valasz.hu/vilag/kitalal-a-biboros-liberalis-puccsal-kerult-szekebe-ferenc-papa-115415

http://valasz.hu/vilag/kitalal-a-biboros-liberalis-puccsal-kerult-szekebe-ferenc-papa-115415

Drámai számok: csak a migráció miatt nő Európa népessége

/ 2017.07.11., kedd 14:43 /

Ma van a népesedési világnap (hurrá), ebből az alkalomból közölte az Eurostat népmozgalmi adatait egy uniós hírekre specializálódott portál. Ezekből kiderül, hogy 2016 januárja és 2017 januárja között az EU-ban a születések és a halálozások nagyjából kiegyenlítették egymást, mindkettő ötmillió körül járt.

Az adott időszakban rögzített másfél milliós népességnövekmény szinte kizárólag a bevándorlásból fakadt.

Az összesítésből kiderül, hogy míg az Európán kívülről érkező bevándorlás célországaiban (Németország, Svédország, Ausztria, Hollandia, Egyesült Királyság) dinamikusan nő a lakosság, Közép- és Dél-Európa kiürülőben van. A kilenc csökkenő népességű állam kizárólag e két térségből kerül ki, sajnos mi is köztük vagyunk.

A hosszabb időtávot elemezve még nyomasztóbbak a folyamatok: 2007 és 2017 között Litvánia lakossága több mint 12 (!), Lettországé 11, Romániaé pedig 7 százalékkal csökkent. Mi sem állunk jól, nálunk 2,4 százalékkal esett vissza a népesség tíz év alatt. 

Az utolsó kapcsolja le a villanyt, tényleg. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.