Futballháború: elverték az oroszokat, putyinos pólóval vágott vissza a középpályás

/ 2016.02.17., szerda 08:40 /
Futballháború: elverték az oroszokat, putyinos pólóval vágott vissza a középpályás

Az orosz-török viszony mélyponton, amióta tavaly novemberben a törökök lelőttek egy orosz gépet, amely nemcsak megsértette a légterüket, de Ankara szíriai szövetségeseit bombázta. Azóta a gazdasági együttműködés haldoklik, a két ország versengve nehezíti a másikból érkező importot, a turistáknak hazafias kötelességük lett otthon maradni, mondhatjuk, hogy az orosz–török viszony egyetlen normálisan működő területe a sport maradt. Mostanáig.

A tegnapi Fenerbahce–Lokomotiv Moszkva Európa Liga mérkőzésen a vendégek egyik játékosa, Dmitrij Taraszov ugyanis a meze alatt egy Vlagyimir Putyin fényképével díszített pólót viselt, és a 2:0-ás török győzelemmel végződött találkozó után meg is mutatta a közönségnek, hogy kicsit elrontsa az estéjüket.

A pólón „a legudvariasabb elnök” felirat látható, utalásként Putyin egyik kijelentésére, amely a Krímbe bevonuló orosz katonát nevezte udvarias embereknek. „Ő az elnököm, nagyra tartom és szerettem volna megmutatni, hogy támogatom” – indokolt Taraszov, akit az UEFA súlyosan meg is büntethet, mert a politikai üzenetek elvileg tilosak a mérkőzéseken.

Ha a háború a politika folytatása más eszközökkel, akkor a sport meg a háború folytatása.

Rosta

Borbás Barna

Találkozunk 2016-ban!

„Habony szegény fiú volt akkoriban, néha nálunk aludt a kanapén”

Ötven évet kellett várnia, mire filmet készíthetett az egykor a szovjet katonák által elkövetett nemi erőszakokról. Mészáros Márta rendező a héten mozikba kerülő Aurora Borealis – Északi fény történelmi hátteréről és rendkívül különös keletkezéséről. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Bizonyíték: a szovjet katonák tömegesen erőszakoltak meg nőket

Hogyan lett Magyarországon ’48-ra annyi kommunista, hogy átvehették a hatalmat? Miként győzött vidéken harcok nélkül a forradalom? Hogyan kerültek kulcsszerepbe a „kommunistamentők”? Miért akasztották fel őket utóbb? Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke 1956-ról. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Ezt nem értik a lengyelek az Orbán-kormányban

Két jó barát, mantrázzuk a mondást Magyarországról és Lengyelországról, de van legalább két ügy, amit Varsóban nem igazán értenek, ha az Orbán-kormányról van szó. A Heti Válasznak adott exkluzív interjújában Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter magyarázza el, hogy mivel és miért van gondjuk.

Kormánypárti abszurd: Semjén Zsolt hazaárulózza Navracsics Tibort

Váratlan nézeteltérés alakult ki a Fideszben: egyesek sátánoznak, mások eltartják maguktól a „Soros-tervet”. Azonban a valódi veszély nem a pénzember felől, hanem belülről fenyegeti Európát – egy konzervatív kiáltvány szerint eltűnik a kultúránk, ha nem születnek gyerekek. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija.

Kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól

Nem kis részben a dolgozók kifacsarásán alapuló humánpolitika okozta a Ryanair botrányos járattörlési hullámát, de a vállalat némi fizetésemeléssel kezelheti a belső feszültségeket. Közben kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól is. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mi történt az EAST ’56-os dalával?

Rosszulesett a zenekarnak, hogy az ’56-os forradalom tavalyi évfordulóján nem az EAST legendás dalát és klipjét vették elő, de megértik. Móczán Péter basszusgitárost, az együttes alapítóját, vezetőjét az október 23-i életműkoncertjük előtt kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.