A Mount Everest-tragédia háttere: Súlyos döntés születhet

/ 2014.04.21., hétfő 16:03 /

Buddhista szerzetesek hamvasztották el hétfőn azoknak a serpa hegyi vezetőknek a földi maradványait, akiket az eddigi legtöbb halottal járó jéglavina temetett be pénteken a Mount Everesten. A katasztrófa nyomán a nepáli serpa közösség hegymászási-vezetési bojkottot fontolgat.

Százak álltak hétfőn a nepáli főváros, Katmandu útjai mentén, ahol a megtalált 13 holttest közül hatot buddhista zászlókkal feldíszített nyitott teherautókon vittek végig. Három hegyi vezetőt még eltűntként tartanak számon, de minden bizonnyal ők is halottak. A hamvasztási szertartás során szerzetesnők tucatjai énekeltek az áldozatok lelkének kiszabadulásáért, a holttesteket fenyőágak borították.

A világ legmagasabb hegye, a Mount Everest, a helyiek nyelvén Csomolungma „veszélyes üzem", de a serpák körében a legkeresettebb munka: egy csúcsszintű, nagy magasságokban dolgozó vezető 6 ezer dollárt is megkereshet egy három hónapos mászási szezonban, ez közel tízszer annyi, mint a nepáliak 700 dolláros évi átlagkeresete.

A 8848 méteres csúcs elérésére irányuló legtöbb kísérlet május közepére esik, amikor általában a legkedvezőbb az időjárás. Egy mostani serpabojkott ezért jelentős károkat okozna a nepáli vezetők és teherhordók ezreinek. A külföldről érkező hegymászók már régóta rájuk támaszkodnak mindenben a vontatóeszközöktől a főzésen át a csúcstámadás irányításáig.

Ang Tshering, a nepáli hegymászók szövetségének illetékese hétfőn bejelentette: a serpák hegymászási bojkottot fontolgatnak, hogy nyomatékosítsák a nepáli kormány elé terjesztett követéléseiket arról, hogy nagyobb mértékben részesülhessenek a hegyi turizmusból származó állami bevételekből. El akarják érni, hogy a nepáli kormány megduplázza a tragédia áldozatainak biztosítási díjait, és hozzon létre segélyalapot a hegymászásból származó illeték egy részéből. A hegyi turizmusból a himalájai országnak az elmúlt évben 3,9 millió dollár bevétele volt.

A nepáli kormány korábban közölte, hogy 40 ezer rúpia (mintegy százezer forint) rendkívüli segélyt juttat a szerencsétlenül jártak családjainak, de a sherpák jobb feltételeket követelnek.  

Tshering elmondta, hogy jelenleg 39 csoport mintegy 400 külföldi hegymászója tartózkodik a Mount Everesten és ehhez megfelelő számú serpa, illetve más kiszolgáló személyzet. 

Hétfőn a nepáli kormány arra kérte a hegyi vezetőket és a kiszolgáló személyzet tagjait, hogy ne bojkottálják a Csomolungmával kapcsolatos tevékenységeket, lássanak újra munkához.

A turisztikai és polgári légügyi minisztérium közleményben tett ígéretet arra, hogy „a kormány kész nagy reformokat végrehajtani a hegymászó szektorban".

Joby Ogwyn kaliforniai hegymászó eközben bejelentette, hogy nem hajtja végre május 11-re tervezett ugrását szárnyas repülőruhában a Mount Everestről, amelyet a Discovery Channel közvetített volna. A jéglavina-szerencsétlenségben elvesztette egyik hegyi vezetőjét, ezért állt el tervétől - közölte az amerikai hegymászó Facebook-oldalán.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Tóra, magyar!

A hamarosan rajtoló Kékszalagra hajók keresik legénységüket, a Balatonon pedig ötödannyi hajó sincs, mint a Boden-tavon. Összeállításunkban azt próbáltuk körüljárni, kinek és hogyan lehetséges belevágnia ebbe a sportba.

Így alakulhat át az Európai Unió

A múlt heti uniós csúcson kiderült, hogy nagy változások előtt áll az EU: a francia–német tandem szándékai szerint a megerősített eurózóna lesz a közösség új gravitációs központja. Aki kimarad, lemarad? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ezért akar a kormány lőtereket telepíteni az iskolákba

A lövészet iskolai oktatásának ötlete összefügg a hadsereg létszámhiányával, de valószínűleg ugyanúgy kevés valósul meg belőle, mint a lovaglásból vagy a mindennapos éneklésből. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Miért szavaz sok LMBT-személy a radikális jobboldalra?

Három európai kormányfő homoszexuális; Angliában rekordot döntött a meleg képviselők száma; szélsőjobbos alakulatok, illetve Skóciában az összes mérvadó párt élén szintén zenész áll – derül ki a csütörtöki Heti Válaszból.