Lázas tavasz

/ 2018.04.25., szerda 14:56 /

Még XX. századi mércével is kivételesen sűrű esztendő volt 1968. A fél évszázaddal ezelőtti történelmi sorsfordító a jelenből nézve eltérő értelmezéseket kap. Egyeseknek Európa új tavaszát jelenti, másoknak a hagyományos értékekre épülő világ szétverését.

„1968 a megdöbbentő modernitás ideje volt, s a modernitás mindig elbűvöli a fiatalokat, és zavarba ejti az öregeket, mégis, visszatekintve, szinte régimódian ártatlan időszak volt” – írja Mark Kurlansky amerikai író és újságíró, aki bő évtizede alapos kötetben próbálta megírni 1968 életrajzát. Ez divatos megoldás a kortárs történettudományban: születtek könyvek 1776-ról, 1848-ról, 1913-ról, 1945-ről, 1989-ről, szinte minden szóba jöhető sorsfordító esztendőről.

Hogy 1968 sorsfordító év volt a nyugati világ történelmében, azt kevesen vitatják. Olyan pont volt, amikor az idő folyása kivételesen besűrűsödik, ami új korszakot nyit. Noha minden korszakhatár kijelölése önkényes – közhely, hogy 1493 Európája semmivel sem volt kevésbé középkori, mint 1492-é –, 1968 esetében már a kortársak is érzékelték, hogy valami a világban alapvetően megváltozott. De vajon mi?

Erre nem könnyű választ adni. Egyrészt azért nem, mert 1968 nem volt kataklizmaszerű események éve a világpolitikában, nem tört ki világháború, mint 1914-ben, és nem is ért véget, mint 1945-ben, nem söpörtek végig Európán forradalmak, mint 1848-ban, és nem fedeztek fel új földrészt, mint 1492-ben. Forrongó év volt, de pusztán a politikai események nem emelnék ki annyira a hidegháborús korszak esztendői közül. A másik ok, hogy 1968 még mindig közel van, a problémái nem halottak, hanem indulatokat is képesek kiváltani.

1968 például az egyik alapvető viszonyítási pont, amihez képest Orbán Viktor kormányfő önmagát és politikusi életművét meghatározza. Méghozzá negatív értelemben, ’68 elutasítójaként. Ez az elem meglepően korán megjelent a miniszterelnök beszédeiben, először hangsúlyosan 2007-ben, Tusnádfürdőn. Akkor azt mondta, 1968-ban a politika alapjait, mélyrétegeit érintő kulturális ellenforradalom játszódott le, ami 40 éve mindent meghatároz: „A ’68-asok azt a társadalmi programot hirdették meg, hogy a teljes egyéni szabadsághoz nem elegendő a politikai vagy társadalmi elnyomás alól felszabadulni, a teljes egyéni szabadság kiteljesedéséhez meg kell szabadítani az egyént a közösségi természetű kötelékeitől. Ha úgy tetszik, meg kell szabadítani az embert a vele született tulajdonságaitól.”

Orbán ugyanarról beszél, mint Kurlansky, csak kevésbé megengedően; ő nem érzékel semmiféle „régimódi ártatlanságot” – és biztosra vehetjük, hogy a véleménye azóta csak rosszabb lett. A miniszterelnök egyetlen tekintetben volt hajlamos „jónak” minősíteni ’68-at: a kelet-európai szabadságmozgalmak, a prágai tavasz szempontjából. Az ő nemzedékének ’68 elsősorban Prágát jelentette, mondta, Nyugaton azonban szabadság volt, így az ottani lázadók nem az elnyomás, hanem az erkölcsi rend, a hagyományok, sőt minden emberi norma ellen indítottak támadást.

A ’68-asok

A hazai konzervatív publicisztika azóta is többnyire hasonló módon értelmezi 1968-at, vagyis pusztító, dekadens, értékellenes lázadásként. Szokás arról is beszélni, hogy „a ’68-as generációnak” ideje volna végre eltűnni Európa vezetéséből. Ezen sosem pusztán az életkort szokás érteni: a bajor keresztényszocialista Horst Seehofer például a kora alapján ’68-as lehetne, de kulturális értelemben a legkevésbé sem az. Ellentétben Daniel Cohn-Bendittel, a nanterre-i egyetemen kitört diáklázadás egykori vezérével, aki évtizedekig zöldpárti képviselő volt az Európai Parlamentben. Cohn-Bendit megtestesíti mindazt, amit a konzervatív kritikusok ’68 mérgező örökségének tartanak: híve a drogliberalizációnak és a multikulturalizmusnak, vérbeli provokátor, nem hisz a családban, a házasságban és a nemzetekben, pártolja a tömeges bevándorlást, ateista, világnézetileg az anarchizmustól jutott el a libertariánus ökoszocializmusig – és még pedofilvádak is körüllengik.

Érdemes azonban visszamenni a kezdetekhez, amikor „Vörös Danny” 23 éves szociológushallgató és barátai elfoglalták a nanterre-i egyetemet, s zászlajukra tűzték a követelést: ne tiltsák ki a fiúkat a lányok kollégiumából! Ennél tisztábban „életmódi” követelésért még soha nem csináltak a fiatalok forradalmat. A ’68-as nyugati diáklázadásoknak persze volt politikai ideológiája is, általában zavaros, radikálbalos eszmék, illetve a vietnami háborúba belefáradt Amerikában a pacifizmus, de a lánykollégium megnyitása – és mindaz, amit ez jelképezett: a szexuális forradalom – maradandóbbnak bizonyult.

A fiatalok lázadása

Az 1968-ban kiteljesedett „ifjúsági ellenkultúra” a maga zenéivel, divatjaival, koncertjeivel és droghasználatával pillanatok alatt vált fősodratúvá, kommercializálódott – és azóta is mindegyik újabb fiatal nemzedék úgy bulizik, úgy ismerkedik, úgy „lázad”, ahogy a ’68-asok tették. Ennek persze megvan a maga paradoxona, mert ez a népes egykori fiatal generáció, a második világháború után születettek még olyan szülők normáival fordultak szembe, akik valóban másként szocializálódtak, más értékrendet képviseltek. Sosem volt nemzedékek között élesebb törés, sosem fordult még elő korábban, hogy a fiatalok ennyire másként akarjanak élni, másfajta világot akarjanak teremteni, mint a szüleik.

Sőt: sosem fordult még elő, hogy a fiatalok, pusztán életkori alapon, mert ők fiatalok, diktálni akarjanak az idősebbeknek. Évszázadokon át a fiataloknak elsősorban alkalmazkodni, igazodni kellett – először a ’68-asok mertek előállni azzal a hallatlan követeléssel, hogy majd ők megmondják a szüleiknek, mi helyes és mi nem. A nemzedékek közti és a családokon belüli hatalmi viszonyrendszer 1968-ban modernizálódott: minden kamasz, aki dühösen rávágja az ajtót a szüleire, ’68 lázadását játssza újra otthon immár fél évszázada.

Mindez a vasfüggöny mögé is begyűrűzött. Az 1968-as csehszlovákiai és lengyelországi események abban nem különböztek az 1950-es évek szovjetellenes mozgalmaitól a keleti tömb országaiban, hogy a fiatalság adta hozzájuk a lendületet és a vakmerőséget. Az 1956-os pesti srácok is fiatalok voltak, de harcuk nem volt életkori lázadás. Az viszont újdonságként hatott, hogy az 1968-as kelet-európai mozgalmak szinkronban voltak – legalább időben és stílusban, ha tartalmukban nem is – a nyugat-európai diákmegmozdulásokkal. Amikor Prágában az elégedetlen diákok tüntetést szerveztek, mert nem értettek egyet bizonyos népszerűtlen pártvezetők kinevezésével, Alexander Dubček a párt első titkáraként megpróbálta ígéretekkel lecsillapítani őket. Mi a garancia, hogy az ígéreteket betartják, kérdezték a diákok. „Ti magatok vagytok a garancia. Ti, a fiatalok” – válaszolta Dubček, aki e tekintetben jobban értette a korszellemet sok demokratikus nyugati politikusnál.

Négerekből afroamerikaiak

1968 másik eleven hagyatéka a faji egyenjogúság elvének diadala. 1968 az Egyesült Államokban a polgárjogi mozgalom végső győzelmének éve volt. Martin Luther Kinget április 4-én lőtte agyon a fehér felsőbbrendűség egy elkeseredett híve. Lyndon B. Johnson elnök a gyilkosság után nemzeti gyásznapot hirdetett, és a Kongresszus néhány nappal később elfogadta a polgárjogi törvényt, amely megtiltott mindenfajta diszkriminációt bőrszín, vallás és származás alapján. A négerek ekkor, 1968-ban lettek afroamerikaiak.

A rasszizmus elutasítása, ha nem egy év alatt történt is, történelmi léptékkel felfoghatatlanul gyors folyamat volt. Az 1960-as évek elején a nyugati világban a hagyományos rasszizmus bevett és szalonképes nézetnek számított, az etnikumok viszonyáról a legtöbben majdnem ugyanúgy gondolkodtak, mint nagyapáik 1910 táján. Az évtized végére viszont nem volt ennél nagyobb tabu magára adó ember számára – és ez máig így maradt. Hogy ettől még nem oldódott meg minden probléma, azt is 1968 bizonyította, amikor King meggyilkolása után az addigi legnagyobb etnikai zavargáshullám söpört végig Amerika nagyvárosain. A társadalmi béke ugyanakkor bomlott meg, amikor az elnyomás megszűnt – és ezek a zavargások azóta is menetrendszerűen bekövetkeznek.

1968 a globalizáció, a „világfalu” születésének kezdete is. A technológiai háttér, a tévé elterjedése, a felgyorsult kommunikáció, az utazási lehetőségek bővülése ennek a fordulatnak az alapjait már korábban előkészítette, de a világfalu megszületéséhez kellett egy közös élmény is. A nagyvárosokban kitört, hasonló jellegű diákmozgalmak jelentőségét nem is az adja, hogy mit értek el – ugyanis praktikus értelemben nem értek el semmit, még a vietnami háború is hét éven át folytatódott. Viszont a híradókat bekapcsolva a fiatalok ugyanolyan fiatalokat láttak tüntetni Párizstól New Yorkig.

A XX. század első felének világa az egymástól élesen elhatárolt, szigetszerű, sőt gyakran egymással háborúban álló nemzetállamok világa volt. Az eszmék, divatok és emberek állandóan vándoroltak e szigetek között, de mozgásukat ezernyi akadály lassította, és az elkülönült világok megőrizték egyediségüket. 1968 a máig tartó nagy felhígulás, a nagy összekeveredés egyik jelképes kezdőpontja.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.