Fél Csernobiltól? Menjen Skrundába!

/ 2017.07.17., hétfő 14:00 /

Kezdő katasztrófaturisták számára kitűnő bemelegítő lehet Skrunda-1, az egykori szovjet radarállomás és a köré húzott katonai létesítmények. Túl sok látványosság ugyan már nincs, de ami megmaradt, azért még megéri megnézni.

155 kilométerre, nyugatra a lett fővárostól, Rigától egy álmos kisváros fekszik: Skrunda. Művelődési ház, templom, vasútállomás, aranyos faházak. Néhány kilométerre északra tőle azonban tájidegen építmények emelkednek ki az erdőből.

skrunda

Skrunda-1 bejárata

Fotó: Vörös Szabolcs

Az új várost 1985-ben kezdték építeni, rövid fénykorában pedig 5000 embernek adott otthont. Skrunda-1 valójában egy hatalmas radarállomás volt, de a hidegháború idején az imperialista világból „várt” rakétákat azonosító Darjal-UM típusú lokátorállomásnak ma már hűlt helye: 1995-ben a lett kormány egy drága és látványos csinnadratta keretében lerombolta. Egy évvel korábban azonban a lettek és az oroszok megállapodtak, hogy Skrunda-1-et Oroszország még négy éven át használhatja, így az ott folyó munka csak 1998-ban ért véget, az utolsó lakos pedig 1999-ben hagyta el a területet.

skrunda

Tematikus építészet

Fotó: Vörös Szabolcs

Katonafej és rakéta tűnik elő az egyik lakóépület tégláiból. Skrunda-1-et ma a lett hadsereg használja gyakorlatozásra, miután évekig tartó huzavona után sem találtak senkit, aki jó áron felszámolta volna a bázist.

skrunda

Győzelem!

Fotó: Vörös Szabolcs

Ahol a szovjetek építkezni kezdtek, oda biztosan tettek egy világháborús győzelmi emlékművet. Május 9-et ma már csak az orosz kisebbség ünnepli Lettországban.

skrunda

Tanítási szünet

Fotó: Vörös Szabolcs

Lenin-mozaik és szovjet háborús freskók Skrunda-1 egykori általános iskolájának előcsarnokában.

skrunda

Szoba belátással

Fotó: Vörös Szabolcs

Az alig fél négyzetkilométeres területen tíz lakóépületet húztak fel. Ezek, mint bármi más, az enyészeté lettek az elmúlt 18 évben.

skrunda

A világot jelentett deszkák

Fotó: Vörös Szabolcs

Mint minden „tematikus” szovjet városban, itt is igyekeztek közösségi épületekkel élhetővé tenni a mindennapokat. Skrunda-1-en volt óvoda, általános iskola, gimnázium, vegyesboltok, áruházak, kórház, posta, étterem, kultúrház és nightclub.

skrunda

Gorby in the house

Fotó: Vörös Szabolcs

Az újrahasznosítás jegyében Pravdákból préselték a lakóépületek tapétáit. Az itt lekopott falfelület alsó rétegéhez például egy 1990-es lapszámot használtak, amiben az SZKP KB 28. kongresszusáról tudósítottak egy Gorbacsov-portréval illusztrálva.

skrunda

Vihar utáni csend 

Fotó: Vörös Szabolcs

Tobzódik a burjánzó gaz a lakótelepi főutcán. 

skrunda

Egy gaz cselszövő

Fotó: Vörös Szabolcs

Gonoszra dizájnolt, fasiszta-imperialista katonát ábrázoló céltábla a központi fegyverraktár lépcsőfordulójában.

skrunda

Edzés helyett

Fotó: Vörös Szabolcs

CSZKA-címer, kosárpalánk és egy „A győzelem itt kezdődik” felirat a gimnáziumi tornateremben. A deszkákat már rég felszedték, a tető pedig lassan ráomlik az épületre.

skrunda

Bye-bye Szása!

Fotó: Vörös Szabolcs

Idealizált katonaportré a tornaterem falán. Lassan minden lepereg.

*

Ha valaki megnézné Skrunda-1-et, igyekezzen, mert a hírek szerint hamarosan már szervezett túrával sem lesz látogatható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.