heti-valasz.hu/vilag/az-ozil-botrany-utorezgesei-focista-a-nagyhatalmi-jatszmaban-129221

http://heti-valasz.hu/vilag/az-ozil-botrany-utorezgesei-focista-a-nagyhatalmi-jatszmaban-129221

Finis Europae?

/ 2018.02.07., szerda 17:20 /

A világot meghívó Európa a világ problémáit is importálja – Douglas Murray brit újságíró könyve szerint a nyugati politikusok ezt figyelmen kívül hagyták. A következmény: a tömeges bevándorlás miatt kontinensünk még a mi életünkben megszűnik az a hely lenni, amit valaha megismertünk.

Kalandfilmek nézése közben gyakran előfordul: bár az ember tudja, hogy kedvenc karaktere nem keveredhet ki ép bőrrel a kalamajkából, mindvégig a csodás megmenekülésben reménykedik. A valóságban ritka az ilyen fordulat, Douglas Murray brit újságíró Európa haláláról szóló könyvében is hiába várunk rá. A tavalyi angol könyvpiac egyik – magyarra még nem lefordított – nagy sikere volt a The Strange Death of Europe: Immigration, Identity, Islam (Európa különös halála: migráció, identitás, iszlám) című kötet.

Az értékeiben elbizonytalanodott, a tömeges bevándorlásnak ajtót nyitó, ezért éles konfliktusokkal szembesülő földrész kórképe nem is időszerűbb a múlt hétvégi fejlemények tükrében. A közép-itáliai Marcha régió Macerata városában egy nigériai állampolgár által meggyilkolt lány esetén felháborodott szélsőjobboldali aktivista pisztolyával afrikai migránsokat sebesített meg.

Vajon elérünk ahhoz a ponthoz, amitől 2016 júniusában a francia belső elhárítás vezetője tartott? Patrick Calvar a Nemzetgyűlés belbiztonsági bizottsága előtt polgárháborús veszélyről beszélt. Arról, hogy nem lehet tudni: egy újabb iszlamista merénylet vagy erőszakos incidens után nem ártatlan embereken fognak-e bosszút állni radikálisok, elindítva ezzel az erőszak teljesen ellenőrizhetetlen spirálját. Szavai Franciaországra vonatkoztak, de mint az olasz példa is mutatja, az összecsapások veszélye az évtizedek óta migrációs nyomásnak kitett Nyugat-Európa más országára is érvényes.

A bűntudat zsarnoksága

Douglas Murray könyve legalább két okból elüt a témában született legtöbb kötettől. Először is, ez nem hörgő publicisztikagyűjtemény, hanem a lehető leggondosabb, őszinte kíváncsiságon alapuló újságírói munka. A brit szerző legfontosabb munkaeszköze nem az internetes kereső, hanem a lába volt. Elutazott Olaszországba, hogy Lampedusán megfigyelje a délolasz szigetre hajón érkező százakat. Elment a görög Leszboszra, s a sziklák között üldögélve beszélgetett a Törökországból csónakon érkező menedékkérőkkel. A svédországi Malmőben éppúgy megfordult, mint Berlinben, Párizsban, Budapesten; interjúzott politikusokkal, rendőrökkel, civilekkel, Európába frissen érkezettekkel és „őslakosokkal”.

Könyve mégis több egy jól megírt útinaplónál. A szöveg második rétege az okokat boncolgatja: vajon milyen történelmi, szociológiai, filozófiai, pszichológiai okok állnak a mögött, hogy Európa egyre nagyobb számban fogad be az övétől gyökeresen eltérő kultúrából érkezőket, miközben a korábbi hullámokat sem tudta integrálni?

Mint oly sok mindenre, a németeknek erre, Európa lelkiállapotának meghatározására is van egy szavuk. „Geschichtsmüde” – avagy történelemfáradtság. Murray szerint ez a szinte neurotikus ernyedtség jellemzi legjobban az európai közhangulatot. Az elmúlt kétszáz évben, de különösen a XX. században a kontinensen mindent „kipróbáltunk”: vallást, szekularizmust, racionalizmust, nacionalizmust, internacionalizmust, ám az eredmény mérhetetlen szenvedés lett – magyarázza Murray. Szerinte ez a korszellem – a demográfiai hanyatlással összefüggésben - felelős a helyzet kialakulásáért. Ha az evilági megváltásokból náci és kommunista táborok lettek, a liberalizmus pedig a fogyasztás kiüresedett ideológiájává züllött, ugyan mi tartaná össze Európa társadalmát? Merthogy a kereszténység már régen nem képes erre, miközben földrészünk arculatát még halálában is meghatározza. Murray érzékletes leírása szerint a kölni dóm, a westminsteri apátság, a párizsi Notre-Dame-székesegyház már rég nem elsősorban az ima és zarándoklat háza, de még mindig jelent valamit. Ahogy az anglikán teológusból lett ateista filozófus Don Cupitt 2008-ban megjegyezte: „Nyugaton senki sem lehet teljesen nem keresztény. Hívhatod magad nem kereszténynek, de álmaid még mindig keresztény álmok.”

De ezek a keresztény álmok már nem képesek társadalmainkat megszervezni, helyüket átvette a „bűntudat zsarnoksága”. Miközben senki nem akarja felelősségre vonni a mai Törökországot az Ottomán Birodalom bűneiért, Nagy-Britanniát folyamatosan bocsánatkérésre kényszerítenék a gyarmatosítás miatt. A XX. század második felében polgárainak tízmillióit legyilkoló vagy éhhalálba kergető kínai kormánynak eszébe nem jut Canossát járni - miközben a szintén nyugati kultúrkörbe tartozó Ausztrália állandóan bocsánatot kér az őslakosoktól.

Kína hallgatásából és Ausztrália zajos önutálatából a kívülálló azt a tanulságot vonhatja le, hogy utóbbi bűnösebb. „Egy ország, amelyik azt hiszi, mindig rosszat tett, valószínűleg kételkedik abban, hogy a jövőben bármi jót is tehet” – írja Murray. A mindennapokban mindez úgy jelenik meg, hogy a nyugatiak a világ első társadalmai, amelyek egy-egy iszlamista terrortámadás után azt kérdezik: vajon „mivel szolgáltak rá” az aktuális szörnyűségre. A válasz sokak részéről a „nem elég hatékony integráció”. De ha az Afrikából, a Közel-Keletről eddig érkezettek integrációja nem sikerült, miért kellene még több embert befogadni ugyanonnan? Miért gondolja az európai vezetők jó része, hogy földrészünk nem elsősorban az európaiaké, hanem az egész világé?

Murray ugyanakkor jelzi, nem mindenki vélekedik így az Európai Unióban sem. Kitér a visegrádi négyek álláspontjára, idézi Orbán Viktor 2016. március 15-i beszédét, amelyben a miniszterelnök hangsúlyozta: az az Európa, amely a „keresztény, szabad, független nemzetek közösségén, a nők és férfiak egyenlőségén, a fair versenyen és a szolidaritáson, a büszkeségen és az alázaton, az igazságosságon és a könyörületen alapul”, veszélyben van. A közép-európaiak álláspontjáról a szerző elismeréssel jegyzi meg: ezek az országok nem hajlandók általuk el nem követett bűnöket kompenzálni a tömeges bevándorlással. Chantal Delsol francia filozófus megállapításával ért egyet, aki már 1996-ban úgy látta: Kelet-Közép-Európában – a totális diktatúra miatt – az emberek megőrizték az élet tragikus dimenzióját, miközben ez a tudás Nyugaton már elveszett.

Kisebbség a saját hazájában

A látszólag pusztán filozófiai eszmefuttatások mindennapi következményei megdöbbentőek. Murray idézi a 2002-es és 2011-es brit népszámlálást, eszerint szűk egy évtized alatt Anglia és Wales népessége közel hárommillió fővel nőtt. A modern európai történelemben először egy nemzet kisebbségbe került saját fővárosában: 2011-ben már csak a londoniak 44,9 százaléka mondta magát fehér britnek. Az évtized a kereszténység drámai csökkenésének időszaka is volt. Míg 2002-ben Nagy-Britannia lakóinak 72 százaléka, 2011-ben már csak 59 százaléka jellemezte magát Jézus követőjeként.

Jelentősen, 1,5 millióról 2,7 millióra nőtt viszont a muszlimok aránya. Mindez abban a szigetországban, amely etnikai szempontból mindig is homogén volt: még a történelmét mindörökre megváltoztató 1066-os normann hódítás után is csak a népesség öt százaléka származott a Csatorna túloldaláról. A jelenlegi trendek alapján 2060-ra a fehér britek a kisebbséget alkotják majd az Egyesült Királyságban. De szomszédunkban is hasonlók a folyamatok: a bécsi demográfiai intézet szerint a század közepére a 15 éves osztrák állampolgárok fele muszlim lesz.

Svédországtól Hollandián át Németországig, Angliáig és Franciaországig az elmúlt évtizedekben hasonlóan alakult a mind tömegesebb bevándorlás modellje. Murray meggyőzően mutatja be: semmilyen összeesküvés nem kellett ahhoz, hogy a politikusok ugyanazokat a varázsmondatokat ismételgessék („A vendégmunkások idővel hazatérnek”; „A gazdaság számára csak előnnyel jár a tömeges befogadás”; „Minden újonnan érkező szeretne beilleszkedni”), s csak nehezen lássák be kudarcukat. A Tony Blair kormányzása alatti bevándorlási liberalizálás egyik teoretikusa, Sarah Spencer egy interjújában megejtő őszinteséggel árulta el: nem volt stratégiájuk, azt hitték, „minden migráns integrálódni fog”. Douglas Murray szerint egyeseknél máig nem merül fel az a józan ésszel belátható alapigazság, hogy aki meghívja magához a világot, az a világ problémáit is importálja. Nekik meglepetés volt, hogy a mind „sokszínűbb” Anglia nem pusztán dolgos kezeket meg érdekes etnikai éttermeket, hanem becsületgyilkosságokat, női körülmetélést, nemi erőszakot és antiszemitizmust is jelent.

Európa önbizalomhiánya és a megengedő szabályozás olyan helyzetet okoz, amellyel mind a migránsok, mind az európaiak jelentős része tisztában van, de amit a legtöbb döntéshozó nem ismerhet be nyilvánosan. Nevezetesen: aki egyszer bejutott az Európai Unióba, jó eséllyel bent is marad – mindegy, hogy menedékkérelme megalapozott-e. Márpedig a többség nem menekült. Az Európai Bizottság holland alelnöke, Frans Timmermans mondta el egy 2016-os interjújában a Frontex határvédelmi ügynökség adataira hivatkozva, hogy az előző évben érkezett másfél millió migráns 60 százaléka nem jogosult menedékstátuszra. Azaz vissza kellene toloncolni őket.

Aki bejutott, marad

Összehasonlításul: az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal adatai szerint a 2011 és 2017 közti bő fél évtizedben több mint ötmillió menedékkérelmet nyújtottak be Európában. (Ebben az illegális behatolók természetesen nincsenek benne.) Ha csak nagyjából helytállóak a Timmermans által két esztendeje jelzett arányok, évente több százezer embert kellene hazaküldeni, ám erre esély sincs. A helyzetet súlyosbítja, hogy minden felmérés azt mutatja: az „új európaiak” jelentős része ragaszkodik vallásához. Akkor is, ha kultúrájának egyes elemeit új hazájában nőellenesnek vagy homofóbnak tartják. Az angliai, németországi felmérések arra is rámutatnak: a jellemzően muszlim vallású bevándorlók nem kérnek az általuk dekadensnek látott kultúrából. Az ideológiai önfeladás, az évtizedek óta folytatott megengedő bevándorlási politika, az iszlám terjeszkedés következtében Douglas Murray szerint még a mi életünkben eltűnik az általunk megismert Nyugat-Európa.

„Lévén a múlt és a jelen foglyai, úgy tűnik, az európaiaknak nincs válaszuk a jövőre” – zárul a könyv. Murray munkája annak ellenére – vagy talán éppen azért – bizonyul letehetetlennek, hogy az optimizmusnak a szikrája is hiányzik belőle.

* * *

Douglas Murray

1979-ben született brit újságíró, író, a konzervatív brit Spectator magazin szerkesztője. Írásai angolszász lapokban jelennek meg, nemzetközi televíziós csatornák kommentátora. Az Európa különös halála… tavaly a Sunday Times bestsellerlistáját is vezette, miközben kritikusai rasszizmussal és iszlamofóbiával vádolták. A húszas éveiben hívő anglikán Murray ma már „kulturális kereszténynek” vagy „keresztény ateistának” nevezi magát, és nyíltan vállalja homoszexualitását.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.