valasz.hu/vilag/ideaig-jutott-a-roman-sajto-orban-tusnadi-kepei-utan-114337

http://valasz.hu/vilag/ideaig-jutott-a-roman-sajto-orban-tusnadi-kepei-utan-114337

Az utolsó svéd nyomában

/ 2015.12.16., szerda 17:36 /

Hogy néz ki egy ország, ahol a multikulturalizmus lett az új államvallás?Ahol minden bevándorlót szeretni kell, jóllehet az utóbbiak sem különösebben szeretik egymást? Ahol a nagy összetartozásban mindenki elkülönül? A Heti Válasz Svédországban járt – legalábbis a rendszámok alapján úgy tűnt.

„Svédeket keres? Menjen egyenesen egy kilométert, amikor átér egy alagúton, ott próbálkozzon. Ott maradtak még öten-hatan” – mondja a postás. A háromszázezres Malmö Rosengard nevű negyedében csaknem 25 ezren élnek. A hat nem tűnik soknak. Bármelyik budapesti romkocsmában könnyebb volna svédet találni. Itt viszont csupa feketébe öltözött, fekete hajú férfi járja az utcákat. Nem állítom, hogy egy szőke emberrel sem találkoztam, mert ki tudja, mi van a rosengardi nők kendője alatt. A nőknek ugyanis mind el van takarva a hajuk. Utoljára északi környezetben akkor éreztem magam ennyire a figyelem középpontjában, amikor Lappföldön véletlenül bezártam a ruhám a bérháztömb szaunájának öltözőjébe, és egy futószőnyegbe csavarva kellett visszajutnom a lakásba.

Svédországban az ablakok ilyenkor tele vannak karácsonyi csillagdíszekkel és hétágú elektromos gyertyákkal. Rosengardban nem. Innen már nemcsak a svédek, de a kelet-európaiak is eltűnnek. A lengyel vegyeskereskedés fölött még ott a tábla, de már halal hentes van a boltban. A katolikus templom zárva, bár elvileg még tartanának horvát, ukrán és lengyel nyelvű miséket. Nem messze innen Skandinávia legrégibb szunnita mecsetje viszont virul, iskolája tele gyerekekkel. Leginkább szomálikat, törököket és arabokat látni, persze soha nem együtt. Sikerült olyan új csúcsokra juttatni a szegregációt, hogy nemcsak Rosengard lett külön világ, hanem még abban is mindenki elkülönül a másiktól. Külön lakik, külön barátkozik.

Boldog udvar

Az arabok közül iraki a legtöbb; egyikük túszul is ejt, amikor egy betört ajtajú panelbe bemegyek, hogy végignézzem a névtáblákat. Azonnal bezárja mögöttem a kaput: „Nyomozó vagy? Titkosrendőr? Ki után szaglászol?” – kiabálja. Mikor volna képes egy svéd ilyen spontán vendégszeretetre? A rendőrvád azért is abszurd, mert a hatóság nem nagyon jön ide. Amikor Rosengard 2008-ban fellázadt egy iszlám közösségi ház bezárása miatt, Stockholmból és Göteborgból kellett rendőröket hozni rendet csinálni. Az iraki csak akkor nyugszik meg, amikor megmutatom az újságíró-igazolványomat. Volt sok hivatalos találkozóm Malmőben, de itt, egy panel aljában volt az egyetlen alkalom, amikor igazolnom kellett magam. „Miért ilyen agresszív mindenki, miért van itt ennyi gond?” – kérdezem tőle. „Nézz körül, milyen szar itt minden. Az embernek hülye gondolatai lesznek, ha itt él” – feleli.

Ha ez ilyen egyszerű volna, Békásmegyer már kalifátus lenne. És Rosengard egyáltalán nem olyan szörnyű látvány, a sárga téglás házak többsége csak néhány emeletes, közöttük sok a zöld, mindenhol focipályák. Egyet a kerület leghíresebb szülötte építtetett az utódainak, Zlatan Ibrahimović. A pálya üres, mint a legtöbb másik is, és nem azért, mert az emberek munkában vannak. A munkaképes rosengardiak kevesebb mint negyven százaléka dolgozik, de például a szomáliak 80 százaléka állástalan. A felmérések szerint a menekültek fele még hét év után is munkanélküli, s negyven százalékuk 15 év után is az. Sportolni persze fárasztó: a gyerekek itt is inkább elhíznak, pedig ha így megy tovább, nem lesz töltényöv, ami átéri a derekukat.

A Zlatan Courttól nem messze van a Lyckogard nevű háztömb, jelentése boldog udvar. Többórás keresgélés után itt végre egy hatvanas fehér férfit látok kiszállni egy szürke kocsiból. Illene neki valami emlékművet állítani, végül is talán az utolsó rosengardi svéd, de kiderül, hogy épp elköltözik. Azért is állt meg a ház előtt, hogy lehozza a cuccait, pontosabban a fia holmiját. A lakást ugyanis tőle örökölte, akinek az elvonókúra után itt kellett volna metadonon maradnia a heroin helyett, de nem sikerült. „Kábítószert itt is lehet kapni – mondja Bo –, ahogy egyébként mindent a kézigránátig bezárólag.” Azaz három kivétel azért akad: az alkohol, a disznóhús és az óvszer. Ennek ellenére Bo szerint a kerület nem rossz hely: „Itt legalább még beszélgetnek az emberek, segítenek a szomszédjaiknak; ha svéd környéken laknék, legföljebb biccentésig jutnánk.”

Valahogy így kezdődhetett ötven éve az egész. Jó ötletnek tűnt, hogy a svédek mind tervezhetnek kanalakat meg poharakat, az ennél kevésbé érdekes munkákat meg elvégzik a bevándorlók. És a svédek többsége még mindig azt hajtogatja, mennyire innovatív és kreatív egy város, ha 174 nemzetiségű ember él benne, mint Malmőben. És hogy a gondok ellenére végül minden csodálatos lesz, ha minden évben megválasztják a város legjobb falafelesét. Rosengard és Malmö középkori óvárosa között található Möllevangen. Szépen felújított századfordulós bérházak aljában afgán, vietnami, iraki vegyeskereskedések váltják egymást. Az integráció szép jeleként a játszótéren szőke és fekete gyerekek láthatósági mellényben nevetgélve csúszkálnak a hideg sárban. Az indiai és szír éttermek között kávézók és kocsmák, melyek előtt le lehet tenni a biciklit és be lehet ülni egy fairtrade kávéra vagy kézműves sörre. A parkok és a biogázzal működő városi buszok között minden a fenntarthatóságról szól. Csak az egész, úgy ahogy van, fenntarthatatlan.

„Möllevangent akartuk, de megkaptuk Rosengardot is. Döntöttünk, és most viselnünk kell a következményeket” – bólogat Aje Carlbom, a malmői egyetem professzora, aki azzal vált híressé, hogy 15 éve szintén szociálantropológus feleségével három évre beköltözött Rosengardba. Ő lett az első Svédországban, aki az élményei alapján figyelmeztetni próbált az iszlám radikalizálódás és a párhuzamos társadalmak kialakulásának veszélyeire. A társadalom és kollégái hálája nem maradt el: egyrészt agyonhallgatták, másrészt lenácizták.

„Nálunk a félelem rasszizmusnak számít, de még a bizonytalanság is” – magyarázza Carlbom a Heti Válasznak, hogy a rosengardi rossz tapasztalatok ellenére miért fogadta az ország mindenki másnál lelkesebben a mostani menekülthullámmal érkezőket. Hiszen a svéd kormány volt az első, amely bejelentette, hogy minden szír azonnal letelepedési és munkavállalási engedélyt kap, és hozhatja a családját is. A másik kulcs Carlbom szerint az áldozatiság: „Ha valaki áldozat, márpedig a menekültek azok, akkor csak egyet lehet tenni, segíteni nekik. A bírálat tilos.”

Svéd bűnök

A Svédországba érkezők pedig nagyvonalúan elfogadják a segítséget, a szociális támogatásokat, de undorral vegyes lenézéssel kezelik a svédek vallástalanságát, a széttöredezett családokat, a férfi-női szerepek újradefiniálását. A svédek pedig, ahogy a régi szomszédjuk életébe sem szóltak bele, az újakéba sem. A tolerancia így a szegregáció melegágya. Míg tehát Rosengardban körülmetélt, megcsonkított szomáli nők tolják a babakocsikat, a belváros szexboltjában már karácsonyi díszítésű vibrátorok sorakoznak a kirakatokban. S míg a rosengardi nők nem tudják, hogy takarják el magukat, addig Malmőből indult a világegyetem legszebb nevű mozgalma, a Bara Bröst (csupasz mellek). Mégpedig azzal a remek céllal, hogy az uszodákban a nők is úszhassanak felsőrész nélkül. Az önkormányzat illetékes bizottsága egyhangúlag fogadta el a javaslatot, bár volt némi töprengés arról, nem kéne-e legalább a mellbimbókat leragasztani. De végül nem kell, mert az sok vitára adott volna okot. Igazuk is van, molyoljanak majd csak az ilyen részletekkel a saríabíróságok.

Az ellentéteket csak növelni fogja a tízmilliós országba idén érkezett 200 ezer menekült. Kétharmadukat Malmőben regisztrálták, melyet híd köt össze Dániával. Annyi a menekült, hogy azt már a menekültek is kifogásolják. „Túl sokan vagyunk” – mondja a malmői pályaudvaron az afgán Haszán, aki egy hete érkezett, de szalad a vonatához, hátha más városban még adnak neki szállást. Annak, hogy a menekülteknek már legfeljebb sátrak jutnak, nagy szerepe van abban, hogy feleannyian jönnek az egy hónappal ezelőttihez képest. Ha egy jordániai és egy svéd sátor között kell választani decemberben, nagyon sok Ektorp kanapé kell ahhoz, hogy az utóbbi legyen otthonosabb. De ha a korábbi heti tízezer helyett már csak ötezren érkeznek, az egy évre vetítve még mindig egymillió. „Nincs itt probléma, semmi szükség a szigorításra” – mondja a pályaudvaron a menekültek örvényében egy ősz hajú nő, aki egy pultnál állva a szélsőbalnak gyűjt aláírást a klímaváltozás ellen: „Ha kevesebbet fogyasztanánk, jutna mindenkinek.” És különben is: „Minden ember ugyanannyit ér, nem mondhatjuk, hogy nem jöhetnek, ha mi bombáztuk le őket.”

Cukisodó szélsőjobb

Hát igen, a militáns Svédország. Ha nem számítjuk a svéd könnyűzenét, akkor errefelé talán utoljára a XVII. században bombáztak bárkit is, leginkább a dánokat, hogy elvegyék tőlük Malmőt. De hiába a balpárt volt kommunista múltja, hiába elképzeléseik bornírtsága, mégis a svéd politika elismert részei – ellentétben a szélsőjobbról néppártosodó Svéd Demokratákkal. Utóbbiak pedig mindent bedobnak a cukiságkampányba: honlapjukon több a virág, mint egy tavaszi afgán mezőn. Ám egyetlen más párt sem áll szóba velük, ami azért egyre nehezebb. A közvélemény-kutatások szerint ők most a legerősebb párt, 27 százalékot szereznének. Pedig az kétszerese annak, amit a tavalyi választásokon kaptak, jóllehet már az is több mint duplája volt a 2010-es eredményüknek. „Abban bízunk, hogy legalább a politikánkat kénytelenek majd átvenni” – mondja lapunknak a párt tanácsadója. Pontus Andersson a határzárak európai láncreakciójában bízik, bár több esélyük volna, ha a törökországi menekülttáborokban felolvasóesteket rendeznének skandináv krimikből. Ki akar egy olyan országba jönni, ahol minden hatalom rasszista gyilkosok kezében van?

Andersson szerint az integrációs teljesítmény inkább romlik, mint javul: ahogy nőnek a bevándorló közösségek, úgy lesznek egyre zártabbak. Minek megtanulni svédül, ha a környezetükben anélkül is mindenki megérti őket? Persze minden általánosítás igazságtalan, hiszen az egyik legnagyobb malmői kisebbség példásan beilleszkedett. A dánok.

A bevándorlás erősíti a szélsőjobbot, de határt is szab az erősödésnek. „Rosengardban majdnem 90 százalékot szereztünk” – büszkélkedik a szocdemek pártszervezéssel foglalkozó illetékese. A szerb származású Zinaida Krajevic szerint a svéd demokraták megerősödése átmeneti, mert a menekültválság is az. Ebben bízik a szocdem-zöld svéd kormány is, melynek miniszterelnök-helyettese sírva jelentette be: szigorítani kell a szabályokon, mert nem bírják a tempót. De mi van, ha az átmenet állandósul?

Miközben Rosengard a baloldal bástyája, a szomszédos kerületben országos rekordot értek el a Svéd Demokraták. Pedig Almgarden ugyanolyan munkáslakótelepnek készült, mint Rosengard. Csak itt maradtak is svéd munkások, amint az a feldíszített ablakokon és a dacosan kitett svéd zászlókon is látszik. Az ott élők nem csak a bevándorlástól félnek: a baloldal másik problémája, hogy a migráció az egyenlőség ellen hat. A bevándorlók lakta részeken az átlagos jövedelem ma jóval alacsonyabb az országos átlaghoz képest, mint húsz évvel ezelőtt volt. A szegény és képzetlen emberek munkaerőként és fogyasztóként is lenyomják az árakat: ma Malmőben olcsóbb egy hajvágás, mint Pesten. És Malmö Svédország legegyenlőtlenebb városa lett, ahol vadonatúj kikötői negyedben áll Skandinávia legmagasabb épülete, s tele vannak az óváros éttermei. Ám ezek svéd vendégei csak mint pincérrel vagy buszsofőrrel találkoznak bevándorlókkal.

A két szemben álló lakótelep között oázisként régi evangélikus templom áll, körülötte moha lepte sírkövek. Bent orgonaszó, gyertyaillat. És egy pulpituson nagy halom gépelt papír, rajta menekültek nevei, akik meghaltak úton Európa felé. A nevek felett néhány mondat Európa-erőd gonoszságáról és a befogadás szükségességéről. Mint Josefina, a magas, fiatal, rövid hajú lelkésznő elmondja, minden héten felolvasnak a nevekből, imádkoznak és gyertyát gyújtanak az áldozatokért.

Az évszázadokon át csiszolt skandináv irónia csúcspontja, hogy a svédek nemcsak a legfőbb céllá tették a gazdasági és társadalmi egyenlőséget, hanem elkezdték kiterjeszteni a nem svédekre is. Az eredmény egy minden korábbinál egyenlőtlenebb és szegregáltabb ország lett. A jómódú és felvilágosult Svédország mintájára akarták megváltoztatni a világot – aztán a végén Svédország lett olyan, mint a világ.

Rosta

Borbás Barna

Találkozunk 2016-ban!

Itt a választási csodafegyver: Orbán-ellenes népfront jön?

A teljes ellenzéki összefogást előkészítő trükk vagy partizánakció Gulyás Márton választásireform-mozgalma? A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy a kampány nagy vitája lehet a rendszer igazságossága, amely a francia voksolás után váratlanul aktuális lett.

„Néha az én fejemben is megfordul, hogy végleg haza kellene költözni”

Véletlenül épp a nagyapa, Molnár Ferenc fényképe alatt ülünk le a Centrál kávéházban, hogy az édesapáról, Sárközi Györgyről szóló új könyvéről és írói terveiről beszélgessünk a Londonban élő Sárközi Mátyással. Nagyinterjú a csütörtöki Heti Válaszban a nyolcvanéves íróval, lapunk állandó szerzőjével.