanis a nagy üzletláncok csak a vevőkör egyik felét jelentik (hogy az összes kenyéreladás mekkora hányadát, azt az áruházláncok üzleti titokra hivatkozva nem árulják el), de jelentős számú kisebb üzlettel is kapcsolatban állnak. Utóbbiak pedig nem fogadták el a pékek áremelési szándékát. Mondván: ha a bevásárlóközpontok polcain továbbra is olcsó a kenyér, hogyan árulhatnák ők drágábban?!

Az üzletláncoknak nem nehéz kigazdálkodni a "lenyelt" tízszázalékos ártöbbletet, már csak azért sem, mert a pékségektől különböző pluszpénzeket szednek be. Például az úgynevezett polcpénzt, vagy a beszállítói körbe történő bekerüléshez elkért listázási díjat. Az üzletláncok az elnök szerint amolyan árcsökkentő kartellként működnek együtt a Gazdasági Versenyhivatal előtt szinte bizonyíthatatlan módon. Egyébként is, egyetlen pékségtől sem várható, hogy nevét adja ilyen panaszhoz, mert azonnal elveszítené megrendelőit.

Az ipartestületi elnök rosszat sejt: úgy véli, a külföldi üzletláncoknak hosszú távon nem érdeke fenntartani a magyar beszállítói hálózatot. Erre utaló jelnek tekinti, hogy az összes magyar kenyérszükséglet jelentős részét máris saját itteni pékségeikkel süttetik meg. S bár az nyilvánvaló, hogy a hazai vásárlónak előnyös, ha olcsó marad a kenyér, úgy véli, hosszú távon a fogyasztónak is hátrányos, ha a magyar pékségek tönkremennek. Mert akkor majd - olcsó versenytárs már nem lévén - az üzletláncok drasztikusan megemelhetik az áraikat. Az európai uniós csatlakozás küszöbén a magyar pékségeknek technológiai modernizációra, új beruházásokra lenne szükségük. Ezek nélkül - ha addig egyáltalán talpon tudnak maradni - a modern nyugati konkurencia fogja elsöpörni ezt a nagy hagyományokkal rendelkező, jobb sorsra érdemes ágazatot.

A pékségek és az üzletláncok persze csak az utolsó láncszemet képezik abban a sokszereplős, gondokkal terhelt folyamatban, amelyben végül a magyar család asztalára kerül a kenyér. Hiszen jól tudjuk: a pékek által feldolgozott lisztet a malmok állítják elő a gazdák által termesztett gabona megőrlésével. A problémák pedig ott kezdődtek Debreceny Iván tőzsdetanácstag szerint, hogy a tavalyi kedvezőtlen, árvizes, majd aszályos időjárás miatt kevés gabona termett. Nem sokkal kevesebb, mint a szintén viszontagságos előző esztendőben, de elfogyott az átmenő készlet. S mivel egész régiónkhoz mostoha volt az időjárás, Romániába és Szerbiába a hazainál is magasabb áron vitték ki a magyar búzát, ami az itthoni hiányt tovább növelte. Ezért óriási kereslet mutatkozott az év elején a búza iránt, melynek következtében rekordot döntve, tonnánként 36 ezer forint fölött állt meg az ár februárban a Budapesti Árutőzsdén. Ez 25 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Azóta csökken a búza ára, ám ez valószínűleg csak átmeneti tőzsdei jelenség, hiszen az exportpiacon továbbra is kelendő a gabona. A tőzsdeit meghaladó szabadpiaci ár jelenleg 34-35 ezer forint körül mozog.

Hihetnénk, ez az áremelkedés legalább a termelőknek kedvező. Állítólag azonban szó sincs arról, hogy extraprofitra tennének szert, mert a termelési költsé-gek is legalább 25 százalékkal nőttek, elsősorban a magasabb üzemanyag-kiadások miatt. Azok a kisebb termelők, akiknek nincs tárolójuk, illetve megfelelő szállító járművük, s ezért aratás után rögtön el kellett adniuk a búzájukat, még kevesebbet profitálhattak az akkor még csak 28 ezer forint körüli búzaárból. Akik mostanáig tárolták a gabonát, azok jobban jártak. (Azzal együtt, hogy egy tonna búza havi tárolása 250, gázosítással történő fertőtlenítése szintén 250 forint, s tonnánként 100 kilométerre történő elszállítása 1200 forintba kerül.)

A malmok pedig a félúton őrlődnek. Sipeki Róbert, a Budai Malomipari Kft. kereskedelmi igazgatója úgy véli, a jelenlegi búzaárak az egész ágazat számára csaknem megfizethetetlenek. A magas alapanyagár miatt átlag tíz százalékkal emelték a liszt árát februárban, ám a drágulást nagyon nehéz a pékségekkel elfogadtatni, pedig ezen időpontot követően is nőtt a búza ára. A malmok tehát drágábban veszik a búzát, de nem adhatják arányosan többért a belőle készült terméket. Az EU-hoz történő csatlakozásig jelentős részüket feltehetően be kell zárni, hiszen egyébként is a szükségesnél ötven százalékkal nagyobb a malomipari kapacitás.

A valaha jelentős magyar lisztexport jelenleg csak néhány országra korlátozódik. Nyugat-Európába nem szállítunk lisztet, bár a magyar búza beltartalmi értéke kiváló. A FÁK-országokba megszűnt a kivitel. A kelet-európai régió egyéb országaiban ugyan még ma is szívesen vásárolják a magyar lisztet, de kelendőbb a megőrletlen gabona. Általános malomipari vélemény, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium viszszafoghatná a búza kivitelét, vagy legalább dotálnia kellene a liszt exportját. A hazai hús exporttámogatásához hasonlóan. A termelők nyugodtabban vethetnének több búzát, s a malmok is jobban kihasználhatnák fölös kapacitásukat.

Makay György, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetségének főtitkára ezzel szemben úgy véli, adminisztratív módon nem korlátozható a kivitel. Világtendencia, hogy inkább a búzát s nem a lisztet veszik. A liszt exporttámogatásában mégis lenne ráció, de a minisztérium tavaly szeptemberben levette ezt a terméket a támogatható áruk listájáról, arra való hivatkozással, hogy nincs elég pénz az exporttámogatáshoz. Ugyanekkor a hús támogatását is megvonták. A magyar sertés- és baromfihús - tekintettel a marhavésztől sújtott Nyugat-Európa keresletére - visszakapta exporttámogatását ez év elején. A liszt azonban továbbra sem.