heti-valasz.hu/vilag/az-ozil-botrany-utorezgesei-focista-a-nagyhatalmi-jatszmaban-129221

http://heti-valasz.hu/vilag/az-ozil-botrany-utorezgesei-focista-a-nagyhatalmi-jatszmaban-129221

A síelés alkonya

/ 2018.03.07., szerda 15:34 /

Éghajlatváltozás, bevándorlás, gyerekeket féltő szülők, elöregedő társadalmak, kulturális változások. Nyugat-Európában mind kevesebben síelnek, miközben a világ más részein egyelőre még felfelé visz az út.

„Persze, az idei szezon jobb, mint a tavalyi, mindig egyre többen jönnek” – magyarázza a mínusz 15 fok miatt még a szobában is sapkát viselő alkalmazott a Tatry Mountain Resorts nevű cégnél, amely az Alacsony- és a Magas-Tátra legjobb síterepeit üzemelteti. Pedig idén még az idő sem volt ideális: nagyrészt túl meleg volt, majd február végén megérkezett a sarkvidéki tél. És miért is ne lenne egyre több síelő, hiszen síelni jó? Ám valójában Szlovákia és a Tátra kivétel. Itt ugyanis a vendégek szinte kizárólag Kelet-Közép-Európából érkeznek: „jó felük szlovák, a többi lengyel, magyar, cseh, ukrán és orosz” – sorolja a sapkás lány. S ezekben a gyorsan fejlődő országokban egyre több embernek van pénze síelésre, ami egyben státuszszimbólum is. De ugyanez történik Kínában, ahol – nagyon alacsony szintről – ugrásszerű a fejlődés.

Eközben viszont a sísport bölcsőjében, az Alpokban teljesen más a helyzet. Ha tetszik, újabb terület, amelyen Kelet- és Nyugat-Európa elválik egymástól. A világ síeléséről a legátfogóbb adatai egy svájci szakembernek vannak. Laurent Vanat minden évben közzéteszi elemzését, a legutóbbinak a címe: Ébresztő! Az derül ki belőle, hogy a csúcs a legtöbb nyugati országban valamikor az elmúlt évtizedben volt, s azóta folyamatos a visszaesés. Az egész világot nézve szűk egy évtized alatt tíz százalékkal csökkent az összes sínap száma, ami a síelők száma szorozva a fejenként síeléssel töltött napok számával.

A síelés őshazájában, Svájcban ez a csökkenés csaknem harminc százalék (köszönhetően a drága franknak), Franciaországban és Ausztriában tíz (az esés csak azért nem nagyobb, mert sokan a frank miatt Svájc helyett hozzájuk mentek), a válságról válságra bukdácsoló Olaszországban pedig 25 százalék. Ugyanilyen a visszaesés Észak-Amerikában, Japánban meg még nagyobb is. Ezt pedig nem tudja ellensúlyozni sem Kína, sem a Tátra, hiszen a Szlovákiában síelt napok száma tizede az osztráknak. Hogy lássuk az Alpok jelentőségét: a világ összes síliftjének 40 százaléka ott üzemel. Vagyis Európa a maga ötvenmillió síelőjével a sísport bázisa.

A hónak nincs szaga

De mielőtt lavinaként maguk alá temetnének a síelők számai, nézzük a jelenség mögötti okokat. Az egyik legkézenfekvőbb az éghajlatváltozás. Az ipari forradalom óta az Alpok hőmérséklete két fokot emelkedett, ami duplája a bolygó átlagának. És ez a folyamat csak gyorsulni látszik. A The Economist végigvette a modern kori téli olimpiák helyszíneit, és arra jutott, hogy a század közepére már csak jó felük volna alkalmas olimpiarendezésre. De a kanadai Vancouverben már 2014-ben is helikopterekkel szállítottak havat a pályákra. A világ legbefolyásosabb vezetőit is minden évben vendégül látó svájci Davosban a téli hótakaró átlagos vastagsága a hetvenes évekhez képest harmadával csökkent.

A klímaváltozás jelképe az utolsó jégtáblán szerencsétlenül sodródó jegesmedve mellett az eltűnő gleccser lett. És valóban: a nyolcvanas években még negyven nyári gleccsersíterep nyitott ki, ma ennek kevesebb mint fele. Van, ahol azzal próbálkoznak, hogy tavasz végén letakarják a megmaradt havat, hogy legalább már az ősz végén el lehessen kezdeni síelni rajta, de ez csak kevés helyen alkalmazható.

Az átfogó megoldás már az ötvenes évektől létezett: ekkor találták fel Amerikában a hóágyút. Van, ahol a nem síterep gleccsereket is hóágyúzzák, egyszerűen azért, hogy megmaradjanak. A hóágyú a síterepeken ma már szinte mindenhol kötelező kellék lett: sehol sem engedhetik meg maguknak, hogy csak a jó időben bízzanak. Minden komoly pályát csőrendszerek hálóznak be. A legtöbb esetben már eleve úgy kezdik a szezont, hogy még az első természetes hó érkezése előtt műhó alapot raknak le a pályára, mert az tartósabb, stabilabb, mint az igazi. Ám a műhó hiába olyan jó, mint az igazi (sőt a versenyzők szerint még jobb is), mégsem gyógyír mindenre.

Először is hideg annak is kell. Aztán rengeteg víz, ami egyes helyeken komoly gond lehet. Olaszországban van például, ahol tisztított, kezelt szennyvizet használnak (tökéletesen biztonságos) hókészítésre. És kell hozzá rengeteg pénz. A síterepek az elmúlt évtizedekben eszelős összegeket öltek bele a pályák fejlesztésébe; ennek jelentős része a műhó-infrastruktúrára ment el, amelynek persze a működtetése is komoly költség. Ami viszont megjelent a napi több tízezer forintos szintet is elérő síbérletárakban. A síelés persze soha nem a szegények sportja volt, ám a helyzet annyiban sokat változott, hogy a nyugati célközönségnek választási lehetősége lett: a hegyekbe menjen, vagy ugyanannyi pénzért a trópusokra?

A síelés ára a tíz évvel ezelőtti gazdasági válság után még fontosabb lett. Tényleg maradtak azok a nagyon gazdagok, akiknek van pénzük akár mindkettőre, ők a felmérések szerint még többet is síelnek, mint korábban. A növekvő társadalmi egyenlőtlenség kárvallottjai viszont jóval kevesebbet. Márpedig az előbbiek jellemzően az idősebbek közül kerülnek ki, akik hosszú távon aligha fogják megmenteni a síterepeket, hiszen előbb-utóbb mind többüknek kell feladnia imádott sportját. Hogy már a nyugati társadalmak elöregedése is mennyire komoly része a problémának, azt jelzi, hogy az egyik legnagyobb visszaesés a leggyorsabban vénülő Japánban van. Ezeket a lassan kiöregedő nemzedékeket kellene tehát pótolni fiatalokkal.

A fehér nem zöld

Ez azonban nem könnyű. Egyrészt nekik közel sincs annyi pénzük, mint a szüleiknek, ráadásul a klímaváltozás nemcsak a síelés árára hatott, hanem a vonzerejére is. Pont a megcélzott fiatalok között van ugyanis egy jelentős réteg, amelynek nagyon is fontos a környezetvédelem. A síturizmusból élők egyenesen klímahisztériáról és alaptalan rágalmakról beszélnek, de a mai sísportot a műhóval, a liftekkel, a hegyoldalakat letaroló pályákkal tényleg nehéz zöldnek eladni. Még ha próbálkoznak is: vannak terepek, ahol megújuló forrásból származó árammal üzemeltetik a lifteket, mások borsos árú szakértői anyagokat rendelnek arról, mennyire nem árt a lejtőknek a téli műhótakaró és sport.

A természetesség iránti vágynak az is árt, hogy a műhó sportszempontból tényleg jó, de egész más a hangulata egy olyan téli tájnak, amikor mindent fehér hó borít, mint amikor a környék zöld vagy barna, csak a pályák fehérek. Ilyenkor óhatatlanul sokkal kevesebb kedve van az embereknek a téli sportokhoz. A téli hangulat eltűnése szerepet játszik abban is, hogy a síversenyek tévéközvetítéseinek nézőszáma is csökken. És közben megint ott az alternatívák szerepe: régen télen jellemzően csak a téli sportok voltak, ha az ember mozogni akart, a természetes választás a hó vagy a jég volt. Ma már sokkal több a szabadidő-eltöltési lehetőség, amelyek mind konkurenciái egymásnak.

Amelyek ráadásul jellemzően kevésbé veszélyesek a síelésnél. A sísport hanyatlásának sokadik oka ugyanis a nyugati szülők extrém biztonsági elvárásai. Svájcban és Ausztriában évtizedeken át természetes volt, hogy a gyerekek az iskolai oktatás keretében megtanulnak síelni, s iskolai sítáborba is mennek. Csakhogy a szülők egyre nehezebben viselik, hogy a gyereküknek baja eshet, az iskolák és a tanárok meg egyre kevésbé vállalják a balesetek felelősségét, a kártérítési pereket.

És a szír informatikusok?

Így marad a legkényelmesebb megoldás: a gyerek nem tanul meg síelni. Miközben mindent egybevéve – és a szörnyű kivételeket nem számítva – a síelés biztonságosabb, mint valaha volt. A lavinaveszélyt fejlettebb eszközökkel próbálják mérsékelni, s rengeteget fejlődött a sífelszerelés, a piskóta alakú léceket könnyebb irányítani, mint az évtizedekkel ezelőtti modelleket, a kötések, cipők is kényelmesebbek és biztonságosabbak (persze drágábbak is) lettek. Ráadásul mindenki bukósisakot visel, az is, aki szinte csak lépésben halad; a síelők úgy öltöznek be, mintha nem is a hegyekbe, hanem az afgán frontra indulnának.

Annak, hogy az európai országokban mind kevesebb gyerek tanul meg síelni, van még egy fontos oka. A nyugati országokban az iskolások mind nagyobb szelete bevándorló családból származik. A síelés lassan egy évszázada fontos eleme a svájci vagy az osztrák identitásnak, ám sem az afrikai, sem a közel-keleti kultúrákban nincs hagyománya a téli sportoknak. Sőt a muszlim világban a nők számára semmilyen sportnak, hiába látszik egyszerűbb feladatnak rávenni egy muszlim lányt, hogy lécre álljon, mint hogy mondjuk úszódresszbe öltözzék.

A bevándorlók hozzáállásának megváltoztatásához, még ha lenne is rá akarat, nemzedékekre volna szükség, és nem látszik, hogy ez sikerülne. Hogy mennyire így van, érdemes visszaemlékezni a most véget ért téli olimpia képeire, és összevetni bármelyik korábbi nyári olimpia vagy bármilyen futballmérkőzés felvételeivel. Miközben a nyugat-európai klubcsapatok és válogatottak tele vannak sötétebb bőrű-hajú játékosokkal, nyári atlétáikról, futóikról nem is szólva, a téli olimpián szinte csak fehér őslakosokat lehetett látni.

„Kulturális trendfordulóhoz értünk” – foglalta össze a Nemzetközi Síszövetség (FIS) elnöke, a svájci Gian-Franco Kasper a Der Spiegel című német lapnak, szomorúan téve hozzá, hogy „sajnos mind kevesebben akarják átélni a síelés örömeit”. Egy honfitársa még brutálisabb őszinteséggel fogalmazott: „Mi, síoktatók kihalófélben lévő faj vagyunk.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.