Ghymes zenekar: Jár nekünk a választójog

/ 2011.03.04., péntek 10:11 /
Ghymes zenekar: Jár nekünk a választójog

Nem egyértelmű, hogy a szlovákiai magyarok a jobboldalra szavaznának, de még az állampolgárságot sem kérvényezik, részben azért, mert félnek - mondja Szarka Tamás és Szarka Gyula. A Ghymes két főembere egy kizárólag lapunk mellékleteként megjelenő dalban buzdít bátorságra.

- Fölveszik a magyar állampolgárságot?

Szarka Tamás: Elvileg nem tehetjük meg, ugyanis - ahogy pillanatnyilag áll a dolog - azzal elveszítenénk a szlovákot.

Szarka Gyula: Azaz hontalanná válnánk. Vagy át kellene költöznünk Magyarországra.

Tamás: Csakhogy nekünk ott, a Felvidéken van a hazánk. Arról pedig, hogy milyen államhoz tartozik éppen, nem mi tehetünk. Ott születtünk, ott élünk negyvenegynéhány éve, ott a család, minden, ha nem muszáj, nem hagyjuk el.

- Azért kérvényezik az állampolgárságot? A magyar állam nem adja ki senkiről, hogy kérvényezte, tehát nem fenyeget veszély.

Gyula: Persze, ezért sem kell félni elvileg, hiszen nem derül ki a dolog. Annak viszont úgy mi értelme van, ha titkolni kell az állampolgárságot? Nem sok. Ezt a kérdést a szlovák parlamentnek kell rendeznie úgy, hogy visszavonja ezt az értelmetlen büntetést.

Tamás: Kis híján sikerült is, néhány emberen múlott, hogy nem fogadták el a javaslatot. Ezek ott a szlovák parlamentben "egyszerű embereknek" hívják magukat. És milyen igazuk van! Én, mondjuk, inkább nagyon egyszerű embereknek nevezem őket. Olyanokat mondtak, hogy ha megszavazzák a szlovák állampolgárság automatikus elvesztésének eltörlését, Orbán Viktor egy év múlva már Pozsonyban fog masírozni katonák élén. A világon nyilván Szlovákia lenne az első hely, amely elismeri a kettős állampolgárságot... Számukra új, hogy ilyen rengeteg országban van. Érdekes módon egyik sem rohanja le a másikat csak azért, mert saját állampolgárai is élnek ott, de ez ezeket a nagyon egyszerű szlovák parlamentereket nem zavarja.

 


- Az állampolgársági törvény hatalmas konszenzussal született tavaly, a választójog megadása viszont vitákat kavart. Önök szeretnének szavazati jogot?

Tamás: Az állampolgársághoz hozzátartozik a választójog is. A mi életünkre is hatással van, hogy miként gondolnak ránk Budapesten. Az elmúlt húsz évben volt, hogy gondoltak ránk, olyan is, hogy nem, vagy egyenesen ellenséget láttak bennünk. Nem volt olyan régen, amikor azzal riogattak, hogy majd átjön félmillió felvidéki. Okos gondolat volt, hogy a hetvenéves János bácsi eladja a házát, leszáll a Nyugati pályaudvaron, húsz fillérrel a zsebében, hogy akkor itt vagyok. Rendkívül életszerű. Mi, ha akarnánk, se tudnánk ellenségek lenni. Ha van választójogunk, bizony kénytelenek lesznek gondolni ránk a magyar parlamentben, minden pártban. Ennyi nekünk már elég is.

- Az mennyire egyértelmű, hogy a szlovákiai magyarok a jobboldalra szavaznának?

Gyula: Egyáltalán nem az. Nézzük csak meg: Bugár Béla alakulata, ez a félmagyar vagy milyen párt, bejutott a szlovák parlamentbe, míg a Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja kiesett onnan. Bugárék sikere egyébként megtette a hatását a szlovákiai magyarok között, hozzájárul ahhoz, hogy sokan úgy gondolják, nem kell a magyar állampolgárság. Inkább ilyen félszlovákfélmagyar megoldások. Persze ehhez kellett az is, amit a Fico-kormány művelt. Ők intézték el, hogy a magyar emberek féljenek. Félnek is. Attól, hogy ha felveszik a magyar állampolgárságot, hátrány éri őket. Nem feltétlenül most, azonnal, de mondjuk öt-tíz év múlva vajon nem lesz-e ebből baj. Ezen az sem változtat, ha visszavonják a büntetést.

Tamás: Nem véletlen, hogy míg Erdélyben tömegesen, azonnal igényelték az emberek az állampolgárságot, nálunk nem. Nagy hullám nem is lesz; az idősek biztosan nem fogják kérni, a fiatalok is csak szépen, lassan. Sokkal többen fogják felvenni később, amikor már látszik, mi történt vagy nem történt azokkal, akik igényelték.

- Tehát hazafelé üzennek azzal, hogy dalt írtak az állampolgárság apropóján.

Tamás: Nyilván. A dal egyébként nincs rajta semmilyen lemezen, kifejezetten a március 5-i koncert beharangozójára készült, s éppen a bátorságról szól.

Gyula: Tomi írta a dalt, nem is akarom nagyon magyarázni, de nekem arról szól, hogy egyedül vagyunk itt Európában, sziget vagyunk, amelynek partjait bekebelezni igyekszenek a minden oldalról jövő hullámok, de nem engedhetjük, hogy leszakadjanak.

- Önök csak tudják: ott voltak Révkomáromban a szoboravatásnál is, amikor Sólyom László kénytelen volt megállni a híd közepén.

Gyula: Régen tapasztaltam akkora zűrzavart, nem voltam nyugodt. Pedig mi Nyitrára jártunk főiskolára, s ott bizony voltak összetűzéseink a helyi szlovák fiatalokkal. Elég sokat verekedtünk, na. Úgy is neveltek minket, hogy néha azért oda kell lépni, ki kell állni. Bizonyos kérdésekben nem lehet kompromisszumot kötni, járhatatlan a középút. Ha valaki magyar, írassa magyar iskolába a gyerekét, tudja a magyar himnuszt, tudja, honnan jöttünk, hova tartozunk. Sokan vannak, akik szlovák iskolába íratják a gyereket. Szegény gyerek aztán maga sem érti, miért érzi rosszul magát: nem ismeri a saját kultúráját, de szlovákká sem tud válni, nem tudja, hova tartozzon, köztes élethelyzetben van. Megjegyzem, a verekedéseket főiskolás korunkban nem mi provokáltuk: a szlovák fiatalok nem nézték jó szemmel, hogy a magyarok tömegesen járnak klubokba. Az az időszak jutott eszembe Révkomáromban is. Jó néhány autóbusznyi embert hoztak oda, akik otromba szövegeket skandáltak. Pedig ma is állítom: a hétköznapi emberek között nincs alapvető gond, ha a politikusok nem tüzelik őket. Mi például sosem provokáltunk, bizonyos értelemben már akkor megfeleltünk a nyelvtörvénynek, amikor nem is létezett: szlovák nyelvű dalt is feltettünk a lemezünkre, ha volt szlovák közönségünk, bemondtuk a mikrofonba szlovákul is, mi következik...

Tamás: A folklórból jövünk, ahol elkerülhetetlenül találkoznak egymással mindenféle nemzet zenészei. A zenében lehetetlen az elszigetelődés, de mi, magyarok mégiscsak sziget vagyunk Európában, ennek ellenére nem tudunk egymással zöld ágra vergődni. Röhej, amikor egymással veszekszünk, meg Európához rohangálunk egymás ellen. Kik vagytok ti? - kérdezik joggal, úgy is kezelnek minket, ahogy megérdemeljük. Mert igaz ugyan, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz, csak éppen egymásnak háttal vagyunk. Pedig abban már megegyeztünk, hogy az asztalt mindnyájan asztalnak hívjuk. Nem is olyan kis dolog ez. Nem ártana belátni, és összefogni más ügyekben is.

 

- Azért távolodtak el az autentikus népzenétől, hogy ilyen tartalmakat is belefogalmazhassanak dalokba?

Tamás: Én szoktam népzenét játszani, magamnak. Ha lenne annyi időnk, szórakozásból meg lehetne tenni közönség előtt is. 1978-tól 2000-ig magam is megtettem, és vannak csodálatos zenekarok, amelyek ma is művelik, nyilván olyanok is, akik nálunk jobban. A mi dolgunk már nem ez. Ha jól megszámolom, tíz-tizenöt évünk van még. Ezt arra szeretnénk kihasználni, hogy fél szemünket mindig a naptáron tartva arról szóljunk, ami foglalkoztat minket.

- Ami nem mindig a nemzeti érzés, a pátosz. Az új lemezükön szereplő Boszi című dalra például hányas karikát raknának?

Tamás: Tizennyolcast.

Gyula: Ha lenne húszas karika, az kellene rá.

- "Lánka kicsike lika lángba borút" - így kezdődik a mű, s végig ezt járja körül.

Tamás: Igen. Mert habár nem sokkal, de mi azért elmúltunk már húszévesek.

Gyula: Nyilván eszébe-eszébe jut az embernek a témakör.

Tamás: Mondták többen, hogy késhegyen táncol a dal, de azt szeretjük. Késhegyen táncolni. A zenekarban több tag is tanít iskolában, ők is mondták, hogy ha ez elhangzik nyilvánosan, kitiltják őket az iskolából. Azért csak nem. Prűdek meg nem vagyunk. Arra már nincs időnk. Így aztán megszületnek azok a sorok, hogy "Ha luciferi részeg volna, lenne bikacsökemóka".



- Folyamatosan zenekarról beszélnek, holott kettejük a zenekar. Mindenki más jön és megy, a zenét, szöveget is önök írják...

Gyula: Tamással azt beszéltük meg, hogy mindig azokkal fogunk játszani, akikkel jól érezzük magunkat. Ez így lesz ezután is.

Tamás: Hívunk barátokat zenélni, akik eljönnek, és addig maradnak, ameddig jólesik nekik, vagy nekünk velük. A zenekar attól zenekar, hogy több mint ketten játszanak benne. A trió már zenekar, kettő még nem. Mi heten vagyunk kilenc vagy tíz éve. Attól, hogy a karmester jelöli ki egy ötventagú szimfonikus zenekar minden tagját, az még zenekar marad. Ilyen a Ghymes is. Mi írjuk a dalokat, döntünk a felállásról, de ez banda. Van, aki tizenhét esztendeje játszik velünk, van, aki tíz, és olyan is, aki csak egy.

- Gyula ráadásul az új lemez tizenkét dalából mindössze háromnak a zenéjét jegyzi. Miért?

Gyula: Készítettem egy Toldi-lemezt, abban eléggé kiírtam mindazt, ami bennem volt. Most ez így alakult, ez a három jött.

- A Toldi még az Élet és Irodalomban is jó kritikát kapott.

Gyula: Nem számítottam rá. Aztán meg más nem is igen írt róla, csak ők.

- Van ennek köze ahhoz, hogy a népzene kikerült a kultúrkampf lövészárkai mögül? A városi underground is elismeri - a most futó Folkbeats tehetségkutatót underground értelmiség és az autentikus népzenész közeg együtt hozta létre.

Tamás: A falu és a város sokáig ellentétben állt, az igaz, de minden mindennel összefolyik már. Mi is játszunk nemsokára szimfonikusokkal - imádom, klasszikus zenén nevelkedtem, mielőtt a népzene elkapott volna. Ezek kalandok, és semmit nem mondanak a létrejövő alkotás minőségéről. Leonard Bernstein A megválaszolatlan kérdés című könyvében kutatta, hová tart a zene, a '70-es évek végén. Arra jutott, hogy mindig az újat keresi, de arra nem tudott válaszolni, merre találhatja meg. A '90-es években és a 2000-esekben aztán felfedezték a gyökereket. Mindenhol, hiszen zsákutcáról, gittrágásról beszéltek a kortárs zenével kapcsolatban, mert az elfordult a közönségtől. Jött a vita, hogy kell-e egyáltalán közönség...

- Kell?

Tamás: Attól függ, mihez. A zenéhez nem feltétlenül. A zene és a tánc ugyanis a meditáció gyökeréből nőtt ki. Erre Japánban döbbentem rá. Egy zenközpontban jártunk, az ottani menedzser pedig a tó közepére, egy pavilonra mutatott: abban táncol a papnő. "Uzsgyi, nézzük meg!" - mondtam, mire rám szóltak: mit képzelek, nem lehet megnézni. Magának táncol.

Gyula: Ahogy egy kamarazenekar is összegyűlik egy szobában, csak azért, hogy zenéljen. Ehhez nem kell közönség. Én is leülök játszani otthon, jól érzem magam tőle.

Tamás: Bárki rágyújt egy dalra, ha lerohad az autórádió. A háta közepére sem kívánja ilyenkor, hogy hallgassák közben. A kortárs zene zsákutcája tehát nem az volt, hogy kimondták: a zenéhez nem kell közönség. Tényleg nem. Hanem az, hogy ebből a "meditációból" meg is akartak élni. No, ez nem megy.

- Ahhoz riszálni kell a közönség felé? Önök is ezt teszik?

Gyula: Ha zenét írok, eszembe sem jut, mit szól majd hozzá a közönség. Ha valaki folyamatosan ezt tartja szem előtt, ott halt meg a dolog. Ha a közönségnek írsz zenét, nem születik új produkció. Sémákat fogsz használni, amelyeket már ismernek.

Tamás: Az ilyet iparnak hívják. Amikor a közönség rendel, a zenész meg kiszolgálja. Csakhogy ez tévedésen alapul. A közönség ugyanis nem akarja megmondani, mit játsszon a zenész. Valójában újat akar, meg szeretne lepődni. Igazán nagy az iparos épp ezért nem lesz, még ha jó is, csak az, aki a saját ízlésvilágát mutatja meg. Szerencsés esetben ez tetszik a közönségnek. A miénk ilyen szerencsés eset.

- Önök tán nem sémákkal dolgoznak? Egy Ghymes-lemez jó tíz éve nem okoz nagy meglepetéseket.

Gyula: Tényleg sokan mondják, hogy az első néhány hangból föl lehet ismerni a zenénket. Ez nem sértés, hanem a legnagyobb bók.

Tamás: Persze, az ember bele is fulladhat a saját stílusába, valóban megvan a veszélye annak, hogy sémává válik az is, amit te magad találtál ki. Ez nekem óriási kihívás. Mondják is mindig, hogy most túl keveset hegedülök. Igen, most keveset. Éppen ezért. Vagy mit keres a rock, a gitár a zenében? A szintetizátor? Éppen azt, hogy ne unjuk el, amit csinálunk, ne ragadjunk bele a saját kliséinkbe. Szerencsére működik a dolog: jó tíz éve telt házas koncertjeink vannak.

- Március 5-én mégsem a BS-ben játszanak, pedig korábban volt már rá példa. Lassul a szekér?

Tamás: Kötelesek vagyunk minden évben a BS-ben játszani? A kérdés erősen gazdasági jellegű, márpedig a zenénk nem a gazdaságról szól. Idén is mehettünk volna a BS-be, ahogy tettük ezt már háromszor is, és még tesszük is, ha akarjuk, és az egészség engedi. Senki sem írta elő nekünk, hogy a Kongresszusi Központban játsszunk most, mi döntöttünk így. Tehát panaszra nincs ok: már 2012. augusztus 20-ára is van meghívásunk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.