Ingatag Marx
„Az Európai Unió nem elhibázott konstrukció, de ingatag építmény, a többi között azért, mert a szociális dimenzió máig az európai integráció mostohagyermeke. Ezen változtatni kell.”
E sommás megállapítással zárta sokat vitatott beszédét Karl Marx születése napján Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, kereszténydemokrata politikus, aki korábban 18 éven át volt Luxemburg miniszterelnöke, s e minőségében lett – nyilván a földrajzi közelség okán – a filozófus szülővárosának, Triernek díszpolgára. A szöveget és magát a gesztust sokan bírálták már, kiemelve az elnök ideológiai érzéketlenségét, tapintatlanságát.
Amint arról Juncker beszámolt, számtalan tiltakozó levelet kapott, miután kiderült, hogy a 200. évfordulón szónokolni fog. Feltételezem, hogy a levelek jó része az egykori NDK-ból érkezett, ahol annak idején Marxot szentként kellett tisztelni, hiszen – a nagy Szovjetunió iránti feltétlen hűség mellett – általa lehetett büszkén bizonyítani, hogy az egyetlen igaz ideológia szülőhazája azért mégiscsak Németország. Ahogy egyébként a Szovjetunióban is gondolták, ameddig Lenin kultusza egyre inkább el nem foglalta Marx helyét.
Míg Juncker Trierben, én Odesszában jártam. A német származású városalapító, Nagy Katalin cárnő szobra a rendszerváltozás után visszakerült eredeti helyére, de a városi múzeumban egy 1920-as fényképen az új bolsevik hatalom által a cárnő délceg alakjára helyezett gigantikus Marx-fej látható. Az egyik ünnepelt német helyett egy másik, mondhatnánk, de a hatalomváltás köztudottan nem állt meg a jelképes gesztusoknál. Tízezreket végeztek ki a kommunizmus jegyében minden ok nélkül, többek közt a helyi német evangélikus közösség lelkészét és kántorát. Ez utóbbi, Teofil Richter, Szvjatoszlav Richter világhírű zongoraművész édesapja volt. Már csak emiatt sem kellett volna Junckernek Trierben beszélnie, pláne nem az evangélikus templomban.
Nem gondolom, hogy a Nyugat úgy általában hanyatlana, de a baloldali ideológiák okozta bűnökkel kapcsolatos furcsa nagyvonalúság komoly defektusra enged következtetni. Hogy Marx kapcsán ez a jelenség még az egyházban és kereszténydemokrata körökben is a szintén idén kerek évfordulót ülő ’68-as nemzedék rovására írandó, elég valószínű. De hogy Juncker miként tudott gondolati hidat verni Marx életműve és az EU szociális dimenziója közé, az talány. Hiszen maga is átélhette, hogy a marxista rendszer miként omlott össze, a Ludwig Erhard-féle szociális piacgazdaság viszont tartós egyensúlyt tudott teremteni a gazdasági prosperitás és a szociális gondoskodás között.
Lehet, hogy a Kína által ajándékozott szobor varázsolta el, és még sosem járt az odesszai múzeumban. Ott ugyanis elmondják, hogy a papírmasé Marx-fejet a vöröskatonák éjjel-nappal kötelekkel tartották. Ennek hallatán tán még Juncker sem hihetné, hogy az unió Marx gondolataitól lehetne kevésbé ingatag.
