Kínos eredménnyel szembesült Merkel – Erre számíthatunk bevándorlásügyben

/ 2016.03.16., szerda 16:40 /
Kínos eredménnyel szembesült Merkel – Erre számíthatunk bevándorlásügyben

Aki azt várta, hogy a Baden-Württembergben, Rajna-vidék-Pfalzban és Szász-Anhaltban rendezett tartományi választások egyértelműen eldöntik Angela Merkel 2017-es kancellári esélyeit, annak, úgy tűnik, még türelemmel kell lennie. Az eredmény ugyanis nem nevezhető sikernek, de azt sem mondhatjuk, hogy a kancellár számára óriási kudarcot jelentene.

Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) ugyan a három tartomány közül csak egyben, Szász-Anhaltban tudott nyerni, a két „kudarcos” tartomány CDU-s jelöltjei – Julia Klöckner Rajna-vidék-Pfalzban és Guido Wolf Baden-Württembergben – azonban a kampányban mindketten a berlini vezetés válságkezelő törekvéseinek kiigazítását sürgették, sőt februárban egy közös nyilatkozatot is kiadtak, amelyben nemzeti szintű intézkedéseket javasoltak a menekülthullám csillapítására – a kancellár által szorgalmazott „európai megoldással” szemben.

A Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet adatai szerint Klöckner és Wolf taktikája nem volt szerencsés: a CDU-szavazók többsége mindkét tartományban úgy vélte, hogy a listavezető eljárása „nem fair” a pártelnök-kancellárral szemben; Julia Klöckner esetében a bázis csaknem kétharmada, 61 százaléka vette rossz néven az elszakadást a Merkel-féle menekültpolitikai vonalvezetéstől.

A Rajna-Pfalzban győztes, szociáldemokrata Malu Dreyer és a Baden-Württembergben első helyet szerző, zöldpárti Winfried Kretschmann ugyanakkor kiálltak a merkeli irány mellett, tehát az eredményt a kancellár – ha akarja – még saját menekültpolitikája sikereként is elkönyvelheti. Ráadásul Merkel előnye az egyáltalán szóba jöhető kancellárjelöltekkel szemben részben abból fakad, hogy mindeddig nem jelentkezett komoly kihívója a kancellári posztért folytatott versenyben.

Ahhoz, hogy Julia Klöckner eséllyel indulhasson kereszténydemokrata színekben a jövő őszi megmérettetésen, mindenképpen jó lett volna, ha most vasárnap „hozza” Rajna–Pfalzot. Mivel ez nem sikerült, paradox módon a kancellár még profitálhat is az itteni CDU-s kudarcból.

Merkel nem is késlekedett, hogy megvonja a „szupervasárnap” számára kedvező mérlegét: az eredeményt ugyan nagyban meghatározta az európai menekültválság megoldatlansága, de ez nem jelenti azt, hogy irányváltásra van szükség a válságkezelésében – jelentette ki sietve a kancellár. Ugyanakkor gyorsértékelő sajtótájékoztatóját közösen tartotta a három tartományi listavezetővel – tehát a két „pártütővel” is –, és lehetőséget adott a két vesztes kereszténydemokrata jelöltnek, hogy a kudarcot a saját szájuk íze szerint interpretálják: Klöckner elismerte, hogy Rajna-Pfalzban nem sikerült megbuktatni az SPD–Zöldek koalíciót, ugyanakkor hangsúlyozta: a végleges, részletes eredmények azt mutatják, hogy több tízezerrel növelték szavazóik számát.

A CDU-s politikus kiemelte: indokolt volt nemzeti szintű intézkedéseket sürgetni a kampányban, és ha ezt nem tették volna, akkor még sokkal többen szavaztak volna a bevándorlásellenes Alternatíva Németországért pártra. Wolf, a másik vesztes pedig az hangsúlyozta: a kereszténydemokraták Baden-Württembergben ugyan nyitottak az együttműködésre a választási győztes Zöldekkel, de akár CDU-s vezetésű kormány is alakulhat az SPD-vel és a liberális FDP-vel.

Rosta

Élő Anita

Találkozunk 2016-ban!

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg blöff volt a rezsicsökkentés?

A földgáz külföldi áresése valóban lehetővé tett volna egy méretes lakossági gázárcsökkentést 2015–16 táján, a kormány azonban inkább tartalékba rakta az erre fordítható összeget. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!