Gazdaság

Veszélyes cigarettaüzlet

Három hónap alatt mintegy 800 millió forint értékű illegális cigeretta (több mint 210 ezer karton) nyomára bukkantak a vámosok, amivel rekordot döntöttek.

0

Lejárt szavatosságú recepteket kínál a Nemzetközi Valutaalap

Kínos napokat éltek át nemrégiben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői: két jelentős "ügyfelük", először Törökország, majd Argentína került bajba. Az új amerikai elnök stábjában kevés rajongója, ám annál több bírálója van a valutaalapnak.

0

Sokba kerülhet a kenyérár befagyasztása

Elhárult az idei kenyéráremelés veszélye. Legalábbis egyelőre, és félő, hogy ezért később nagy árat kell fizetni. Még az Európai Unióhoz történő csatlakozás előtt tönkremehet a hazai pékipar, ami a fogyasztónak sem előnyös. A bajok alapvető forrása: egekbe szökött a búza ára, s a jogszabályok sem kedveznek azon piaci szereplőknek, akik részt vesznek a kenyér előállításában.

0

Ez a legnagyobb veszély a Fideszre: pár nap, és élesben látjuk

Az LMP mellett a Momentum is bejuthat a parlamentbe, az MSZP-nek viszont lehet, hogy 2018 lesz a sírkövére vésve – véli Mráz Ágoston Sámuel. A „solymári modell” a legnagyobb veszély a Fideszre nézve – mondja Török Gábor. Elemzők csatája a csütörtöki Heti Válaszban!

Boldogkői vs. Radnai – itt a nagy homeopátia-vita

Idén az európai tudományos akadémiák hatástalannak minősítették a homeopátiát. A médiában rendre Boldogkői Zsolt professzor képviselte a tudomány álláspontját, sorban „fogyasztva el” vitapartnereit. Most először áll vele szemben Radnai Andrea, a magyar homeopata orvosok elnöke. Nagy homeopátia-vita a csütörtöki Heti Válaszban.

Nincs több titok: ezért nem javul a magyar–amerikai viszony

Több mint egy éve nyert választást Donald Trump, de a magyar–amerikai kapcsolatok beharangozott változásából nem lett semmi. Tényleg obamista szabotőrök akadályozzák a viszony javulását? Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

A legjobb ajándék karácsonyra a kultúra!

Élményt adni ma talán már népszerűbb, mint tárgyi ajándékot, hiszen az együtt töltött időnél semmi sem értékesebb. Nincs viszont könnyű helyzetben az, aki az ajánlatokat böngészi, ezért a friss Heti Válaszban segítünk átlátni a kulturális kínálatot.

Hogy lesz CSOK-ból nyaraló?

Némi kompromisszum vállalásával üdülőnek is kiváló ingatlanok vásárolhatók vagy építhetők a családi otthonteremtési kedvezmény millióból. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.