A homályzóna peremén – ezt várhatjuk 2017-től

/ 2017.01.02., hétfő 17:35 /
A homályzóna peremén – ezt várhatjuk 2017-től

Repedezik a világrend, inognak a régóta szilárdnak hitt pillérek, miközben itthon furcsa, egyszerre feszült és enervált hangulatban készül az ország a választási kampányra. Négy alapkérdés, amire választ kell kapnunk az előttünk álló évben.

Jó, hogy vége. Mármint 2016-nak. Annyira furcsa, bizonytalansággal, változások ígéretével teli évet hagyunk magunk mögött, hogy még azt is nehéz megmondani, korszakhatár volt-e 2016, vagy amikor így tűnt, az csupán múló illúzió volt, és csak néhány apró fodrot, hullámot vetett a történelem folyama, hogy aztán újra kisimuljon. Az ember úgy van huzalozva, hogy hajlamos nagy dolgok jeleit látni. Történetekben gondolkodunk, amelyeknek kezdete, egyértelmű iránya, hőse és katarzisa van. De a történelem csak ritkán ír ilyen világos történeteket. 2016-ban sokszor úgy tűnt, repedezik a világrend, elmúlóban van, ami régi, kiszámítható, biztonságos és elaggott, és születőben van az új, amiről még semmit nem tudunk.

Ahogy 2016 búcsúzott, jellemző volt az egész évre. A Breitscheidplatz karácsonyi vásárába beleszáguldó kamion. A dermesztő hollywoodi csillaghullás, amikor kétnaponta meghalt egy világsztár. Az isztambuli partizókat állítólag mikulássapkában halomra lövöldöző gyilkos, felborult koktélos poharak, tengerbe ugráló emberek. A spanyol határkerítést megrohamozó ezer mindenre elszánt, kétségbeesett fekete Marokkóban. És közben Magyarország, a béke szigete, ahol a legtöbb bajt néhány ügyetlenül fellőtt petárda tudja okozni. A béke szigete, ami mégsem igazán boldog.

Mit várhatunk 2017-től?

1. Csinál-e forradalmat Trump?

2016 legnagyobb meglepetése, legkiszámíthatatlanabb húzása kétségtelenül Donald Trump megválasztása volt. Az amerikai elnökválasztás, amit az egész mainstream média, minden releváns elemző kezdettől fogva lefutott meccsnek akart láttatni, rácáfolt minden várakozásra. Az emberek cáfoltak rá, még akkor is, ha Hillary Clinton – akiről ma már, persze utólag sokan elismerik, hogy rémesen ellenszenves, szerethetetlen elnökjelölt volt – végül tényleg több szavazatot kapott Trumpnál. Csakhogy ez nem számít: a meccs szabályait az öntörvényű és szókimondó New York-i milliárdos értette jobban, és ezért fölényesen meg is nyerte. Január 20-án beiktatják az Egyesült Államok 45. elnökének – és választóit legkevésbé sem zavarja, hogy a szórakoztatóipar sértődött sztárjai nem akarnak fellépni az ünnepségen.

Üzent a régi Amerika

Fotó: AFP/Europress/Jim Watson

A fehér, nem nagyvárosi, nem multikulturális Amerika, az az Amerika, amit az elitek már rég leírtak, zárójelbe tettek, halottnak nyilvánítottak, hatalmas pofont adott a két partvidék liberális nagyvárosainak, a „millenniumi nemzedék” mindenen kiboruló, nárcisztikus egyetemistáinak, a tényeknek mindig csak egyfajta csoportosítását megengedő szakértőknek. „Még mindig mi vagyunk az ország”, üzenték. A demográfiai folyamatokat ismerve lehetséges, hogy utoljára vagy az utolsó pillanatban üzentek így.

Mit jelent Trump elnökké választása? A republikánus választók üzenetét viszonylag könnyű megérteni. Ugyanazt mondták, mint az egyszeri magyar határőr, akinek újévkor elege lett a fagyoskodásból, és kiírta jó nagy betűkkel az alföldi homokba: „Teli van a f*szom”.

Ebből az érzésből, iránytalan elégedetlenségből és kiábrándultságból kellene Trumpnak életképes és sikeres politikai programot formálnia. A szavazói azt várják tőle, hogy mentse meg, támassza fel az igazi Amerikát. Hogy legyenek újra üzemek és munkahelyek a rozsdaövezet városaiban. Hogy álljon le a milliós nagyságrendű bevándorlás, sőt, a bevándorlók jelentős részét toloncolják ki. Hogy ne a leggazdagabbak gazdagodjanak tovább, hanem a 70-es évek óta egyhelyben toporgó középosztály életszínvonala emelkedjen ismét. Hogy az amerikai fiúk ne haljanak meg több értelmetlen sivatagi háborúban. Ez nem a régi republikánus pártelit programja, Trumpot legalább annyira ellenük is küldték a szavazók, mint a demokraták ellen, de kormányoznia velük kellene.

A milliárdos sötét ló. Többnyire őszinte, szókimondó, vicces és sokszor alpári. Tabukat dönt. Élesen átlát a dogmatikus hazugságokon, és képes teljesen új szögből ránézni problémákra. Látszik, hogy a felelősség súlya rászakadt a vállára a választási győzelemmel, és most igyekszik beletanulni az új feladatba. De nem tudni, mennyire kitartó. Nem tudni, mit gondolt komolyan a kampány alatt tett ígéreteiből. Nem tudni, hogy a „mély állam”, a nehezen változtatható alapstruktúrák, az apparátus és a titkosszolgálatok, valamint a gazdasági elit bedarálják-e, beáll-e a sorba. Nem tudni, hogy a szavazók vágyaiból a legjobb szándékkal is meg lehet-e bármit valósítani. Nem tudni, lehet-e tiszta lapot nyitni az Obamáék által még az utolsó pillanatokban is tovább feszített orosz–amerikai viszonyban.

Csinál-e forradalmat Trump, vagy minden hisztériára rácáfolva meglehetősen konvencionális elnök lesz? Ez 2017 egyik legnagyobb kérdése.

2. Felbomlik-e az unió?

2016 legnagyobb sikere az Európai Unió számára, hogy még létezik. Éppen csak. Nem tudjuk, hogy azért létezik-e, mert túlélt egy súlyos válságot, vagy azért létezik, mert a szervezetet belülről emésztő méreg hatása csak lassabban érvényesül, de a beteg valójában menthetetlen. Az Európai Unió leginkább azért létezik még, mert Angela Merkel valamennyire kontroll alá tudta vonni a 2015-ben elkezdődött migrációs válságot. Ígéretekkel és pénzzel megvesztegette a törököket, akik tavasszal elzárták a nyugat-balkáni útvonalat, ezért az áradatból lassabb csordogálás lett, rejtettebb – többnyire megint tengeri – utakon. Merkel retorikája is változott, humanitárius kötelezettségek helyett kitoloncolásról és a terror elleni harcról beszél. Decemberben több kisebb kísérlet után Németországban is megtörtént az első nagyszabású, sok áldozatot követelő iszlamista terrortámadás. A német társadalom elvesztette az ártatlanságát, de még messze van a sokadik attakot túlélt franciák leszegett fejű, komor elszántságától.

2016-ban Nagy-Britannia eldöntötte, hogy kilép az Európai Unióból. Nem látszik még, hogy ezt a döntést – az angol nép nem túl nagy, de egyértelmű többséggel meghozott döntését – hogyan lehet a gyakorlatba átültetni. Brüsszelből folyamatosan hallatszanak olyan hangok, hogy a kilépésért súlyos árat kell fizettetni a britekkel, meg kell őket leckéztetni, nehogy mások is kedvet kapjanak újabb -xitekhez. Az unió, ami az európai nemzetek szabad társulásaként jött létre, annyira elvesztette a vonzerejét, hogy fenyegetőzéssel akarja elvenni a tagállamok közvéleményének kedvét a lefalcolástól. Elitje olyan, mint az Ancien Régime régi európai arisztokráciája – gőgös, kifinomult, cinikus és változtatásra képtelen (csak sokkal kevésbé szellemes és művelt).

Gyengébbek leszünk nélkülük

Gyengébbek leszünk nélkülük

Fotó: AFP/Europress/Justin Tallis

Az Egyesült Királyság a világ ötödik legnagyobb gazdasága. Atomhatalom, a Biztonsági Tanács állandó tagja. Népesség szerint az unió harmadik legnagyobb országa. Európa Nagy-Britannia nélkül nagyságrendekkel gyengébb, megosztottabb és jelentéktelenebb. A Brexit önmagában akkora csapás az uniónak, hogy vezetőinek fel kellett volna riadniuk az önelégült szendergésből, de ennek semmi jele.

Merkel receptje a problémák megoldására általában ugyanaz: a minimálisan legszükségesebb változtatásokkal folytatni mindent tovább a megszokott módon. A 2008-10-es pénzügyi válságot ugyanígy kezelte (ráment Görögország, és az európai szolidaritás eszméje már akkor végzetes sebet kapott). Otthon ez a recept továbbra is megbízható biztonsági játéknak tűnik, és minden jel szerint, az AfD növekedése ellenére, Merkel 2017 őszén a következő szövetségi választást is megnyeri, és megkezdheti a negyedik kancellári ciklusát.

Európa azonban nemcsak Németország. Három európai országban érdemes odafigyelni az idei fejleményekre. Hollandiában márciusban választást tartanak, amin jól szerepelhet a bevándorlás-ellenes, populistának nevezett Geert Wilders pártja. Küldenek-e a liberális mintademokrácia Hollandia polgárai olyan meglepő és váratlan üzenetet a világ elitjének, mint az angolok és az amerikaiak küldtek?

Olaszországban megint balközép szakértői kormány van, miután Matteo Renzi belebukott december 4-én egy teljesen értelmetlen népszavazásba. Legkésőbb 2018 májusáig választásokat kell tartani, de az országot nagyon súlyos belső bajok emésztik, amik évek óta valamilyen kezelhetetlen összeomlással fenyegetnek, amit mindig éppen csak sikerül elnapolni. Olaszország Görögországhoz hasonlóan máig nem jutott túl a 2008-as nagy recesszión, a gazdaság stagnál, az elvándorlás riasztó mértékű, a demográfiai krízis még magyar szemmel is súlyos, a bankrendszert állami tőkeinjekciókkal kell konszolidálni. Az olasz adófizetőknek 20 milliárd eurójukba kerülhet a gyengélkedő bankok – köztük a világ legrégebbi pénzintézete, a Monte dei Paschi di Siena – konszolidálása. A 2009-es l’aquilai földrengés utáni rekonstrukció számlája 6,1 milliárd eurónál jár, és még nem látszik a vége, miközben 2016-ban két újabb nagy földrengés letarolt két másik tartományt. Minden nap több több száz migráns érkezik a Földközi-tenger felől. Lehet, hogy Olaszország ezekkel a gondokkal súlyosan megterhelve tovább botladozik, ahogy az elmúlt hat évben mindig – de nem lehet kizárni valami heves, irracionális, pánikszerű választói reakciót.

És végül a legfontosabb: Franciaország. Április-májusban elnökválasztást tartanak Franciaországban, amit a jobboldali-konzervatív François Fillonnak kell megnyernie a papírforma szerint. De mi történik, ha nem a papírforma érvényesül? Mi lesz akkor, ha a francia választók hatalomra juttatják a bevándorlás-ellenes, radikális Marine Le Pen-t? Akkor az Európai Uniónak bizony vége van. Akkor valószínűleg nincs több roadmap, csúcstalálkozó és hatpontos cselekvési terv, konferencia és workshop. Akkor tényleg más világ lesz.

3. Megnyílnak-e poklok kapui?

2015-ben azt kellett megtanulnia a magyar közvéleménynek, hogy ami a Közel-Kelet és Afrika számára érdektelen, egzotikus országaiban történik, a kis színes szörnyűség kategóriájából kiszabadulva bedöntheti Magyarország ajtaját. Ha Aleppóban lőnek, meglehet, hogy a Keleti pályaudvarnál sátraznak.

Ez riasztó, de nagyon tanulságos élmény volt a magába záródó, befelé forduló Magyarország számára. A betört ablakon besüvített a vihar, felborított néhány porcelánvázát az asztalon, és összekuszálta a papírokat. Orbán Viktor gyorsan beüvegezte az ablakot, amit természetesen nagyon jól tett – és mára a vihar is csillapodott. Az élmény már fakul.

Ettől még egy percre sem szabadna elfelejteni, hogy mindez bármikor újra megtörténhet, és akár sokkal nagyobb léptékben, mint tavalyelőtt.

Szubszaharai menekültek Líbiában

Szubszaharai menekültek Líbiában

Fotó: AFP/Europress

„Túl kevés az erőforrás, és túl sok az ember. Ha kimész Európából, látod. Sétálj csak Bombay-ben, Kairóban. Rögtön érzed, hogy közeleg a végítélet. Nem bibliai értelemben, hanem úgy, hogy nagyon sok ember fog meghalni. Ez van a levegőben”, mondta a Közel-Keletet alaposan ismerő író, Jászberényi Sándor a Mandinernek adott interjújában. Ez a legfontosabb, legigazabb megállapítás, amit mostanában a magyar sajtóban olvasni lehetett. Minden nap emlékeztetni kellene magunkat rá.

4. Lefutott meccs-e 2018?

És végül Magyarország. 2016 elején az volt a legnagyobb kérdés, hogy lesz-e újra belpolitika Magyarországon, miután az előző évet a migrációs válság teljesen kitöltötte. Lett. Az év legfontosabb belpolitikai eseménye egyértelműen a kvótanépszavazás volt, ami minden tekintetben eredménytelenül végződött. Nem volt érvényes a nem szavazatok győzelme jogilag („politikailag” a kormány szerint igen), és nem sikerült a Fidesz által javasolt alkotmánymódosítást sem átvinni, mert a Jobbik a letelepedési kötvények kivezetéséhez kötötte a támogatását. A Fidesz ezt végül nem teljesítette, és nem egyértelmű, hogy letelepedési kötvények a jövőben meddig lesznek. Sok hűhó semmiért, mondhatnánk, miközben a túltolt kampány hónapokra ideges, túlfeszült állapotba hozta a közvéleményt, és sokan úgy élték meg, hogy a haza sorsa múlik a népszavazáson.

A népszavazásnak Orbán Viktor kormányfő számára mégis volt értelme: főpróbát tartott az igazi, tétre játszott meccs, a 2018-as parlamenti választás előtt. Kiderült, mennyire működik a gépezet, hol sikeres, és hol akadozik a mozgósítás, mennyi kakaó maradt a migrációs témában (nem sok). És főként: sikerült kivédeni a ciklusok közepén politikai törvényszerűségként jelentkező népszerűségi hullámvölgyet.

Főpróba volt

Főpróba volt

Fotó: MTI/Komka Péter

Mi történt még? Az MSZP-nek teljesen váratlanul támadt egy épkézláb ötlete a vasárnapi zárvatartás elleni népszavazással, de a kormány gyorsan semlegesítette a jogszabály eltörlésével (miközben a kopaszok akciójával a választási irodánál veszélyesen közel merészkedett a jogállami keretek határaihoz).

Felállt az új kormányközeli médiabirodalom a maga teljes bulvárpompájában, és minden morális, szakmai szabályt felrúgva lejárató kampányt kezdett a Jobbik és annak vezére, Vona Gábor ellen, akit a kormányzati agytröszt valószínűleg veszélyesebb ellenfélnek ítél meg, mint amilyen valójában, mert középre nyitó politikája eddig semmiféle eredményt nem hozott, pártja népszerűsége stagnál vagy hanyatlik. Az ellenzék másik részéről nem kell mondanunk semmit, mert Kunhalmi Ágnes már mindent elmondott, ami elmondható.

A belpolitikai helyzet hat éve változatlan: a Fidesznek nincs kormányképes kihívója, és van egy 2010-hez képest megfogyatkozott, de a választás megnyeréséhez a háromosztatú térben elegendőnek látszó kétmilliós tábora, miközben az elégedetlenek tömege nem talál magának egységes csatornát. A korrupció és az ebül szerzett vagyonnal való hivalkodás mértéke elviselhetetlen, de közben tagadhatatlanul épül is az ország. Nehezen megemészthető, nehezen szerethető kombináció.

Lefutott meccs lenne a 2018-as választás? A mostani papírforma szerint igen, de ettől még biztosra vehetjük, hogy a Fidesz olyan mozgósításra készül, amihez képes a kvótakampány szelíd előjáték volt, és ami minden korábbinál jobban felkavarja majd a kedélyeket. A túloldalon az Orbán-ellenes tábor elkeseredettsége hat év után olyan mértékű, hogy a hisztéria minden formájára számítani lehet.

Az ország nagyobb része mintha enerváltan és nyugtalanul állna az újabb összecsapás előtt, amit a táborok elkötelezett hívei megint mitikus magasságokba fognak emelni, de ami a nem táborlakóknak kevés érzelmi viszonyulási pontot kínál. Még többen húzódnak majd vissza művelni valóságos és szellemi kertjeiket.

Rosta

Zsuppán András

Találkozunk 2016-ban!

Kettészakadhat az Európai Unió

Ostobaság az EU elképzelése, hogy a vitás kérdéseket a visegrádi országok számára kifizetendő támogatások csorbításával rendezné – állítja Lubomír Zaorálek. A cseh külügyminiszter nem zárja ki, hogy az EU kettészakad. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.