Felbecsülhetetlen értékre bukkantak egy omladozó erdélyi templom falában

/ 2016.02.16., kedd 14:00 /
Felbecsülhetetlen értékre bukkantak egy omladozó erdélyi templom falában

Giotto di Bondone itáliai festőművész Navicella című mozaikjának freskómásolatát rejti egy mezőségi falu, Kiszsolna elhagyatott temploma – írja a héten bemutatandó művészettörténeti kutatásokra hivatkozva a Főtér.ro. A portál szerint az egész világon összesen három hasonló alkotás ismert.

Szerdán, egy konferencián mutatja be a Möller István Alapítvány a Mezőség középkori épített örökségéről szóló új kutatási eredményeit, benne a kiszsolnai freskót, melyet még látatlanban is nyugodtan nevezhetünk szenzációsnak. Közleményük szerint az évtizedek óta használaton kívül álló, romos középkori templomban feltárt freskó az úgynevezett Navicella mozaik másolata. A legendás mozaikot az akkori művészetek „fejedelme”, az itáliai Giotto di Bondone készítette 1300 körül a római Szent Péter-székesegyháznak. Azt a bibliai történetet mutatja be, amikor a hajózó apostoloknak Krisztus a vízen járva jelent meg.

A Navicella mozaik olajfestmény változata a Vatikánban

Forrás: Wikipedia.hu

A szakértők figyelmeztetnek, hogy a kiszsolnai istenházát az összeomlás veszélye fenyegeti, és a ritka freskó jelenleg is folyamatosan pusztul.

A kiszsolnai istenháza belülről

Forrás: Wikipedia.hu

Ugyan a rövid híradásból nem világos, hogy pontosan milyen körülmények között bukkantak a freskóra, nem példanélküli, hogy egy erdélyi templom falának „átvilágítása” meglepő eredménnyel jár. Csak egyetlen eset: a csíkszentkirályi római katolikus templom belső falának északi részén a szintén értékes freskó került elő a vakolat mögül. A falkép keletkezésének ideje a XIV. század végére, XV. század elejére tehető.

A kiszsolnai kutatási eredményt február 18-án mutatják be a budapesti FUGA Építészeti Központban.

Rosta

Szőnyi Szilárd

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Kiderült, miért támogatja Izraelt és a cionizmust a Hit Gyülekezete

Gera Zoltán góljához személyesen gratulál majd, a rockzene kiüresedett, egyháza pedig nem a kormány előretolt helyőrsége – állítja Pajor Tamás. Nagyinterjú a Hit Gyülekezetének zenész tagjával a kvótanépszavazásról, a keresztény cionizmusról és az ATV-ről a friss Heti Válaszban.

Ezt biztos nem tudta az Igazi Csiki Sörről!

Pereskedik a Heinekennel, közben fejleszt és egyre több lábra áll. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, az Igazi Csíki sör gyártója, Lénárd András szövetségesei között szerepel az erdélyi református nyugdíjpénztár és Jamie Oliver sztárszakács, a sörgyár árnyékában pedig egy drónnagyhatalom izmosodik.

Ez már pánik: ír ősök után kutatnak a britek

Teljes káoszba süllyedt Nagy-Britannia, miután a szavazók 52 százaléka arra voksolt, hogy az ország lépjen ki az Európai Unióból. Bukásra áll a kormány és az ellenzék is, széteshet az ország, és Európa is – mi többet lehet elvárni egy nem is kötelező erejű népszavazástól? Minden a Brexitről a csütörtöki Heti Válaszban.

Most kiderül: tényleg üresen döcög a felcsúti kisvasút?

Öt másik vonal működik hasonlóan alacsony kihasználtsággal, mint a felcsúti, de tény: a Váli-völgyi kisvasút csak a kormányfő miatt létezhet. A csütörtöki Heti Válaszban megpróbálunk igazságot tenni az Orbán Viktor vicinálisa körüli vitában.

Világbotrány: csak hat hónapot kapott a nemi erőszakért a sztárúszó

Az amerikai Stanford Egyetem sztárúszó diákja csupán hat hónapot kapott, miután megerőszakolta társát. A sokakat felháborító ítéletről és a szexuális zaklatásokról az intézmény egykori professzora, Philip Zimbardo szociálpszichológus nyilatkozik a csütörtöki Heti Válaszban.

Navracsics Tibor: „Mindenki nyugodjon le...”

Nem a britek kilépése az igazi ok, ami az Egyesült Európai Államok híveit óvatosságra inti – állítja Navracsics Tibor. A Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő interjúban a Fideszen belüli különállásáról is faggattuk az Európai Bizottság magyar biztosát.