Ki is a dühöngő bika?
Európé elrablásának mítosza gyakran bukkan fel olyan beszédekben, amikor a szónok a földrész helyzetének aggasztó voltát igyekszik ecsetelni. A történet a föníciai királylányról, aki hitt a bika képében közelítő Zeusz behízelgésének, s a fehér állat hátára ülve áldozatul esett a hazája, Kréta szigete felé vágtató főistennek, közismert.
André Malraux, De Gaulle kultuszminisztere mondta 1959-ben, hogy „minden nyugati ember szívében ott szunnyad egy titkos Görögország”. Az író akkor még a formálódó európai együttműködés gyökereit kereste, s inkább a demokrácia bölcsője járt a fejében, semmint a hiszékeny leány megszöktetésének története. Emmanuel Macron francia elnök a minap e szunnyadó titkos Görögországgal a szívében érkezhetett első hivatalos látogatására Athénba. De amikor a lemenő nap fényében az Akropolisz lábánál állva Malraux-t idézte, nem mulasztotta el azt sem leszögezni, hogy „akik ma hisznek Európában, azok félnek a néptől”.
Macron nyilván nem fél olyan nagyon, hiszen nemrég választották meg, a Görögországnak tett gesztus, az európai szolidaritás számonkérése pedig a nagyvonalú államférfi benyomását erősítette. Ám amíg ő a demokrácia bölcsőjét és a görög nép erőfeszítéseit méltatta, a német választási kampányban a két kancellárjelölt szinte kórusban kérte számon a közép-európai államokon, elsősorban rajtunk és Lengyelországon az európai szolidaritást, leginkább persze azért, mert menekültügyben hajthatatlannak mutatkozunk. A demokráciára és az uniós tagságra éretlen „keletiek”, vagyis mi a görög mitológia szereposztása szerint dühöngő bikaként rángatjuk azt a szerencsétlen nőt, Európát, miközben mindenki a megmentésén tüsténkedik.
A magyar és a lengyel migránspolitika ön- és közveszélyes szörnyeteggé való felnagyítására és a 2015. nyári események hamis beállítására a német kampányban azért volt szükség, mert így meg lehetett magyarázni a migránspolitika minden ballépését. Angela Merkel és Martin Schulz televíziós vitája, amelyben – fájdalom – nyolcszor említettek minket nagy összhangban negatív előjellel, az elemzések szerint akár 2-3 százalékkal is növelte a szélsőjobbosnak nevezett AfD támogatottságát.
A német választások egyik tanulsága, hogy okkal fél a néptől az, aki tőlünk félti Európát. S bár a hazai politikai kommunikáció rendszeresen elveti a sulykot Brüsszel gyalázásában, a görög gazdaság életben tartására szánt temérdek európai közpénz mintha sokkal inkább aláásná a szolidaritás elvét, mint a közép-európai migránspolitika. A jelek szerint erre a német választók is rájöttek, mert a Görögországot az eurózónán kívülre tessékelni akaró liberálisok tíz százalékot kaptak, s jó eséllyel ők adják a következő pénzügyminisztert. Ettől persze Malraux-nak még igaza lehet, de Hellászban talán hitelesebben játszható el a dühöngő bika szerepe.
