Videó

Népművészeti nagyhatalom vagyunk – megnyílt az idei Nemzeti Szalon

A hagyomány nem egy porosodó, kőbe vésett, mozdulatlanságra ítélt valami, hanem folyamatosan változik, sőt, mi magunk is hagyományt teremtünk – erről is szól az idei, augusztus 20-ig látogatható Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A népművészet először mutatkozik be az intézményben, a siker borítékolható. Részletek a friss Heti Válaszban.

Óriási fordulat: Macron nyit a katolikusok felé

Az állam és egyház elválasztását államideológiaként kezelő Franciaország államfője szokatlan gesztusokat tartalmazó beszédet mondott katolikus vezetők előtt. Emmanuel Macron ezzel új fejezetet nyitna a keresztény egyházzal, és az iszlámnak is üzen. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Magyaroktól ideges a New York-i elit

Egy új médium mindig politikai káosszal köszönt be, ez köti össze korunkat a harmincéves háború korával, Daniel Kehlmann új regényének témájával. A német sztárszerző egy magyar írót tart nemzedéke legnagyobb tehetségének. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Az 1968-as esztendő – Orbán is ehhez képest határozza meg önmagát

Még huszadik századi mércével is kivételesen sűrű esztendő volt 1968. A fél évszázaddal ezelőtti történelmi sorsfordító a jelenből nézve gyökeresen eltérő értelmezéseket kap: egyeseknek Európa új tavaszát jelenti, másoknak a popkultúra kezdetét, vagy a hagyományos értékre épülő világ széthullását. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Bay Zoltán emlékkiállítás nyílt a Csopában

Bay Zoltán kutatóprofesszor kiemelkedő munkássága előtt tisztelegve, illetve a róla elnevezetett kutatóközpont megalapításának negyedévszázados fennállására tekintettel, a 2018-as évben ünnepi eseménysorozat vette kezdetét.