Mai orosz propaganda ’56-ról: hazudnak minden hullámhosszon

/ 2016.10.25., kedd 14:50 /
Mai orosz propaganda ’56-ról: hazudnak minden hullámhosszon

Vannak elterjedt narratívák a mai magyar közéletben: ilyen például, hogy Gera Zoli visszavonulásával valódi irányító nélkül marad majd a válogatott, hogy a politikusok lopnak, hogy a „Nyugat” hanyatlik, a „Kelet” meg jön fel. Mindegyik sarkos állításban van némi igazság, de ha feltétel nélkül magunkévá tesszük őket, bizonyosan eltévedünk a valóság dzsungelében.

Most csak a harmadik állítással, illetve az abból fakadó következményekkel szeretnék foglalkozni egy szívünkhöz közelálló ügy miatt. Nem kell sokáig gondolkozni, hogy a nyugati szövetségi rendszer (amelyhez, ne felejtsük, mi is tartozunk) válságjelenségeit soroljuk Donald Trumptól az Európai Unió gyengeségéig. Ebből továbblépve Magyarországon kormányzati szintre emelt ideológia lett, hogy a „Kelet” (amibe elég furcsa módon Orosz- és Törökországtól Indián át Kínáig és Japánig mindenki beletartozik) gazdasági, politikai sikérszériában van.

Nekünk – jelenik meg a miniszterelnöki beszédekben és publicisztikákban az érvelés – ezért minél szorosabb kapcsolatot kell kialakítanunk ezzel a világgal, amelyre keleti származásunk, az EU-val és Amerikával kialakult konfliktusaink amúgy is predesztinálnak. Azt felételezzük, hogy e két tényező (gyökerek és a szövetségi rendszeren belüli nézeteltérések) miatt minket „a Kelet” szeret. Nincs is más dolgunk, mint felugrani a történelem „a haldokló Nyugattól” a „napsugaras Kelet” felé tartó vonatára – valahogy így foglalható össze az orosz propagandát harsogó blogokban is népszerűsített állítás.

 Aztán szembejön a valóság.

Például az orosz állami televízió riportfilmje révén, amely megdöbbentően szovjet stílusú propagandát sugárzott 1956 kapcsán. A mandiner.hu által szemlézett műsor főbb állításai szerint:

 

  • a forradalmat és szabadságharcot a CIA szervezte meg;
  • ezáltal a grúziai és ukrajnai színes forradalmakkal állítható párhuzamba;
  • 1956-ban ezrével engedtek el nácikat a börtönökből;
  •  a forradalmat pedig a filmben egy ízben pogromként emlegetik.

 

A sztorit elsőként közlő Kettős Mérce blog szerint nem is akárki narrálta a „történelmi műsort”: maga Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese és az állami hírügynökség igazgatója tartotta eligazítást az események helyes értékeléséről. (Félreértések elkerülése végett: nyitóképünkön nem Kiszeljov elvtárs készül megregulázni a CIA-fasiszta magyar puccs huligánjait!)

Bónusztrekk: a posztkomunnista múltjától állítólag már megszabadult MSZP egészségpolitikusa, korábbi országgyűlési képviselője Havas Szófia a kádári Fehér könyv hazugságait ismételgetve megszólalt a riportban. Mondván: „a forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat”, illetve hogy „a forradalom nem törhetett volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak előmozdítani”.

 Ennyit arról, hogy mennyire becsülnek minket azok, akikkel minden áron barátkozni akarunk. Szemernyi önreflexió, a nagyhatalmi politika által elkövetett hibák és bűnök megnevezése nélkül, a legdurvább szovjet hazugságok ismételgetésével beszélnek egy állami csatornán egy olyan eseményről, amely a szabadságról, önrendelkezésről és a diktatúra elutasításáról szólt.

Az MTI tudósítása szerint berendelték a magyar Külügyminisztériumba az orosz nagykövetet, akivel a tárca tájékoztatása szerint világossá fogják tenni: senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről. Tapsgép!

 Felzaklatott idegeink lenyugtatására nézzük meg sokadjára is az 1956-os emlékév vagány imázsfilmjét és a „Ruszkik haza!” skandálásnál adjunk hálát, hogy moszkvai barátaink már nem tudják a régi módszerekkel móresre tanítani a szemét magyar ellenforradalmár bandát. Davajgitár helyett marad a tévés hazugság. 

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.