20 év múlva szétesik a Nyugat?

/ 2017.11.06., hétfő 11:00 /

Soha nem jó olyan jelentéseket olvasni, mint amiről a minap cikkezett a Der Spiegel. A német hetilap hozzájutott a német hadsereg, a Bundeswehr Stratégiai Kilátások 2040 című belső anyagához, amely 102 oldalon keresztül fejtegeti, milyen világ várható bő két évtized múlva.

A védelmi miniszter által februárban jóváhagyott és azóta titokban kezelt anyag hat forgatókönyvet vázol fel azzal kapcsolatban, hogy a társadalmi folyamatok és a nemzetközi konfliktusok hogyan befolyásolhatják a német védelempolitikát – a jelentés szerzői ugyanakkor nem vonnak le konkrét következtetéseket, mint ahogy arra sem tesznek javaslatot, hogy Berlinnek pontosan hogyan kellene erősítenie a fegyveres alakulatait.

A dokumentumban leírt forgatókönyvek elég sötéten látják a jövőt. Az Európai Unió szétesés és Németország reaktív üzemmódban című előrejelzésben például a Bundeswehr stratégái több évtizedes instabilitás követően „számos összeütközéssel” – erodálódó nemzetközi renddel, szétágazó értékrendekkel, a globalizáció megtorpanásával – számolnak. „Az EU bővítése nagyrészt leállt, más országok otthagyták a közösséget, Európa pedig elvesztette a globális versenyképességét. Az egyre rendezetlenebb, néha kaotikus és konfliktusra hajlamos világ drámaian megváltoztatta Németország és Európa biztonsági környezetét” – „gondolnak vissza” 2040-ből a most következő 20 évre a német szakértők.

Az ötös forgatókönyv sem sokkal jobb, mert ez konkrétan a mi térségünkről szól, Nyugat a Kelet ellen címmel. Eszerint néhány keleti EU-tagállam befagyasztja az integrációt, mások pedig „a keleti blokkhoz” csatlakoznak. A négyes forgatókönyv szerint pedig növekedni fognak a szélsőséges erők, „egyes EU-partnerek pedig közeledni fognak az orosz államkapitalizmus felé”.

A dokumentum nem tartalmaz konkrét előrejelzést, annyit viszont állít, hogy mint a hat felvázolt vízió „elképzelhető 2040-re”.

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Rangos díjat nyert a Heti Válasz újságírója

Élő Anita nyerte a Média a családért díjat. Lapunk munkatársa a Melyik nem kellett volna? című, Heti Válaszban megjelent cikkével érdemelte ki az elismerést, amelyet Lévai Anikótól vett át csütörtökön a Várkert Bazárban.

Összeomlott a kormánykommunikáció

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal támogatást és segítséget nyújt az oltalmazott státuszt megszerző személyeknek annak érdekében, hogy minél hamarabb beilleszkedhessenek a magyar társadalomba.

Magyar történész kutatása a Batman és a Peter Pan rendezőinek új filmjei mögött

Négy hónapon belül két sikerfilm is landolt a mozikban, ami a II. világháború történetének elfelejtett mozzanatát, a Dinamó hadműveletet járja körül. Vajon aktuálisabb Dunkirk és Churchill híres „Harcolni fogunk!” beszéde most, mint bármikor az elmúlt hetven évben? Hogyan alakította a Hollywoodban befutott rendezők gondolkodását John Lukacs magyar történész? Részletes háttér a Heti Válasz január 18-i lapszámában!

Bereményi Géza: „Cseh Tamás azt hitte, besúgó vagyok”

Tegnap A jobbik részemet dúdolgattam – mondja Bereményi Géza, aki igazából magának írta a dalszövegeket. Január 21-én ő is ott lesz a Cseh Tamás 75. születésnapjára emlékező koncerten a MOMSportban. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Izraeli történészre figyel Orbán Viktor – tényleg átalakul az emberi faj?

Világszenzációk lettek, és állítólag Orán Viktor érdeklődését is felkeltették Yuval Noah Harari izraeli történész könyvei az emberiség múltjáról és jövőjéről. Legutóbbi műve szerint az emberi faj „szuperképességű”, illetve azzal nem rendelkező csoportokra válik szét. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Bővül a Heti Válasz!

Január 18-tól négy oldallal hosszabb lesz hetilapunk digitális kiadása. Az első Újhullám-rovatból kiderül, miért aggályosak a Disney világuralmi tervei, hogy miben előztük meg a haladó Nyugatot, és hogy melyik a kedvenc autós YouTube-csatornánk.

Mibe bukott bele az akasztós román miniszterelnök?

A székely zászló miatt akasztással fenyegetőző román kormányfő gyorsan megbukott, de a botrányos eset rávilágít: fokozódik a magyarellenes hangulatkeltés Romániában. És a „centenáriumi év” éppen csak elkezdődött. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.