A hatalommegmaradás törvénye

/ 2012.08.29., szerda 14:10 /

Csaknem a teljes vezetését lecseréli a Kínai Kommunista Párt XVIII. kongresszusán. Már javában folynak az előkészületek az őszi tanácskozásra, amely példátlan mértékű személyi változásokat fog hozni. (Részletek a 35. heti lapszámban!)

Kínában a nagy dolgok nem Pekingben, hanem egy tengerparti üdülőhelyen, Pejtajhóban dőlnek el. Minden év július-augusztusában a vezetők ide vonulnak a fővárosi hőség elől, ahol a vendégházak, villák, hotelek tanácskozótermeiben vagy bárjaiban határoznak a jövő kérdéseiről. Most éppen arról folyik a szó, hogy kit milyen posztra szavazzon meg az őszi pártkongresszus - magán az eseményen már csak jóváhagyják a mostani döntéseket.

A világ legnagyobb pártja

A pekingi nemzedékváltás jól bejáratott procedúra szerint zajlik. Nem volt ez mindig így. A Kínai Kommunista Párt (KKP) vezetői csak a Mao Ce-tung neve által fémjelzett zűrzavaros időszak után vonták le a tanulságot: hogy a párt megőrizhesse hatalmát, ahhoz működését és az utódlás menetét intézményesíteni kell. Az 1989-es Tienanmen téri események körül az is világossá vált, hogy a pártegység látszatát a hatalmi harcok közepette is fenn kell tartani, mert a törésvonalak nyilvános megjelenése beláthatatlan következményekkel járhat. Azóta a KKP - mely 82,6 millió tagjával a világ legnagyobb pártja - egységesnek tűnik, és tíz éve a Hu Csin-tao-féle negyedik nemzedéknek különösebb csinnadratta nélkül, gondosan megtervezett forgatókönyv alapján sikerült átvennie a hatalmat.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.