Elnökségre törő valódi troll: konzervatívok lázadnak Trump ellen

/ 2016.01.25., hétfő 10:21 /
Elnökségre törő valódi troll: konzervatívok lázadnak Trump ellen

Az ember csak kapkodja fejét: ilyen amerikai elnökválasztási kampányt még nem látott. A napi szenzációt, a napi botrányt, napi durvaságot már kénytelen volt megszokni. Azon sem csodálkozik, ha a politikai ellenfelek sárba tapossák egymást. De az ritkán fordul elő, hogy alig két héttel az első előválasztás előtt a saját holdudvar lázad fel a legnépszerűbb jelölt ellen. 

Pénteken a legrangosabb konzervatív magazin, a National Review Against Trump (Trump ellen) című különszámában ítélte el a jobboldali Republikánus Párt vezető jelöltjét. Nemcsak letaglózó vezércikkben támadták meg, hanem a konzervatív elit 22 tagjának írása is azt hivatott bizonyítani, hogy Donald Trumpnak semmi köze sincs a konzervatívokhoz, sőt kifejezetten veszélyes a mozgalomra. „Trumpnak nincs megállapodott filozófiája, egy politikai opportunista, aki tönkreteszi a konzervatív ideológiai konszenzust a Republikánus Pártban azzal a populizmussal, amit az erős ember mázával önt le” – írja a National Review

A cikkek azt állítják, hogy mielőtt a republikánus színekben indult volna, Trump az olyan balliberális témákat karolt fel, mint az állami egészségügyi rendszerbevezetése, a klímaváltozás, a gazdagok büntetésszerű megadóztatása, a bevándorlás, az abortusz, a homoszexuális házasság. A konzervatívok nemzedékeken keresztül érveltek az erény, az erős család fontossága mellett. Hogyan lehet olyan embert példaképnek állítani, aki időről időre fiatalabbra cserélte le feleségeit, majd azzal dicsekedett, hogy a világ legjobb nőivel volt szexuális kapcsolata? Hogyan várhatják el tőle a hagyományos család védelmét? – teszi fel az egyik szerző a kérdést. Míg egy másik arra utal, hogy Trump megtestesíti mindazokat a rossz tulajdonságokat, amelyekkel évtizedeken át a liberálisok – hamisan – a konzervatívokat bélyegezték meg: önző, pénzéhes, anyagias, dühös, nem toleráns, nőgyülölő, az elesettekkel szemben érzéketlen.

A „házaló” Trump mára dobta a liberális elvek egy részét, és hogy meggyőzőbb legyen a jobboldal számára, az erős ember maszkjában lépett elő. De máig sem érti a konzervativizmus alapját, ami egy erős piacgazdaságra, nem pedig a hatalom koncentrálására épít. Trump egyszemélyes vezetést ígér, ami hatalommal való visszaélést vetíti előre. Megszállott győzni akarása ellentétes a konzervatívok fegyelmezett szabadságeszméjével, ami a kormányzó hatalom visszafogottságán alapul. Bár a politikusokból kiábrándult lakosság körében rendkívül népszerű a rebellis „kívülálló”, a lap úgy véli, hogy politikai tudás, gyakorlat nélkül nem lehet irányítani a világ legerősebb gazdaságát, nem beszélve a világ leghatalmasabb hadseregéről.

Fotó: Getty/Europress/Mark Wallheiser

Trump azt állítja, hogy minden problémát meg tud oldani, vakon bízhatnak benne. De hogyan, ha nem járatos a fontos kérdésekben, nem ismeri a hatalmi struktúrát és nincsenek elvei? – kérdezik a konzervatív szerzők, és arra mutatnak rá, hogy az üzleti sikerek nem vihetők át a politikába. Trump vagyonát egyébként is apjától örökölte, ingatlanbirodalmát pedig kétes üzletekkel, politikusok lefizetésével növelte. Külpolitikai tudása egyenlő a nullával – írják. Fogalma sincs, mit kell tenni az egyre erősödő terrorista szervezetekkel. Hol rábízná Putyinra elintézésüket, hol „szarrá bombázná” őket. Egyébként háborús bűnöket követne el, ha beváltaná ígéretét, hogy a terroristák családjait is öljék meg. A két erős ember, Putyin és Trump kokettálása szórakoztató, de egyben félelmetes is.

Az elemzők az alkotmány fontos elemének tartják a vallásszabadságot, ezért Trump javaslatát (a muszlimok kitiltását) az amerikai értékek sárba tiprásának tekintik.

A konzervatívok régóta felemelik szavukat az illegális bevándorlás ellen, sürgetik a legális emigráció csökkentését is, mégis a fantázia birodalmába utalják Trump javaslatát, hogy Mexikó fizesse meg a létesítendő határfal felépítését, és hogy deportálják a 11 millió Amerikában illegálisan élő személyt, majd a jókat engedjék vissza. Ezekkel az ötletekkel Trump komolytalanná teszi a bevándorlási vitát.

A politikailag korrekt világban egy ideig üdítőnek hatott Trump pimasz, a New York-i bulvárral való viaskodásán megerősödött odamondogató stílusa, de ellenfeleinek sorozatos megalázása kisstílűségre, a kulturáltság alapvető hiányára utal – állítják a szerzők.

Fotó: Getty/Europress/Mark Wallheiser

Pár évvel ezelőtt egy, a mostanihoz hasonló belső lázadás esetén visszalépett volna a jelölt, vagy saját pártja gondoskodott volna eltűntetéséről. De más időket élünk. A szakértőket, az értelmiséget le lehet söpörni azzal, hogy elvetemült újságírók, impotens bennfentesek, akik a fellegekben élnek.

Donald Trump azonnal megtámadta konzervatív bírálóit, mondván, a National Review egy haldokló újság, senki sem hallgat rá. Nem úgy az ő Twitter-üzeneteire, amelyek egy mondatban összefoglalják a világ problémáit, majd megoldást is adnak.

Alakuljon bárhogyan is, a Republikánus Párt már kiengedte a szellemet a palackból, és már nem lehet visszazárni. Trump népszerűsége csak nőtt a konzervatív támadás után is. Ma már az emberek egy része tűzbe menne az Amerikát ismét naggyá tevő Donald Trumpért. Rajongói előtt a milliárdos üzletember kijelentette, ha luxusotthona környékén, a New York-i Fifth Avenue-n rálőne valakire, az akkor is rá szavazna. A nép pedig lelkendezett.

Ilyen körülmények között valóban nincs esélye a konzervatív értelmiségnek. Legfeljebb azzal nyugtathatják magukat, hogy ők szóltak.

Rosta

Lukácsy György

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Terrorveszély és ízlésterror Bayreuthban

Deszantos megmentő és muszlim csábleányok a Parsifalban, Marx, Lenin, Sztálin és Mao Ce-tung szobrai A Nibelung gyűrűjében. Fokozott ellenőrzés, politikai áthallások, erőszak, és lenullázott hősiesség a bayreuthi Wagner-szentélyben. Rockenbauer Zoltán írása a friss Heti Válaszban.

Hogy mi? Kolozsvár, mint balliberális fészek?

Vihart kavart Erdélyben a Pestisracok.hu cikke, mely az ottani magyarok mételyezésével vádolt meg anyaországi liberális művészeket. Bár nem nagyon tudunk róla, létezik liberális és baloldali erdélyi hagyomány is, ám butaság tőlük félteni a magyarokat. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Jeszenszky figyelmezteti Orbánékat: inkább Merkel, mint Putyin!

Aggodalommal tölt el, hogy '56 nemzetében felvetődik a lehetőség, hogy nyugati szövetségeseink helyett bízzunk inkább Moszkvában – mondja a Heti Válasznak Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter beszél az Antall-kabinet alatti orosz kémtevékenységről és lerántja a leplet MSZP-s kollégája határrevíziós ötletéről is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban!

Mi lesz ebből? „Allah akbar!” az új jelszó Merkel pártjában

Németországban Recep Tayyip Erdoğan török elnök hívei török pártot alapítottak, az alakulat a jövő évi választásokon akár a parlamentbe is bejuthat. Ha ez megvalósulna, a török elnöknek befolyása lehetne Berlin külpolitikájára. Exkluzív részletek a csütörtöki Heti Válaszban.

Jó, ha tudjuk: 8 aranyunk nem pusztán két zseni magányos sikere!

Az olimpiai játékokat megelőző sajtóhisztériában jövendölt összeomlás elmaradt, ahogy eredményes szereplésével a magyar csapat is megtartotta gerincét. Előbbi tanulságokat, utóbbi alapot adott a 2024-es budapesti olimpiai rendezésért való lobbizásnak. A csütörtöki Heti Válaszban kilencoldalas összeállítással jelentkezünk.

Orbán Viktor főtanácsadója: „Kudarcos a kormány médiapolitikája”

Fontos lapokat veszített el a kormány, a közszolgálati média leépülése pedig szívszorító – így Szőcs Géza. A kormányfő kulturális főtanácsadója szerint az európaiak fenyegetett bennszülöttek lettek saját kontinensükön, és az igazi menekültekre nem jellemző az erőszakosság. Szőcs Géza közéleti témákat körüljáró esszéfüzére a csütörtöki Heti Válaszban olvasható.