Egyiptomi népszavazás - Megszavazták az új alkotmányt

/ 2012.12.26., szerda 08:02 /

Az egyiptomi szavazók 63,8 százaléknyi "igen" vokssal jóváhagyták az ország új alkotmányát - jelentette be kedden az országos választási bizottság. A hivatalos adatok szerint a jogosultak 32,9 százaléka vett részt a népszavazáson.

A bejelentéssel az iszlamisták által kidolgozott alaptörvény Egyiptom első alkotmánya lesz a múlt év elején kezdődött felkelés óta, amely közel harmincévi tekintélyuralmi kormányzás után elűzte hivatalából Hoszni Mubarak elnököt.

A baloldali és liberális ellenzék erőteljes kampányt folytatott az új alkotmány tervezete ellen, mondván, hogy az az iszlám jog uralmát teremti meg Egyiptomban, korlátozza a szabadságjogokat, a személyes szabadságot, a nők és a kisebbségek jogait. Az ellenzék egyébként vitatja a referendum eredményét is.

A kétfordulós szavazás idején több civil szervezet szabálytalanságokat és csalásokat panaszolt fel. Számir Abu el-Maati bíró, az országos választási bizottság elnöke tagadta azokat az állításokat, hogy a szavazásnál hiányzott a megfelelő ellenőrzés, közölte ugyanakkor, hogy a bizottsághoz érkeztek panaszok, és azokat mind kivizsgálták.

A hivatalos eredmények igen közel állnak az új alkotmányt támogató fő szervezet, a Muzulmán Testvériség korábban közölt nem hivatalos eredményeihez. Az alkotmány jóváhagyása után most két hónapon belül lebonyolíthatják az új parlamenti választásokat, s hivatalba léphet az új kormány.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.