A lázadó konzervatív

/ 2007.04.05., csütörtök 11:23 /

Lázadóként az 1968-as lázadókkal fordult szembe. Filozófus létére az ideológia nélküli politika híve lett. Vidéki magányban él családjával, de a brit politikai nyilvánosság egyik legismertebb alakja. Roger Scruton egy előkelő londoni klubban válaszolt lapunk kérdéseire.



- Ifjú filozófusként 1968-ban fordult a politika felé, és 1979-ben írta meg A konzervativizmus jelentése című könyvét. Hogy ítéli meg egykori helyzetét a politikai arénában? Új volt-e az ön kezdeményezése, esetleg radikálisan új?

- Radikálisan új. Amikor a 68-as mozgalom hullámai elérték Anglia partjait, nagyon erős volt a Konzervatív Párt, mégis fejvesztve menekült a konzervatív eszméktől. Az intellektuális életet szocialista, egalitárius, államközpontú elképzelések uralták. Ezért első, politikailag tudatos reakcióim az akadémiai világ torzulásaira válaszoltak, nem a politikai élet egészére vonatkoztak. Az akadémiai világ baloldali elfogultságaival szembesülve alapítottuk a Salisbury Review-t is, nem sokkal azután, hogy Thatcher asszony választási győzelmével a konzervatívok hatalomra jutottak. A baloldal hívei már a választási vereség miatt is meglehetősen dühösek voltak, elképzelhető, hogy fújtak ránk.

- Kapott-e a lap támogatást a konzervatív hatalomtól?

- Teljesen elkülönültünk a hatalomtól. Most megjelent kötetemben, a Gentle Regretsben írok arról, hogy erőfeszítéseimet, melyek a konzervatív értékrend intellektuális legitimálására irányultak, soha nem támogatta a Konzervatív Párt. Úgy tekintettek rám, mint egy veszélyes holdkórosra.

- Miért féltek magától?

- Mert gondolkodni próbáltam. A konzervatív politikusok azt mondták nekem: nézd, mi történik az emberekkel, ha elkezdenek gondolkodni: szocialistává lesznek. Jobb, ha egyáltalán nem gondolkodnak. Kétségtelen, hogy amikor az emberek elkezdenek gondolkodni, először sokan szocialistává válnak. De amikor mélyebben átgondolják az összefüggéseket, felfedezik eredeti kötődéseiket, melyekkel immár sokkal tudatosabban azonosulnak.

- Ha ilyen kilátástalan volt a helyzete Nagy-Britanniában, talán logikusan fordult Kelet-Európa felé. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre, amikor a volt szovjet blokk országaiban is tevékenykedni kezdett?

- 1979-ben részt vettem egy esztétikai konferencián Krakkóban, nem sokkal azután, hogy a lengyel pápát megválasztották. A nyugati utazó is érezte a hétköznapi emberek nyomorát és a párt hazug képmutatását. Egy évvel később találkoztam Kathy Wilkesszel Princetonban, aki akkor szintén épp ott tartózkodott, és ő akkor már részt vett a cseh földalatti szemináriumi hálózat szervezésében. Megismerkedésünk után megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem részt venni ebben az intellektuális vállalkozásban. Később hasonló hálózatot alakítottunk ki Lengyelországban is, ahol sokkal könnyebb volt a dolgunk, mert ők nyitottak voltak, és beengedték a külföldi vendégprofesszorokat. Aztán Magyarország következett, ahol találkoztam Orbán Viktorral, Németh Zsolttal és másokkal. Akkor még meglehetősen fiatalok voltak, épp csak szervezni kezdték a Fidesz mozgalmát.

- Akkor e fiatalok meglehetősen liberális világnézetűnek számítottak.

- Igen, liberálisok voltak, de azt hiszem, néhányan konzervatív irányba tudtuk befolyásolni őket. Azt mondtuk nekik, figyeljetek ide, most nem az számít, hogy kik vagytok, hanem hogy megszabaduljatok a láncaitoktól, hogy csakugyan magatok lehessetek. De azért azt se felejtsétek el soha, hogy a fennálló nyugati baloldali liberális ortodoxia is hozzájárult ahhoz, hogy a marxizmus győzedelmeskedhetett Kelet-Európában. Van egy másik, európaibb cselekvési forma is, ez pedig az ideológia nélküli politikáé. A konzervativizmus az ideológia nélküli politika híve.

- Most ünnepli az Európai Unió ötvenedik születésnapját, és a volt keleteurópai országok jó része ma már tagja ennek a tömörülésnek. Ezek szerint mára megoldódtak azok a problémák, amelyek ellen ön is küzdött?

- Ma már a baloldaliak is elismerik, hogy a kommunizmus zsarnoki rendszer volt, bár sok mentséget találnak a történtekre, részben persze azért, mert annak idején együttműködtek e rendszerrel. De az Európai Unió sokkal bonyolultabb képződmény. Nyilvánvaló, hogy létrehozása helyes döntés volt a második világháború után, amikor olyan intézményeket kellett teremteni, melyeknek keretei között a korábban hasztalan és buta módon egymás ellen harcoló nemzetek együttműködhettek, és együtt élvezhették az európai civilizációt, a joguralmat és mindezek gyümölcseit.

- Úgy érti, történeti érdeme van az uniónak, vagy ma is van aktuális feladata?

- Történeti érdeme kétségtelen. A kérdés az, hogy ma mi a funkciója az uniónak. Térjünk vissza egy pillanatra a kommunizmusra. E rendszer egyik alapvető hibája az volt, hogy olyan politikai gépezet alakult ki, amelynek nem volt visszacsatolása. Ezért válhatott ellenőrizhetetlenné, ami gyorsan kitermelte Lenint, Sztálint és a többieket. E hibát már mindenki elismeri, de sajnos, e hiba egy formája ma az Európai Unióban is megjelenik. Úgy állítják be, mintha az egy folyamatosan előrehaladó gépezet lenne, amely mindent egyre egységesebbé tesz. Pedig ma 27 tagállam vesz részt benne, mind más történeti hagyománnyal s más reményekkel. S nincs a gépen egyetlen gomb sem, amely arra szolgálna, hogy lelassítsa vagy megállítsa a haladását, hogy irányváltoztatásra késztesse vagy jelentse a gépezet valamilyen hibáját.

- Ezt a felismerést jelenítik meg az alkotmányt elutasító referendumok Franciaországban és Hollandiában?

- Amikor az embereknek esélyt adnak arra, hogy véleményüket kifejezzék, kiderül, nem szeretik ezt a gépezetet.

- De mi lenne mindennek a konzervatív alternatívája?

- Azt nem tudom, mi lenne a konzervatív alternatíva, csak azt tudom, hogy mi lenne az én alternatívám. Vissza kell térni a római szerződéshez, és ki kell mondani, szabaduljunk meg mindattól, ami nem szükséges a közös piac működtetéséhez Európában. Viszont meg kell őrizni az egyes tagállamok sajátos hagyományait, szuverenitását és így tovább. Vagyis a római szerződést kellene újrafogalmazni annak megfelelően, amit az emberek ma szeretnének. És aztán le kell állítani a törvényhozó gépezetet. Elég legyen a közösségi jogból, a maga 170 000 oldalnyi törvényszövegével!

- Még akkor is, ha ma már ez is az elfogadott hagyomány része?

- A francia forradalom megszabadult Franciaország teljes jogi hagyományától.

- Ez nem igazán konzervatív gesztus.

- Olykor radikálisnak kell lenni. A kommunizmustól való megszabadulás sem volt konzervatív gesztus.

- A kommunizmussal szembeni fellépéskor mégiscsak lehetett azzal érvelni, hogy a nép vissza akart térni korábbi hagyományaihoz, a normalitáshoz.

- Igen, igen, de pont ezt tennénk az unió jogrendszerével is. Üljünk le, vizsgáljuk meg, mely részei szükségesek valóban. Miért kellene megtartani valamely rendelkezést, ha senki nem tud mellette érvelni? És meggyőzésen azt értem, hogy minden résztvevőnek egyet kell értenie az adott kérdésben.

- Akkor ez meglehetősen hosszadalmas folyamat lenne.

- Egyáltalán nem. Egy év alatt meg lehetne valósítani.

- Térjünk át Európáról most az Egyesült Királyságra. Mit gondol, véget ért a Blair-korszak, vagy öröksége még sokáig érezhető lesz?

- Blair tevékenységének hatása valószínűleg azért lesz tartós, mert elég okos volt ahhoz, hogy lerombolja a konzervativizmus intézményes alapjait. Lerombolta a Lordok Házát, s az idejétmúltnak titulált íratlan alkotmány jelentős részét is. A politikai eljárás alapjaként ma a brit társadalom posztmodern víziója szolgál. Ezért nem beszél ma David Cameron konzervatívként, hanem inkább úgy, mint egy felszabadult, modern ifjú.

- Vagyis ma nincs konzervatív politikai alternatíva?

- Talán van, de nem azok között, akik ma a Konzervatív Pártot jelenítik meg. Tagadhatatlan, hogy Blair radikálisan átalakította a viszonyokat. A devolúció például olyan helyzetet teremtett, hogy még az is lehet, hogy Skócia elszakad Angliától.

- Ha így átalakult a politikai klíma, akkor lehet, hogy Cameron helyesen jár el, ha azt a látszatot kelti, hogy ő maga is egy posztmodern ifjú?

- Nem azt mondom, hogy így nem okos eljárnia ebben a helyzetben, hanem csak azt, hogy az ilyen mérvű változásnak az első áldozata maga az igazság.

- Térjünk át a globális politikára. Hogy látja a világpolitika alakulását 2001. szeptember 11-e után? Milyen esélyek kínálkoznak az együttműködésre?

- Ma mindnyájunknak az iszlám fenyegetéssel kell szembenéznünk. A muszlim világ kollektív pszichózison esik át, mert rá kell ébrednie, hogy vallásának üzenete összeegyeztethetetlen a modern világgal. Én is összeegyeztethetetlen vagyok a modern világgal, de én visszavonulok wiltshire-i magányomba, és lovaglással ütöm el időmet. Ám a globális gazdaság által eltartott, nyugati világban élő migráns iszlám hívő nem tud így tenni, hisz el kell tartania családját, melynek egy része talán még mindig a fejlődő világban él, s élete megoldatlan konfliktusára csak a helyi imám által tanított szigorú leckével tud válaszolni. E problémát persze mi, nyugatiak okoztuk magunknak bolond bevándorlási politikánkkal, s mindazzal, ami ehhez társult.

- Mit gondol Bush megoldásáról?

- Nem meggyőző az ő válasza sem. Az amerikaiaknak fel kellett volna ismerniük, hogy olyan világjelenséggel állunk szemben, melynek az a lényege, hogy az iszlám világban élők hogyan tudják feldolgozni saját skizofrén helyzetüket.

- E jelenség forrása eleve adva volt az iszlám tanításában, vagy inkább a Nyugat hübrisze provokálta ki?

- A Nyugat túlságosan szembeszökően vált gazdaggá és sikeressé, s ráadásul elveszítette hitét, így az iszlám híveinek nem tudtunk felmutatni egy másik elképzelést Istenről és az ő könyörületességéről. Harmadrészt megnyitottuk határainkat, s a szabadon ideözönlő muszlimok élvezik az anyagi előnyöket, de lázadoznak e kultúra materialista és lelketlen természete ellen.

- Mit gondol, van-e lehetőség párbeszédre e kultúrák között?

- Szükség van beszélgetésre. De igazi dialógus talán csak Libanonban alakult ki. Ott a keresztény többség olyan muszlim irányzatokkal élt együtt, melyek maguk között sem tudtak megegyezni, és sikerült létrehozni egy olyan alkotmányt és olyan politikai eljárást, amelynek segítségével a résztvevők beszélgetni tudtak egymással.

- Szkeptikus a világpolitikai perspektívákkal szemben?

- Európában egykor Luther és a reformáció indított el hasonló súlyú konfliktusokat, s ez majdnem romba döntötte kultúránkat, de e korszak véget ért a vesztfáliai békével, amikor a katolikusok és a protestánsok megfogadták, hogy békében fognak élni egymás mellett.

- Tehát az iszlám világnak kell változnia.

- Nekik kell fejlődniük. Ők nem tudják elfogadni, hogy mi keresztények, ateisták vagy zsidók vagyunk. A konfliktusok akkor enyhülnek, ha megtanulunk viccelni e kérdésekkel.

- De nem ez vezetett a szekularizációhoz, amit ön nem igazán szeret?

- A humorérzék nem jelent szekularizációt.

- Lehet humorérzéke ilyesmi iránt annak, aki igazán hisz?

- Ha az evangéliumokat nézzük, Jézus szavaiban sokszor feltűnik a humor. Gondoljunk csak a házasságtörő asszony megkövezésével szembeni fellépésére. Azt mondta: az vesse rá az első követ, aki maga bűntelen. Ez a fajta irónia hiányzik a muszlim gondolkodásból.

- Talán a hitüket féltik.

- Jó okkal. Mégis le kell szögeznünk, ilyesfajta feszültségek idején a humor jelentheti a legjobb kiutat.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.