Egyelőre nem lesz újabb függetlenségi népszavazás Európában

/ 2014.09.30., kedd 07:37 / Hírforrás: MTI

Felfüggesztette a katalán függetlenségi népszavazási törvényt és a referendum november 9-ei megtartásáról szóló rendeletet a spanyol alkotmánybíróság hétfő esti rendkívüli ülésén, elfogadva ezzel, hogy megvizsgálja a kormány panaszát.

A spanyol kabinet a nap folyamán, délután terjesztette be hivatalos kérelmét a 12 fős alkotmánybírói testületnek, azzal, hogy az mondja ki: törvénytelen a népszavazási kezdeményezés, mivel az alkotmány értelmében azt csak úgy lehetne megtartani, ha az összes választásra jogosult spanyol állampolgárnak voksolási lehetőséget biztosítanak.

Mariano Rajoy a kormány hétfői rendkívüli ülése után tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a tervezett katalóniai népszavazás támadást jelentene Spanyolország szuverenitása ellen, egyetlen régió sem dönthet egyoldalúan a jogállásáról és népszavazást sem írhat ki róla. Ugyanakkor a spanyol kormányfő kijelentette, hogy kész tárgyalni a katalóniai vezetőkkel az autonóm közösség (tartomány) hatásköreiről, amennyiben lemondanak a népszavazásról.

Sürgős eljárást kértek, így a bíróság néhány órával később egyhangúlag döntött arról, hogy befogadja az alkotmányossági kifogásokról szóló beadványt. Végleges döntés azonban csak hónapok múlva születhet.

A spanyol törvények alapján, amint elindul az alkotmánybírósági eljárás, a kérdéses törvényt automatikusan felfüggesztik. Így jelenleg nincs jogalapja a katalán népszavazásnak annak ellenére, hogy Artur Más katalán miniszterelnök múlt szombaton kihirdette a november 9-i időpontot, miután a referendumot megalapozó törvényt másfél hete elfogadta a katalán parlament.

„A folyamat nem ér véget az alkotmánybíróság döntésével" – mondta a katalóniai kormányfő a La Sexta kereskedelmi televízióban vasárnap, hozzátéve, hogy népszavazás még az „igenek"győzelme esetén sem jár automatikusan Katalónia elszakadásával, mivel csak tudni akarják, mit gondolnak a katalánok. Már meg is kezdték a referendum logisztikai előkészületeit.

Az elszakadás pártolói szerint a madridi kormány adókkal kivérezteti a régiót, s nem tartja tiszteletben a katalánok nyelvét és kultúráját. A központi kormány szerint viszont Katalónia Spanyolország részeként élvez kedvezményeket és elengedő autonómiát a spanyol alkotmány révén. 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.