A Facebook Trumpnál csak Obamának segített többet

/ 2018.03.21., szerda 09:14 /

A világ vezető hírei napok óta arról szólnak, a Cambridge Analytica nevű cég miként nyerte meg ördögien gonosz módszereivel az amerikai elnökválasztást Donald Trumpnak. A cég a Facebook-felhasználók adatait gyűjtötte össze, majd ez alapján az egyes embereknek célzottan küldött befolyásoló anyagokat. És mivel ez az akció elképesztően nagyszabású volt, ezt a Facebooknak is észre kellett vennie.

A Cambridge Analytica vezetői még börtönbe is kerülhetnek az ügy miatt, a Facebook vezetői meg hallgatnak, miközben a részvényeik zuhannak. Amit én személy szerint egyáltalán nem sajnálok.

Az viszont meglehetősen érdekes, hogy Magyarországon és a világsajtó nagy részében is úgy jelenik meg az egész, mintha a Facebook egy gonosz szélsőjobbos összeesküvés része lenne, és hogy csak Trump meg a republikánusok lehetnek képesek ilyen aljasságra. A Facebookkal kapcsolatban ugyanis az elmúlt napokban volt egy másik megszólalás is, amely azonban nem vitte át a sajtó ingerküszöbét.

A 2012-es Obama-kampány egyik vezetője, Carol Davidsen árulta el, hogy bizony ők is használták a Facebook-felhasználók adatait a kampányban: „A Facebook meglepődött, hogy a felhasználóik egész kapcsolati hálóját le tudtuk szívni, de nem állítottak meg, amikor rájöttek, hogy mit csinálunk.” És az igazán döbbenetes mondat, hogy miért nem. Davidsen ugyanis leírja, hogy amikor találkoztak a Facebook illetékeseivel, azok nagyon nyilvánvalóan elmondták, hogy „ezt másnak nem engedték volna meg, de ők a mi oldalunkon állnak”.

Vagyis a Facebook ideológiai alapon segítette a demokrata kampányt. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy most miért hunytak szemet a Trump-kampány tényleg övön aluli mesterkedései felett, de akár az is elképzelhető, hogy éppen azért engedték az adatleszívást, mert féltek attól, hogy ha nem teszik és kiderül az Obamának nyújtott segítség, akkor végképp rájuk ég a kettős mérce bélyege.

Akármi is történt, az biztos, hogy ez a sokadik olyan eset, amikor Trumpot ősgonosznak kiáltják ki olyasmi miatt, amit az angyalnak beállított demokrata elődeinek Clintontól Obamáig simán elnéztek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.