Castro temetése jobban sikerült, mint Pinocheté. Pedig...

/ 2016.12.07., szerda 11:40 /
Castro temetése jobban sikerült, mint Pinocheté. Pedig...

A hétvégén kilenc napig tartó nemzeti gyász után eltemették Fidel Castrót. Volt néhány vezető politikus a világból leróni a kegyeletét, miközben a sírhoz vezető út mellett ünneplő kubaiak álltak. Méltóságteljes, nem? Tényleg, az ember csak azt sajnálja, hogy a magyar házelnök nem volt ott, mert mint kiderült, nemcsak az elvi-erkölcsi alapon élesen antikommunista politikus figuráját képes kiválóan hozni, hanem a párttitkár–házmester kombót is.

De idézzünk fel egy másik latin-amerikai temetést, pont tíz évvel korábbról. Akkor Chile egykori diktátorát, Augusto Pinochetet kísérték utolsó útjára. Külföldi vezető egy sem volt jelen, a chilei kormány nem engedte, hogy Pinochetet volt államfőként kezeljék. A fővárosban előző nap összecsapások voltak a volt diktátor hívei és ellenfelei között, a testet pedig végül inkább elhamvasztották, mert azt gondolták, hogy koporsóban nem lenne biztonságban.

A különbség a két temetés között persze adódhatna abból, hogy Castro jobb diktátor volt Pinochetnél. Erre lehetne következtetni néhány nyugati lap és vezető politikus nekrológjából is. A The New York Times például így búcsúztatta Pinochetet: „a brutális diktátor, aki az emberi jogi visszaélések és a korrupció jelképévé vált”. Castro jelzői ehhez képest a világlapokban: karizmatikus, ikonikus, forradalmi stb.

(Arra, hogy a kettős mércéből soha nem elég, az ideillő legfrissebb példa, hogy amikor Obama évtizedes amerikai politikával szakítva normalizálta a kapcsolatot Kubával, az egész világ ünnepelt és korszakalkotó lépésről beszélt. Mikor pár napja Donald Trump egy telefonhívással változtatott Amerika Tajvan-politikáján és jelezte Kínának, hogy ő bizony elnökként elődeinél keményebb tárgyalópartner lesz, akkor az egész világ tapasztalatlan idiótának nevezte.)

A Castro hamvait kísérő négynapos gyászmenet

Fotó: AFP/Europress/Juan Barreto

Egy politikus örökségét azzal lehet a legjobban mérni, hogy milyen állapotban adja át az országot utódjának. A gazdaság fejlettségéről nem is beszélnék, mert arra jön mindig, hogy de hát a kubai oktatás, meg egészségügy. De ha az ezeket figyelembe vevő human development indexet nézem, Chile még akkor is külön kategóriában van Kubához képest. És nem, szó sincs arról, hogy Chile mindig is gazdag volt, Kuba meg egy nyomorult kis karibi ország.

Valójában a forradalom előtt Kuba Latin-Amerika egyik leggazdagabb országa volt. Az egész kontinensen itt volt a legmagasabb az egy főre jutó autók, telefonok, rádiók száma, a hús-, gabona- és zöldségfogyasztás. Ami nem jelenti azt, hogy nem voltak szegények, meg vagyoni különbségek, az a beállítás, hogy az amerikaiak és a kubai fehér elit véresen kizsákmányolták a sötét bőrű helyieket, nevetséges általánosítás. A forradalom előtt a kubai munkásokat példátlanul széles jogok védték, a szakszervezetek végig ki is tartottak Fulgencio Battista mellett. Aki amúgy mindmáig a sziget egyetlen színes bőrű vezetője volt. Afrikaiak, sőt kínaiak is volt a felmenői között, míg a Castro család száz százalékosan fehér.

Amerika egyébként kezdetben egyáltalán nem ellenezte Castro hatalomra jutását, ha akarta, megakadályozhatta volna, de nem tette, mert azt hitte, polgári forradalmár és javít a rendszeren, nem pedig tönkreteszi az országot.

Merthogy ezt tette, bár a kubai archívumokat egyelőre nem lehet kutatni, jó esély van rá, hogy majd kiderül: Castro pontosan egy nagyságrendnyi emberrel többet öletett meg, mint Pinochet. Azaz az áldozatok száma tízezres és nem ezres nagyságú volt.

Castro és rendszere egy egész országot szoktatott le a munkáról, az egyetlen iparág, amely fél évszázad kommunista uralom után működik, a prostitúció. Chilében ehhez képest a Pinochet és amerikai tanácsadói által bevezetett gazdasági reformok megfelezték a szegénységben élők számát és a térség legfejlettebb államává tették az országot.

A helyzet tehát az, hogy Pinochet éppen azt akadályozta meg a puccsával, hogy Chiléből egy második Kuba legyen. A világban a demokrácia és a békés ellenállás szimbólumának tartott chilei Salvador Allende elnök a Castrótól ajándékba kapott géppisztolyával a kezében halt meg. És a baloldal ordító kettős mércéjétől eltekintve egyetlen oka van a két ember halála utáni reakciók és a gyászszertartás különbségének. Az, hogy Pinochet lemondott a hatalomról és hagyta lebontani a saját maga épített diktatúrát. Castrónak ez eszébe sem jutott. Viva Fidel!

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Pancserlehallgatók

Ha a HVG-nek igaza van, a világ legbénább lehallgatói keltenek botrányt Magyarországon.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.