valasz.hu/vilag/nem-talalkozik-koverrel-a-helyi-parlament-elnoke-61576/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201509

http://valasz.hu/vilag/nem-talalkozik-koverrel-a-helyi-parlament-elnoke-61576/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201509

A történelem színpadán – a romániai forradalom a kulisszák mögül

/ 2013.05.15., szerda 08:15 /
A történelem színpadán – a romániai forradalom a kulisszák mögül

Akcióregényként is olvasható, de Szőczi Árpád Temesvár – a román forradalom kitörésének valódi története című könyve megtörtént eseményeket dolgoz fel. Két kanadai újságíró titokban rögzített interjút Tőkés László temesvári lelkipásztorral, a magyar televízióban leadott műsor előkészítette a forradalmat. Szőczi Árpád részese volt az eseményeknek: kanadai magyarként tagja volt az utat előkészítő szűk csapatnak.

Réjean Roy (balról) interjút készít Tőkés Lászlóval a temesvári református gyülekezetben, 1989. március 20-án

Magyar apától és osztrák anyától született Kanadában. Miért kezdte el érdekelni a magyar kisebbségek sorsa?

Édesapám katonatiszt volt a II. világháborúban, előtte és utána dolgozott a Magyar Nemzeti Bankban. 1949-ben nem volt hajlandó belépni a pártba, ezért kirúgták a munkahelyéről. Akkor kezdett titokban dolgozni a brit nagykövetségnek, a szabadságról, demokráciáról szóló röpcédulákat terjesztett. Végül elkapták őt és a vele együttműködő bátyját is. Egy dél-magyarországi munkatáborba került, onnan sikerült megszöknie, majd Ausztriából vándorolt ki Torontóba 1952 januárjában. S hogy kérdésére is válaszoljak: én eleinte csak édesanyám nyelvén, németül tudtam. Tizenkilenc éves koromban, 1975-ben édesapám elküldött a Debreceni Nyári Egyetemre, ami nagy hatást tett rám. Amikor visszajöttem Torontóba, magyar lett belőlem. De a kisebbségi magyarok sorsa már tíz éves korom óta érdekelt. Édesapám nagyon mérsékelt ember volt, soha nem szidott valakit a nemzetiségéért, de többször elmesélte nekem, mi volt a trianoni „békeszerződés", és mit csinált a román kormány a Ceaușescu-korszak előtt és közben a magyarok ellen. Nagy igazságtalanságnak tartottam az egészet, és valami romantikus módon elhatároztam, ha valamikor tudok segíteni, akkor megteszem. Érdekes módon ez tényleg összejött, amikor 1984-ben hallottam Hámos Lászlóról, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) elnökéről. Egy telefonbeszélgetést követően elkezdtünk együtt dolgozni.

A jogvédők a hetvenes-nyolcvanas években a legtöbb energiát az amerikai hivatalosság meggyőzésére fordították. Miként tudták elérni, hogy törődjenek a magyar kisebbségek sorsával?

Ez volt a legnagyobb kihívás számunkra. Tudtuk, hogy ha nem sikerül felkeltenünk a hivatalos szervek érdeklődését, akkor hiába az egész, mert a döntéshozók (kormányzati tisztviselők, nemzetközi szervezetek) nem fognak igazán foglalkozni az üggyel. Elsősorban Hámosnak sikerült felkeltenie a sajtó érdeklődését 1976-ban egy hatalmas New York-i tüntetés révén. Még nagyobb visszhangja lett, amikor a román diktátor Ceaușescu amerikai látogatására szerveztek demonstrációt. De emiatt Hámos majdnem az életével fizetett... Nekem is sikerült mozgósítanom a helyi sajtót, amikor 1985-ben a kanadai szervezetünk egy hatalmas tüntetést szervezett egy globális emberjogi konferencián Ottawában. Televíziós producerként nagyon sok kapcsolatom volt a sajtóval, amit teljes mértékben kihasználtam.

Könyvében hiteles forrásokat idéz arról, hogy a román kommunista rezsim kapcsolatot keresett az amerikai alvilághoz a „kényelmetlen" Hámos László likvidálására. Ön nem félt?

Jó kérdés. Ha visszapillantok, csak annyit tudok mondani, hogy nagyon naiv voltam. Gondoltam, hogy fiatal vagyok, erős vagyok, és nem igazán foglalkoztam azzal, hogy nagy bajba kerülhetek. Persze tudtam, hogy figyelnek, és nemcsak a románok Kanadában, hanem az akkori kommunista magyar kormány is. De bármennyire is naiv voltam, nem voltam hülye. Egy nagy lakóházban éltem Torontóban, aminek több kapuja volt. Váltogattam, hol megyek be és ki. Nagyon figyeltem a torontói metróban is. Egyszer kaptam egy telefonhívást egy romántól, hogy „elintéznek" engem, de mivel a kanadai elhárítás lehallgatta a beszélgetést, gyorsan elkapták az illetőt. Ez 1986-ban volt, amikor elég sokszor szerepeltem a kanadai médiában. Ezután nem kaptam fenyegetéseket. Inkább attól féltem, hogy valami történik az édesapámmal. Mindig kikísértem őt a kocsijához, ha meglátogatott, vagy gyűlésünk volt a Magyar Házban. Mindig az járt a fejemben, hogy inkább rám lőjenek, mint az édesapámra.

Hosszan nyilatkozott önnek a Tőkés László felügyeletével is megbízott egykori Temes megyei Securitate-parancsnok, Radu Tinu. Miként tudta ellenőrizni az általa elmondottakat? Nem lehetséges, hogy megpróbálta önt dezinformálni?

Szerintem élni akart a lehetőséggel, hogy elmondhassa a maga verzióját. Mondtam neki az elején, hogy utólag mindent leellenőrzök, és hogy kutatni fogok a volt Securitate iratait őrző levéltárban. Párszor mesélt olyasmit, amik teljesen ellentétesek voltak az én információmmal. Például azt mondta, hogy mindent lehallgatott, amikor a két kanadai újságíró 1989. március 20-án titkos interjút készített Tőkés Lászlóval. Tinu mondta, hogy este volt. Korrigáltam, mondván, hogy délelőtt 10-11 óra között volt az interjú. Rám nézett, és azt mondta, hogy „lehet..." Ez az egész könyv stílusa. Meg akartam adni mindenkinek a lehetőséget, hogy elmondhassa a magáét, és persze mindennek utánanézek, ahogy mindig is csináltam. De végül az olvasónak kell eldöntenie, ki mondja az igazságot.

A szerző, Szőczi Árpád, a román parlament épülete előtt

Milyen tapasztalata volt az állambiztonság iratait őrző romániai és magyarországi levéltárakban? Hogyan lehet eldönteni, melyik dokumentum hiteles, melyik nem?

Mind két levéltárban mindenki nagyon segítőkész volt. Csak egyetlen furcsa eset volt, a CNSAS-nél (a Securitate levéltárában). 2009-ben az egyik hölgy - a nevét inkább nem említem - átadta nekem a Tőkés László dosszié egy részét, benne az ő „declaratie"-jával - vagyis a nyilatkozatával, hogy nem fog tovább dolgozni a hatalom ellen, amit szinte mindenkivel aláírattak annak idején, akit bevittek. Tőkés természetesen ezt nem tartotta be, és tovább dolgozott a diktatúra ellen. Azt mondta nekem ez a hölgy angolul: „Now you'll find out what kind of a man László Tőkés really is." („Most majd meglátja, miféle ember valójában Tőkés László.") Különben a dokumentumokban szereplő állításokat igyekeztem egymással és a visszaemlékezésekkel is ütköztetni. Csak egy példa: az egyik dossziéban azt írják, hogy elküldtek egy besúgót Tőkés Lászlóhoz, aki figyelmeztette, hogy egy katolikus lelkész kollégája a szeku informátora. Utóbbinak pedig Tőkésről mondták ugyanezt, a cél a bizalmatlanság szítása volt. Mindkettőjüket megkérdeztem az esetről, Tőkés emlékszik ilyesmire, kollégája viszont nem.

Szinte filmbe illő, hogy egy titokzatos, szláv nyelven beszélő nő a legkritikusabb időpontban vonta el a román határőr figyelmét, s ezért a kanadai újságírók ki tudták vinni a felbecsülhetetlen értékű interjút az országból. Ön idézi Charles Fenyvesi magyar származású amerikai újságírót, akinek egy szovjet diplomata mondta 1989-ben, hogy Ceaușescu még az év vége előtt megbukik. Úgy gondolja, hogy tulajdonképpen Gorbacsov takarította el az útból a kényelmetlenné vált diktátort?

A Charles Fenyvesivel folytatott beszélgetés kulcsfontosságú volt számomra. Hogy mind egy szovjet diplomata, mind egy amerikai CIA-ügynök egyetértettek abban, hogy decemberben forradalom lesz a Ceaușescu-diktatúra ellen, önmagáért beszél. Szerintem - és hangsúlyozom, ez csupán az én véleményem - a következő történt: a nagyhatalmak már eldöntötték, hogy Ceaușescunak távoznia kell. A legmagasabb szinteken ellenőrizték Tőkés László helyzetét. Ha a vele kapcsolatos események nem alakultak volna kedvezően, nem indult volna el a temesvári népmozgalom, akkor a szovjetek közbeléptek volna. Szerintem volt is egy réteg a román kormányban, amelyik már az egészről megegyezett Moszkvával. Amikor Tőkést és a feleségét elvitték Menyőbe december 17-én, még aznap helyreállt a rend Temesváron. Csend volt. De pár nappal később ismét elkezdődött az egész (tüntetések, harcok, stb.), és nem csak Temesváron, hanem több erdélyi városban, végül Bukarestben is, ami kulcsszerepet játszott.

Miért döntött úgy, hogy szerepet vállal a kanadai újságírók útjának megszervezésében? Megérte?

Ez az „akció" csak egyike a számos megmozdulásnak. Voltak tüntetések, fórumok, sajtókonferenciák, stb. Akkor nem is gondoltunk arra, hogy egy Tőkéssel készült televíziós interjú olyan eseményeket fog elindítani, hogy végül vérfürdő lesz az egészből. Amikor kitört a forradalom, nagyon rossz lelkiismerete volt a két francia-kanadainak és a székesfehérváriaknak, akik segítettek a titkos misszióban. Végül nekem is, mert sokan haltak meg a romániai forradalomban. Hogy megérte-e? Szerintem igen. Mindenki, akivel beszéltem, azt mondja, hogy ha nem lett volna forradalom annak idején, akkor még rosszabb lett volna később. De végül: ki tudja?

Miként fogadták a könyvet és a filmet? Most ismét forgat, ezt a témát viszi tovább?

A filmemmel kapcsolatban vegyes tapasztalataim vannak. A Magyar Mozgókép Alapítvány minden támogatási kérelmet elutasított. Szerencsére Cselényi László, a Duna Tv akkori elnöke 2009-ben segített nekem, egymillió forintot kaptam, az összköltségvetés 120 ezer euróra rúgott. De kárpótol, hogy a film sikeres lett és eddig négy országban vásárolták meg (Magyarország, Kanada, Lengyelország és Spanyolország). A könyvhöz komoly segítséget kaptam Tőkés László stábjától, a kötetnek különben most készül a román fordítása. Ez azért lenne nagyon fontos, mert még mindig sok a hamis információ Romániában az 1989-es eseményekkel kapcsolatban. És igen, új filmemben is tulajdonképpen a megkezdett témát viszem tovább. Egy nagyon érdekes ember életét dolgozom fel. Egy erdélyi magyarról van szó, akit a Securitate a nyolcvanas években arra kényszerített, hogy nekik dolgozzon. Az volt a küldetése, hogy beépüljön Hámos László amerikai csoportjába, ami részben sikerült is. Végül „fegyveres kiképzésre" hívták be. Ahogy az egyik Securitate-tiszt mondta neki: „Te tudod, miért." A listáján két embert volt: Hámos László és Wass Albert.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.