valasz.hu/vilag/nancy-reagan-nelkul-a-hideghaboru-is-mashogy-alakult-volna-117605

http://valasz.hu/vilag/nancy-reagan-nelkul-a-hideghaboru-is-mashogy-alakult-volna-117605

Hollywood megint az álszent arcát mutatja

/ 2018.05.10., csütörtök 10:35 /
Hollywood megint az álszent arcát mutatja

Kizárták az amerikai filmakadémiából Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt, amiért 1977-ben egy tizenhárom éves lánnyal szexuális kapcsolatot folytatott. A rendező magyarázatot követel, és perre kíván menni.

Polanskit a nemrég sorozatos molesztálásért elítélt színes bőrű komikus-színésszel, Bill Cosbyval együtt távolították el a testületből. Korábban hasonló eljárásban részesült Harvey Weinstein producer. 

A rendező ügyvédje szerint legalább meghallgathatták volna azt a Polanskit, akit 2003-ban vastappsal ünnepelt az akadémia A zongorista című filmjének Oscar-díjáért. „Mindenki tudott bűnéről, amikor átadták a kitüntetést. Nem volt titok. Most hirtelen ellene fordulnak, és meghallgatás nélkül kirúgják?” – teszi fel a kérdést, majd hozzáfűzi, nyilván azt gondolták, hogy egy 84 éves ember úgysem fog harcolni ellenük.

A Newsweek lengyelországi kiadásának adott nyilatkozatában Polanski a szexuális zaklatások botrányaival kapcsolatban megjegyezte, hogy a tömeghisztéria időről időre felbukkant a társadalomban – néha nagyon drámaian, mint a francia forradalom idején, néha kevésbé véresen, mint a McCarthy-érában az Egyesült Államokban. „Mindenki próbálja támogatni a #MeToo mozgalmat, de leginkább félelemből. Teljes képmutatás az egész” – véli a rendező. 

Roman Polanski olyan nagysikerű alkotásokkal írta be nevét a filmtörténetbe, mint a Kés a vízben, Zsákutca, Rosemary gyermeke, Macbeth, Kínai negyed, Tess, Őrület, A halál és a lányka, A kilencedik kapu, A zongorista, Twist Oliver.

A lengyel származású rendező 1969-ben telepedett le az Egyesült Államokban, és alig egy évtizeddel később szökevényként távozott. A közbeeső időszak nagy filmeket és még nagyobb személyes tragédiákat hozott. 1969-ben nyolchónapos állapotos filmszínésznő feleségét, Sharon Tate-et a házban tartózkodó négy másik vendéggel együtt Charles Manson sátánista bandája lemészárolta. A jövendő gyermeke életéért könyörgő Sharon Tate-tel többszöri késszúrás végzett, majd vérével az ajtóra írták: „Disznók”. Polanski a gyilkosság idején Londonban tartózkodott, hazatérése után nemcsak a rendőrség zaklatta, de a paparazzók is mindenhová követték.

Sharon Tate és Roman Polanski esküvőjükön 1968. január 20-án

A tragédia a legrosszabbat hozta ki belőle: depresszió, vad éjszakai élet, Tate-hez hasonló hölgyek, majd egyre fiatalabb kislányok. A 15 éves Polanski-felfedezett, Nastassja Kinski és a rendező romantikus kapcsolata lebeghetett annak a Los Angeles-i anyának a szeme előtt, aki filmsztárt akart gyermekéből, és aki maga vitte házhoz 13 éves lányát, hogy fotók készüljenek róla. A lányt Polanski leitatta, majd szexuálisan zaklatta. A rendőrség eljárást indított ellene, de nem kívánták börtönre ítélni, mert a kiskorú áldozat családja megrémült a nyilvánosságtól, így nem engedték, hogy az áldozat tanúvallomást tegyen. A rendezőt viszont pszichiátriai kezelésre akarták küldeni, de a teljesen kikészült Polanski megszökött az igazságszolgáltatás elől. Párizsban telepedett le, és ismét családot alapított. Francia filmszínésznő feleségével, Emmanuelle Seignerrel és két gyermekével azóta botrányok nélkül él.

Az Egyesült Államokba nem térhet vissza, mert letartóztatnák. Egykori áldozata, Samantha Geimer már régen megbocsátott neki. Többször kérte nyilvánosan, hogy ejtsék a vádakat Polanski ellen, mert a rendező sokszorosan megfizetett bűnéért. Polanski kizárását a filmakadémiából mocskos, kegyetlen dolognak tartja, ami csak kirakatcélokat szolgál. „A mai Hollywood szexuális kultúráján nem segítenek azzal, hogy sajátjaikat pusztítják el a túlélésért. A filmakadémia nem tisztességes. Mindez csak pr a részükről” – mondta Geimer a Vanity Fairnek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.