Már Lambsdorff gróf is figyelmeztet: ennek nem lesz jó vége

/ 2016.01.11., hétfő 16:01 /
Már Lambsdorff gróf is figyelmeztet: ennek nem lesz jó vége

A 2010–2014-es időszak Magyarországa után, úgy tűnik, Lengyelország lett az EU ügyeletes rosszfiúja.

A Jog és Igazságosság októberi győzelme után nyugati politikusok részéről egymást érik a rosszalló nyilatkozatok. Martin Schulz a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung honlapján tegnap egyenesen „Putyin-stílusú demokráciának” nevezte a jelenlegi Lengyelországot, és az európai politika „veszélyes putyinizálásáról” beszélt. Az Európai Parlament elnökének sikerült annyira elvetnie a sulykot, hogy lengyel ellenzéki politikusok is bírálták nyilatkozatát, sőt gróf Alexander Lambsdorff német szabaddemokrata politikus, európai parlamenti képviselő (a Liberális Internacionálé egykori elnökének unokaöccse) is „verbális ámokfutásnak” minősítette szavait.

„Nem helyes, ha egy országot általánosságban elítélünk, és egy sorba állítunk Putyin Oroszországával” – nyilatkozta Lambsdorff, aki hozzátette: helyénvaló viszont, ha Európa figyelmet fordít a jogállami alapelvek betartására. Ugyanakkor figyelmeztetett: az ilyen kijelentések Lengyelországban a németellenes, Európa-ellenes érzelmeket erősítik. Szavait mi sem bizonyítja jobban, mint a Wprost című lengyel hetilap friss címlapja: Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke , Angela Merkel német kancellár, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Günther Öttinger, a digitális gazdaság és társadalom uniós biztosa hajolnak egy térkép fölé, a Harmadik Birodalom vezérkarára emlékeztető ruhában és pózban, a felirat pedig a következő: „Újra felügyelni akarják Lengyelországot”.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Végre itt az első hazai családbarát genderbiblia!

Kovács Ákos, Puzsér Róbert, Ókovács Szilveszter, Skrabski Fruzsina, Süveges Gergő és mások ajánlásával. Ezer hála, hogy olyan ügyhöz adták a nevüket, amiből még bajuk is lehet.

Bor világnapja: online borpiactér indult

Nemrég indult el a Wineliner.com online borpiactere, amely versenytársaihoz képest új alapokra helyezi az online borpiacot: családi és réteg pincészetek boraihoz enged országos hozzáférést, eddig nem ismert borászatokat tesz elérhetővé bárki számára.

Meddig számíthat az Orbán-kormány Angela Merkelékre?

Nem a valószínűtlen szankciók miatt érdekes, hogy az Európai Parlament elmarasztalta a magyar kormányt, hanem mert a határozatot a sokáig bajtárs lengyelek is megszavazták. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

A cél: legyen egy világszerte jegyzett szellemi csúcstalálkozónk!

Mit keres egy programban konzervatív filozófus és szoftmarxista „internetkalóz”? A Brain Bar Budapest nevű „jövőfesztivál” alapító-szervezőjét, Böszörményi Nagy Gergelyt a techvilág közhelyeiről és veszélyeztetett állásokról is kérdezzük. Interjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Müller Péter a kommunista sztárrá vált Soós Imre tragédiájáról

Cannes-ban idén újravetítették a Körhinta című filmet, amelynek férfi főszereplője az 1956-os siker után néhány hónappal öngyilkos lett. A kommunista sztárrá lett Soós Imre tragédiáját Müller Péter írta meg Részeg józanok címmel. Nagyinterjúnk a szerzővel a csütörtöki Heti Válaszban.