Beérett a vetés, tombolnak az ukrán szélsőségesek

/ 2017.11.13., hétfő 13:50 /

„Jegyezd meg, idegen, itt ukrán a gazda!”, „Együtt a végsőkig, Ukrajna mindenek felett” és „Halál az ellenségre!” szövegeket skandálva rótták a legnagyobb magyar közösséggel bíró kárpátaljai magyar város, Beregszász utcáit a Karpatszka Szicshez és más szervezetekhez köthető ukrán nacionalisták. Több helyi lap beszámolója szerint füstbombákat robbantgattak, katonás vonulást tartottak és letépték a magyar nemzeti lobogót a városháza homlokzatáról.

A nacionalisták éppen lepiszkálják a magyar zászlót a beregszászi városházáról
Fotó: trubyna.org.ua

A balhé közben a nacionalisták a kétnyelvű táblákat és az ukrán nyelvtörvénnyel kapcsolatos magyar védekezést is elővették több szónoklatban. Most érik be a vetés: a kisebbségekre nézve hátrányos oktatásitörvény-módosítás után ugyanis az ukrán sajtóban több helyen hecckampányt indítottak a kárpátaljai magyarok lejáratására, többek között azt állítva, hogy a 150 ezer fős közösség el akar szakadni Ukrajnától, és az anyaországhoz kíván csatlakozni.

A Zakarpattya nevű hírportál ezt írta: „Oroszország a térség destabilizálására és végső soron Kárpátalja elcsatolására adott megbízást, az ukránellenes hírközlő eszközök pedig széles körű kampányba kezdtek Nagy-Magyarország visszaállítására.” A Karpatszka Szics pedig már szeptember közepén ilyen közleményt tett közzé: „Felerősödött a magyar és más szeparatista erők államellenes, destabilizációs munkája Kárpátalján, melyek a krími elszakadási forgatókönyv megismétléséhez vezethetnek.”

A szót pedig tett követi. Ezért nem játék, ami Kárpátalján történik.

Rosta

Élő Anita

Találkozunk 2016-ban!

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg blöff volt a rezsicsökkentés?

A földgáz külföldi áresése valóban lehetővé tett volna egy méretes lakossági gázárcsökkentést 2015–16 táján, a kormány azonban inkább tartalékba rakta az erre fordítható összeget. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!