„A magyarok érzik, hogy országos szinten nem tesznek értük sokat”

/ 2014.03.28., péntek 16:06 /

A szlovák választások történetének legbizonytalanabb kimenetelű voksolása várható most szombaton, amikor eldől, ki lesz az ország államfője. Hamberger Judit, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa a Heti Válasz Online kérdésére elmondta: akár Robert Fico, akár Andrej Kiska lesz az elnök, a felvidéki magyarok sorsa nem fordul lényegesen jobbra.

Hamberger Judit külpolitikai szakértő
Mi a magyarázat arra, hogy a magyarok lakta vidékek részvételi aránya az első fordulóban elmaradt az országos átlagtól - sarkítva: hogy még saját jelöltjükre sem szavaznak a magyarok? Hosszú távon ennek látja-e a veszélyeit?

Hosszabb ideje figyelhető meg, hogy ha az egész országra szóló szavazásokról van szó, akkor a magyarok által lakott területeken viszonylag alacsony a részvételi arány. Csak akkor nő meg, ha helyi vagy területi önkormányzati választásokról van szó, mert annak érzik jobban a tétjét. Ez szerintem két okból van így: az egyik az, hogy a magyarok érzik, hogy országos szinten nem tesznek értük sokat, vagy akár azt is mondhatjuk, hogy semmi lényegeset. A másik: országos szinten a magyarokat képviselő politikai erő kettészakadt, van most az MKP és a Híd-Most, és emiatt is erejét, befolyását veszti a szlovákiai magyarság az országos ügyekben. A gyengülés nemcsak a parlamenti képviseletben mutatkozik meg, hanem helyben is: a népszámlálás megdöbbentő adatai is mutatják, hogy - különböző okokból - gyorsan tűnnek el a magyarok Szlovákiából. A létszám jelentős és radikális csökkenése a választási kedv gyengülésében is megnyilvánul.

Robert Fico választási plakátja - magyar köszönetnyilvánítással  Fotók: MTI

A magyar jelölt, Bárdos Gyula a HVG-nek úgy nyilatkozott az első forduló után: „Abban reménykedem, hogy a szereplésem javított a felvidéki magyar közösség megítélésén". Mit gondol, ez bekövetkezhet?

Én szép teljesítménynek tartom, hogy Bárdosra ilyen sokan szavaztak. A magyarok által sűrűn lakott helyeken, Komáromban, Dunaszerdahelyen és Érsekújváron a 14 jelölt közül az első helyen szerepelt. Viszont ezt a kijelentését nem értem pontosan. Kinek a megítélésére gondolt? Magyarországéra? A szlovákokéra? Arra, hogy ő most a magukat igazán magyaroknak tartó szlovákiai magyarok iránti tiszteletet erősítette, hogy lám, a szlovákiai magyarok is képesek voltak kiállítani elnökjelöltet (ami először történt meg), és az a teljes mezőnyben (14 jelölt) az ötödik helyen végzett? Ebben a kérdésben csak találgathatok. Lehet, hogy úgy értette, hogy az MKP tekintélye nőtt ezzel? A párt az országos preferencia-mérésekben mindig a választhatóság (5%) küszöbén táncol.

A friss elemzések szerint egyre olvad Fico előnye. Elveszítheti az államfőválasztást?

A választási urnák lezárásáig mindkét jelöltnek azonosak az esélyei. Csakúgy, ahogy az első fordulóban, most is megjósolhatatlan, hogy mi lesz a végeredmény. Érdekes egyébként, hogy e két utolsó hétben nem voltak felmérések arra vonatkozóan, hogy melyikük hogyan áll. Semmiképpen sem zárható ki, hogy Fico elveszítheti a választásokat. A tét nagy, egyre jobban kiütközik Fico ideges feszültsége, a félelme attól, hogy veszíthet. Annál is inkább, mert nagyon magabiztos volt mindaddig, amíg az első forduló eredménye szerint ki nem derült, hogy csak 4 százalékkal előzi meg legerősebb ellenfelét. Tény az is, hogy a második fordulóban Fico félelme és felhívásai mobilizálják a választókat, ám nem csupán az ő oldalán állókat, hanem a másik jelölt támogatóit is. Feltételezhető, hogy a részvétel is magasabb lesz, mint az első fordulóban volt.

Az eddig ismeretlen Andrej Kiska

Ha Fico lesz az államfő, kell ismét hungarofóbiától tartaniuk a felvidéki magyaroknak? És mire számíthatnak akkor, ha Andrej Kiska nyer?

Semmi különösre nem számíthatnak. Ebben a választásban a tét nem az ő sorsuk. Ha Fico lesz az államfő, akkor sem várható több és jobb tőle, mint amit miniszterelnökként tett. Bár gesztusokat tehetne, mint államfő. De én nem hiszem, hogy megtenné. Kiskától mint nagy ismeretlentől, elnökként még várhatóak a gesztusok a szlovákiai magyarok felé, de az, hogy nem vállalta nyíltan a szlovákiai magyarokkal való barátkozást a kampányban, arra enged következtetni, hogy ha ő lenne az elnök, akkor sem „tobzódna" a pozitív gesztusokban a magyarok iránt.

Szerintem már azt is értékelhetjük, hogy ebben a kampányban nem forgatták a „magyarellenes kártyát". Sőt, Fico még kétnyelvű óriásplakátokkal is próbálkozott, Kiska pedig jelezte, hogy elismerné Koszovót, amelyet éppen a magyaroktól való félelmükben nem ismertek el mostanáig.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.