valasz.hu/vilag/az-emberiseg-kihalasara-figyelmeztetett-a-jurassic-world-filmek-ihletoje-crichton-128934

http://valasz.hu/vilag/az-emberiseg-kihalasara-figyelmeztetett-a-jurassic-world-filmek-ihletoje-crichton-128934

Észt elnök a Heti Válasznak: biztonságban vagyunk az oroszoktól

/ 2018.06.14., csütörtök 11:00 /
Észt elnök a Heti Válasznak: biztonságban vagyunk az oroszoktól

Közös megoldás kell migrációügyben, Oroszországgal pedig átláthatóan kell beszélni – véli Észtország elnöke. Kersti Kaljulaid a Heti Válasznak Tallinnban azt mondta: nevén kell nevezni, mi folyik Ukrajnában. A teljes nagyinterjú lapunk legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – számában olvasható.

„Mi már 2,2 százalékot költünk védelemre, és szeretnénk, ha a többi európai ország is ezt tenné, mert így a mi hozzájárulásunk is kevesebbet ér. Nem lehet, hogy a közös védelem árát aránytalanul viseljük” – üzeni Észtország elnöke a saját szövetségeseinek, köztük Magyarországnak. A NATO mellett végletekig elkötetezett Kersti Kaljulaid szerint hiába szomszédosak vele, nincs félnivalójuk Oroszországtól, a térségben szervezett – például a héten végződő, 18 ezer katonát megmozgató – hadgyakorlatokkal hatásos az elrettentés taktikája.

 

A 2016-ban megválasztott államfő volt az első, aki az EU-s vezetők közül felkereste a keletukrán frontot. Kérdésünkre elárulta, miért, és milyen veszélyekkel jár az a Moszkva felé engedékeny politika, aminek már látszanak jelei. 

 

 

 

Szeretne-e több amerikai katonát Észtországba? Milyen volt találkozni Donald Trumppal? És mi a véleménye a magyar migrációs politikáról? Mindez kiderül a friss Heti Válaszból. Lapunk jelenleg csak elektronikus formában kapható a Digitalstand.hu oldalon. Csak egy kattintás!

 

 

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámon.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elhunyt Kányádi Sándor

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

Egy Fidesz-szavazó bírálhatja-e a kormányt? Itt a válasz!

A címbe foglalt kérdésről szólt a keresztény, konzervatív értelmiségieket tömörítő szervezetek Újra néven nevezzük című, áprilisban kiadott vitairata. Balog Zoltán volt miniszter és Bogárdi Szabó István református püspök minapi disputája szerint igen, de. Részletek a csütörtöki, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban.

Tabudöntő vélemény: „Csak showműsor az észak-koreai leszerelés”

Észak-Koreában nem bízik, Kínában még kevésbé, ennek megfelelően a Donald Trump–Kim Dzsongun megállapodástól sem vár mélyreható változásokat. Szahasi Rjo Japán professzor Ázsia jövőjéről és Japánról mint lehetséges bevándorlóországról is beszélt a csütörtökön digitálisan megjelenő Heti Válasznak.

Egy kanál vízben: kitört a háború a kormány médiaholdudvarában

Megnyugvás helyett háborút hozott a Fidesz győzelme a médiaholdudvarban. Immár nem csak az ideológiai elhajlással vádolt – kormány által kinevezett – kulturális vezetőket sorozzák, de a „bajtársak” is hajba kapnak. A legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszból kiderül, hogy a 888.hu–Magyar Idők–pestisracok.hu tengelyen kialakult vita nemzedéki, ideológiai és pénzügyi természetű.

Íme az internet egyik legsötétebb bugyra

Az internet egyik legsötétebb bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott kemény magja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel”-fórumok immár tömeggyilkosokat termelnek ki, és a férfiak rendszerszintű kudarca miatt egyre nagyobb az utánpótlásuk.

A konzervativizmus értékrend, nem párthűség

A konzervatív értelmiség most azt kapja jutalmul, amit a baloldali büntetésül kapott – mondja Nyáry Krisztián. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatói posztját is betöltő sikerszerző úgy látja: épp kihúzzák a szellemi talajt a konzervatívok lába alól.

Így zajlik a nyugdíjrendszer rejtett reformja

Sosem látott mértékben maradnak el a nyugdíjak a keresetek növekedése mögött, és szegényednek el az idősek az aktívakhoz viszonyítva. A rejtett nyugdíjreform furcsasága, hogy mindez az érintettek legnagyobb megelégedésére történik.