valasz.hu/vilag/nehany-ora-es-bevetik-az-antifasiszta-csodafegyvert-becsben-126289

http://valasz.hu/vilag/nehany-ora-es-bevetik-az-antifasiszta-csodafegyvert-becsben-126289

Saját pártjaik csapták be ezeket az embereket – a katalán cirkusz 4 fő tanulsága

/ 2017.10.31., kedd 17:50 /
Saját pártjaik csapták be ezeket az embereket – a katalán cirkusz 4 fő tanulsága

A nemzetállamok élnek és virulnak, a határokat nem közfelkiáltással döntik el, Európa történelmi szellemei megidézhetők, de ártalmatlanok, az autonómia sem old meg mindent.

Carles Puigdemont katalán exelnök ma sajtótájékoztatót tartott Brüsszelben, ahova tegnap menekült ahelyett, hogy megpróbált volna bemenni dolgozni a kormánypalotába, ahogy korábban ígérte. Aznap reggel még posztolt Instagramra egy fényképet a palota gótikus kődíszeiről, amivel azt az illúziót keltette, hogy a munkahelyére készül, helyette azonban kocsiba ült, és meg sem állt Marseille-ig öt miniszterével együtt. Két otthon maradt miniszter bement a hivatalába, ahol a rendőrök azt mondták nekik, egy órájuk van, hogy összeszedjék a személyes holmijukat. Összeszedték és hazamentek, bár az egyik előbb még posztolt egy képet arról, hogy a gépe előtt ülve dolgozik. A katalán parlament függetlenségpárti elnöke szintén azt írta ki a Twittere, hogy dolgozni megy, de aztán tudomásul vette, hogy nincs mit dolgozni, mert a népképviselet a spanyol kormány által december 21-re kiírt választásokig már nem ül össze.

Hogy mit keres Puigdemont Belgiumban, egyáltalán nem világos. Otthon zendülés, sikkasztás és államellenes szervezkedés miatt vádat emeltek ellen, ezért nyilvánvaló, hogy a letartóztatás elől menekült az egyetlen olyan uniós országba, ahonnan nem adják ki automatikusan Spanyolországnak. Ügyvédjének Paul Bekaert jogászt kérte fel, aki kiadatási és menedéki ügyekre specializálódott, és korábban baszk szeparatistákat védett, akik szintén azért harcoltak, hogy Spanyolországgal szemben ismerjék el őket politikai menekülteknek.

Carles Puigdemont sajtótájékoztatót tart Brüsszelben október 31-én

Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ennek ellenére Puigdemont ma azt mondta, nem kér menedékjogot, azért jött Brüsszelbe, hogy „szabadságban és biztonságban” legyen, továbbá hajlandó visszatérni Katalóniába, ha garanciát kap a tisztességes eljárásra. A leváltását a kormányelnöki posztról nem ismeri el.

Ez azonban ugyanolyan játék a szavakkal, mint amit Puigdemont az egész „függetlenségi folyamat” során művelt: értelmetlen, ellentmondó állítások egymás mellett, verbális ködfelhő, ami csak az idő húzására alkalmas. Lehet ezt egy ideig hajtogatni, de idővel dönteni kell, kér-e menedékjogot, borzasztó kellemetlen helyzetbe hozva az ügyben megosztott belga kormányt, vagy nem kér, és akkor vissza kell mennie Spanyolországba, ahol a bíróság a jogszabályok szerint, tisztességesen eljár az ügyében, és nem kétséges, hogy hosszú börtönbüntetésre ítéli, hiszen a spanyol törvényeket sokszor, tudatosan és nyíltan megsértette, amikor referendumot szervezett, majd pártjának képviselőivel együtt egyoldalúan deklarálta a függetlenséget. Harmadik út – vagyis: Brüsszelben marad, de nem kér menedékjogot – nincs.

Barcelonában közben olajozottan zajlik az adminisztráció átvétele, a városban nyugalom van, a katalán rendőrség, a Mossos fegyelmezetten végrehajtja a Madrid által kinevezett új rendőrfőparancsnok utasításait. Puigdemont pártja, az Európai Katalán Demokrata Párt már deklarálta, hogy részt vesznek a december 21-i előrehozott regionális választásokon. Ugyanígy döntött a náluk is radikálisabban függetlenségpárti Katalán Köztársasági Baloldal, az eddigi kisebbik kormányerő. Ezzel maguk a szeparatisták ismerik el, hogy a Katalán Köztársaság nem tudott létrejönni, Katalónia továbbra is Spanyolország autonóm régiója.

Az elmúlt hónapban egész Európát foglalkoztató katalán válságban benne rejlett a tragédia lehetősége, de végül egy ártalmatlanabb műfaj, komédia lett belőle.

A nevetséges ugyanis valami nem fájdalmas és nem pusztulást okozó tévedés és rútság, például mindjárt a nevetséges álarc valami rút és torz, de fájdalom nélküli”, mondja Arisztotelész a Poétikában a komédia lényegének meghatározásaként. A komédia tehát nem jár katarzissal, mint a tragédia, de nem okoz fájdalmat sem, megrendülés helyett a szereplők csetlés-botlása a nézőből csupán nevetést vált ki.

A történteknek van néhány lényeges tanulsága.

 1. A nemzetállam él és virul

Divatos téma arról beszélni, hogy a 21. században a hagyományos nemzetállamok meggyengültek, jelentőségük csökken, és a világ folyását már a szupranacionális szervezetek (pl. az Európai Unió, IMF stb.), a területileg szinte sehova nem kötődő világcégek (pl. Facebook, Amazon), illetve más nem állami szereplők (pl. terrorszervezetek, civil szervezetek, városi önkormányzatok, kisebb területi egységek) határozzák meg. Ebben sok igazság van. Végső soron azonban, amikor igazán lényeges kérdésekben kell dönteni, a nemzetállam továbbra is megkerülhetetlen szereplő.

A spanyol nemzetállam a katalóniai függetlenségi kihívásra pontosan úgy reagált, ahogy a nemzetállamok szoktak, ha a szuverenitásukat belülről támadás éri: erővel átvette az irányítást, a szeparatistákat menekülésre kényszerítette, és/vagy börtönbe zárja.

Ez a reakció nem volt nagyon heves és erőszakos, bár október 1-jén a spanyol rendőrség követett el túlkapásokat. A célját viszont elérte, Katalónia Spanyolország része maradt. Érvényesült a nemzetállami szolidaritás is, amikor a kikiáltott „Katalán Köztársaságot” egyetlen másik állam sem ismerte el. (A magyar kormány sem.) A függetlenségpárti katalánok ezen mintha meglepődtek volna, pedig nem kellett volna. Minden nemzetállam meglátja a saját felbomlásának lehetőségét azokban az esetekben, amikor egy másik országból egy darab egyszer csak megpróbál kiszakadni.

2. A határokat nem közfelkiáltással döntik el

Katalóniában a régió függetlenségének van körülbelül 2 millió lelkes támogatója. Ennyi választó szavazott igennel az októberi illegális referendumon a tartomány 5,3 millió választópolgára közül. A függetlenségi érzület önmagában természetesen nem elítélendő, válthat ki a szemlélőből empátiát és rokonszenvet, meg lehet érteni az okait (például ebben az írásban az egyik lényeges okot, a nyelvkérdést megpróbáltuk részletesen bemutatni).

Csakhogy ezeket az embereket a saját pártjaik csúnyán becsapták. A határokat ugyanis nem közfelkiáltással döntik el, nem hashtag kampányokkal, sőt még csak nem is szavazással.

Az októberi referendumon sokan tágra nyílt szemmel csodálkoztak, hogy miért nem engedik őket szavazni, hogyan bánthatják őket, amikor ők csak a demokratikus jogaikkal élnének. A helyzet azonban az, hogy ez a demokratikus jog – szavazással dönteni a kiválásról – ab ovo nem létezik, legfeljebb abban az esetben, ha az alkotmány ezt tételesen nem tiltja. A nemzetállamok alkotmánya soha nem engedi meg, de többnyire a szövetségi államoké sem. Az Egyesült Államok, Németország vagy Ausztrália alkotmánya nem teszi lehetővé, hogy az országot együttesen alkotó tagállamok kiváljanak, Kanadáé (vagy az egykori Jugoszláviáé, Szovjetunióé) azonban igen. Francia, olasz régiók, magyar megyék nem rendelkeznek kiválási joggal, ahogy spanyol autonóm régiók sem.

Ezt az alapvető tényt Puigdemonték végig negligálták, és elhitették a közönségükkel, hogy lényegtelen, nem kell vele foglalkozni. Végül azonban szembejött a valóság, és most a híveknek, miután kisírták magukat sok pohár habzóbor mellett, tovább kell lépniük.

Carles Puigdemont katalán elnök (balról a 4.) és Oriol Junqueras alelnök (balról a 3.) éneklik a nemzeti himnuszt a katalán parlament üléstermében a javaslat megszavazása után. Az ellenzéki Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) képviselői a szavazás előtt elhagyták az üléstermet, utóbbiak előtte padjaikat spanyol és katalán zászlókkal terítették le

Fotó: MTI/EPA/Alberto Estevez

 

A világban rengeteg mindenről lehet szavazással dönteni, többek között például a kormányok sorsáról. A hashtag kampányok tökéletes eszközei annak, hogy Kevin Spacey színészi karrierje véget érjen. Országot alapítani azonban nem lehet se egyoldalúan elhatározott szavazással, se hashtag kampánnyal. A katalánoknak belátható ideig nem lesz saját államuk, megmarad viszont a spanyol alkotmány jóvoltából a széles autonómiájuk, amelyhez hasonlóról a székelyek sajnos csak álmodozhatnak.

3. Európa történelmi szellemei megidézhetők, de ártalmatlanok

A katalán válságot többek között az tette ijesztővé, hogy felidézte a 20. század egyik legsúlyosabb traumáját, a spanyol polgárháborút, amikor az általános zűrzavar közepette véres háborúban estek egymásnak az akkori katalán függetlenségiek és az akkori spanyol államhatalom, Franco tábornok formálódó diktatúrája. A szeparatisták rá is játszottak retorikájukkal, szimbólumaikkal erre a párhuzamra, szándékosan úgy tálalták a konfliktust a külvilág felé, mintha ismét az 1930-as évek nagy kérdéseiről kellene dönteni (demokrácia vagy diktatúra, progresszió vagy fasizmus, szabadság vagy elnyomás).

A szellemek előjöttek a palackból, de kiderült róluk, hogy ártalmatlanok, egy apró fuvallat hatására szétoszlanak. A „Katalán Köztársaságért” senkinek nem jutott végül eszébe fegyvert fogni, hidakat, minisztériumokat felrobbantani, rendőröket megölni. És persze a spanyolok se véres elnyomást vezetnek be épp Barcelonában, hanem egy hónap múlva átadják az autonóm adminisztráció irányítását egy jogszerűen megválasztott (az elődjénél remélhetőleg felelősebb) kormánynak.

Nyugat-Európa társadalmai öregek és békések, a fiatalságuk arra szocializálódott, hogy minél több lájkot gyűjtsön be a Facebookon, nem arra, hogy egymást gyilkolja. 

Azok a fiúk-lányok, akik vállukon katalán zászlóval kiabáltak Barceolna főterén, és körbelájkolták egymás szelfijeit, másnap bementek az egyetemre órát hallgatni, vagy a munkahelyükre dolgozni, de eszükben sincs megölni a spanyol érzelmű szomszédjaikat. Nyugat-Európában már nem tud polgárháború vagy háború kitörni régi típusú nemzeti ellentétek miatt. Felkavarodnak erős érzelmek, de annyira senki nem gondolja komolyan ezeket a vitákat, hogy feláldozza értük mindazt a kényelmet, egzisztenciális biztonságot, amit a modern jogállamok kínálnak.

A tragédiákat ma már csak vígjáték formában lehet újra eljátszani – úgy meg nem nagyon érdemes. A világ más részein ez természetesen másként van, elég ránézni a menekültáradatokra Burmától Szíriáig.

4. Az autonómia sem old meg mindent

A mindenkori magyar kormány a Székelyföld érdekében legyen a területi etnikai autonómia elkötelezett híve és népszerűsítője az Európai Unióban. Több kitűnő példát lehet arra felhozni, hogy a területi etnikai autonómia feloldja a másként nehezen elviselhető nemzeti konfliktusokat azokban az esetekben, amikor egy adott régióban hagyományosan a többségtől eltérő nyelvű, identitású kisebbség él. A Székelyföldet adottságai minden tekintetben ideális autonóm régióvá teszik.

Történelmi léptékben Katalónia ugyancsak kiváló példa: az 1978-ban létrehozott regionális autonómia nagyon jó keretet biztosított a katalán nemzet és a katalán nyelv megmaradásához, a gazdasági fejlődés kibontakozásához és a spanyol-katalán együttműködés is egészen jól működött a 2008-as gazdasági világválság kitöréséig.

A mostani válság azonban megmutatta, hogy az autonómia nem ideális végállapot, ami egyszer és mindenkorra megoldja a problémákat.

Az autonómiák válságba kerülhetnek, ha a központi kormány érzéketlenül merev a kisebbségi követelésekkel szemben (2006 és 2014 között a spanyol Alkotmánybíróság és kormány többször durván ellenállt azoknak a kísérleteknek, amelyek a katalán autonómia kiterjesztését célozták); válságba kerülhetnek, ha a két nemzet között a megértés, a rokonszenv és a bizalom helyét sértettségi mítoszok és gyűlölködés veszi át, és akkor is, ha az autonómia intézményrendszerét felelőtlen politikusok arra használják, hogy destabilizálják az alkotmányos rendet. A területi autonómia jó modell, Katalóniában is visszaállítható a korábbi, működőképes állapota, de a mostani válság megmutatta, hogy igencsak sérülékeny.

Amikor a magyarok az autonómia mellett érvelnek, ezekre a kérdésekre, amelyek a katalán krízis után hangsúlyosan felvetődnek, meggyőző válaszokat kell adniuk.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Pancserlehallgatók

Ha a HVG-nek igaza van, a világ legbénább lehallgatói keltenek botrányt Magyarországon.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.