felsooktatasirangsor.hu/vilag/ketszaz-tudos-allitja-rakot-okoz-a-mobil-es-a-wifi-112557

http://felsooktatasirangsor.hu/vilag/ketszaz-tudos-allitja-rakot-okoz-a-mobil-es-a-wifi-112557

Cyber bully - avagy alázás az interneten

/ 2010.10.17., vasárnap 10:10 /
Cyber bully  - avagy alázás az interneten

A 18 éves Tyler Clementi egyetemi hallgató 2010. szeptember 20-án azt közölte Facebookján, hogy „bocsánat, de leugrom a hídról". Meg is tette, meghalt, azok után, hogy a kollégiumi szobában egyik társa laptopjának webkamerájával felvette homoszexuális közösülését, majd feltette a netre.

A „cyber bully", azaz a neten történő megalázás, bántalmazás, erőszakoskodás ma már nem elszigetelt eset, hanem súlyos társadalmi probléma Amerikában.

A kamaszok 42 százalékát éri cybertámadás, 35 százalékukat fenyegetik meg az interneten, több mint egy tucat fiatal végzett már emiatt magával.  Közöttük a 13 éves Megan Meier, akit barátnőjének édesanyja kergetett azzal a halálba, hogy a MySpace közösségi portálon kamaszfiúnak álcázva kínozta. 

Aki még olvas szépirodalmat, nagyon jól ismeri Röfi kálváriáját Golding A legyek ura című klasszikus regényéből, s tudja, mit jelent kipécézni és végletekig megalázni valakit. De a szakértők úgy vélik, hogy  a szemtől-szembe való  erőszak közel sem annyira veszélyes, mintha ezt közvetítéssel, azaz a monitoron át történik.

„Az internet sokkal több lehetőséget ad arra, hogy agresszivabban támadjanak meg valakit. Megszűnik a személyes felelősség. Nem kell valakivel közvetlenül ütközni" - véli dr. Samuel Klein manhattani pszichiáter.

A cyberáldozatok nem látják, nem azonosíthatják bántalmazóikat, éppen ezért sokkal magányosabbnak, elesettebbnek, tehetetlenebbnek érzik magukat - állapítja meg egy közvélemény-kutatás.

„A névtelenség mögé bújt cybertámadó érzelmi és pszichikai hadviselést folytat néhány billentyű lenyomásával - előnytelen személyes fotókat tesz közzé, csoportos e-maileket küld a megalázás szándékával, fenyegető üzeneteket továbbít, kínos vagy durva  dolgokat oszt meg valakiről,  és kommentárokat vár minderre. Mivel álnéven dolgozik, az áldozat úgy véli, nem egy ember, hanem  egy egész hadsereg gyűlöli őt.

Pillanatok alatt tönkre lehet tenni egy sérülékeny kamasz jó hírét. És ami meg ennél is rosszabb, az áldozatnak nincs hová rejtőznie. A gyermek otthon ül, házi feladatot csinál, olvas, pihen, televíziót néz, s egyszer csak áradni kezdenek hozzá az e-mailek. „Csúnya vagy." „Senki sem szeret." „Holnap jól megverünk." „Mindenki azt akarja, hogy meghaljál." „Senki sem akarja, hogy közöttünk legyél, miért nem végzel magaddal?" A cybertámadás bármikor lecsaphat, és követi áldozatát otthonról otthonra, iskolából iskolába, országból országba.

A cyberüzenet futótűzként terjed. Szájhagyománnyal legfeljebb 20 ember felé lehet közvetíteni egy-egy rosszindulatú pletykát, a cyberpostával milliókhoz jut el a hír, és az áldozat úgy véli, az egész világ ellene van. "Régen az iskola faláról le lehetett törölni egy bántó feliratot, az internetről ezt képtelenség" - írja Amerika egyik legnépszerűbb tévéműsorának vezetője, dr. Phil McGraw orvos-pszichológus, majd hozzáteszi, hogy a szégyen és megaláztatás miatt túl sok áldozat szenved némán, mások stressz-problémákkal küzdenek, elvesztik kapcsolatukat a való világgal, félnek iskolába menni, barátaik eltűnnek, még jobban elszigetelődnek.

Tyler Clementi halála felerősítette a cybertámadások elleni kampányt.  Ügyészségek dolgoznak az elkövetők szigorú megbüntetésén. Iskolák, szülők, újságok, tévéműsorok, hatóságok, kormányszervezetek együtt küzdenek az internetes megalázások ellen. Reklámok hívják fel a veszélyre a figyelmet, közülük az egyik leghatékonyabb egy német reklám, igazolva a tényt, hogy nemcsak amerikai, hanem világjelenségről van szó.

A súlyos társadalmi problémával Barack Obama elnököt is szembesítették, aki elismerte, hogy nagy kihívásról van szó.

"Az internet ereje éppen a szabad információáramlásban van. A probléma az, hogy ezeket az információkat semmiféle hatóság nem cenzúrázza, nem ellenőrzi. "

Bár egyedi esetekben bírósági határozat elmarasztalta a Google-t, a YouTube-t , a MySpace-t, a Facebookot, a szólásszabadság védelme miatt egyelőre nem várható változás a cybertámadások elhárításának ügyében. A YouTube és a Facebook ugyan bejelentette, hogy a homoszexuális közösség segítségével figyelik az egyneműek ellen irányuló támadásokat, és rögtön leveszik ezeket honlapjukról.

És a többi áldozattal mi lesz?      

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.