valasz.hu/vilag/a-sztori-1999-ben-kezdodott-es-tizennegy-esztendeig-tartott-73151/?system=cachefrissit

http://valasz.hu/vilag/a-sztori-1999-ben-kezdodott-es-tizennegy-esztendeig-tartott-73151/?system=cachefrissit

Mégsem öngyilkosság volt: alig találtak vért a helyszínen

/ 2010.08.10., kedd 12:14 /
Mégsem öngyilkosság volt: alig találtak vért a helyszínen

2003 júliusában a britanniai Oxfordshire egyik erdős-bozótos részén magas férfi holttestére bukkantak. Azonnal azonosították; hiszen híres ember volt.

Ő volt ugyanis az, aki pár héttel korábban interjút adott a BBC-nek, s részletesen kifejtette, hogy Irakban egyáltalán nincsenek tömegpusztító fegyverek, az egészet a Downing street 10., vagyis a miniszterelnöki hivatal fújja fel, hogy alátámaszthassa Irak invázióját.

A férfi tekintélyes fegyverzetszakértő volt, kivált a biológiai és vegyi fegyverek ismerője, kormány-főtanácsadó, az Irakban vizsgálódó ENSZ-küldöttség korábbi inspektora. Az iraki háború lázában égő Britanniát - s persze a világot is - bejárt interjú után hadjáratot indítottak ellene, megpróbálták nyilvánosan lejáratni, a parlamentben meghallgatáson hurcolták meg.

A Westminster-palota hercehurcája után pár nappal találták meg az Oxfordshire-i háza közelében terpeszkedő erdőben. Dr. David Kelly-nek hívták. A hivatalos közlemények szerint az 59 éves David Kelly szégyenében öngyilkos lett, és a Southmoor-ban lévő villája közelében elbujdokolva felvágta az ütőerét a csuklóján.

Suttogtak akkor is rejtélyes körülményekről, beszélt jó barát a sajtónak arról, hogy Kelly életvidám és energikus ember volt, akinek biztosan eszébe sem jutott eldobni magától az életet, megint mások azt engedték sejtetni, hogy az ex-fegyverzetellenőrt eltették láb alól, mert túl sokat tudott (és beszélni is kezdett) Tony Blairék Irakra vonatkozó hazugságairól.

Akárhogyan is: az öngyilkosságról megfogalmazott hivatalos verzió - amelyet egy tisztes főrend, bizonyos Lord Hutton nevével fémjelzett, ámde lagymatag és engedékeny vizsgálóbizottság állásfoglalása is megerősített - évekig tartotta magát.

A folyvást hallatszó sutyorgások és kétségek azonban az elmúlt napokban enyhén szólva is felhangosodtak s hírek szerint komolyan aggasztani kezdték a Whitehall politikacsinálóit, sőt, a Temze túloldalán a titkosszolgálatok (a hírszerzés és az elhárítás) vezetőit is.

A hét végén ugyanis interjút adott a Mail on Sunday című lapnak Graham Coe, ex-nyomozó, aki annak idején megtalálta Dr. Kelly holttestét. Az időközben visszavonult Coe most elmondja, hogy neki már kezdetektől gyanús volt az ügy: a hivatalosan az ütőerét felvágott Kelly mellett ugyanis alig volt vér.

Ráadásul különös módon a tudós ruhájára egyetlen vérpötty sem esett. A lap egyik korábbi riportjában - amely legalább olyan különös és tekervényes és rejtélyes, mint Kelly halála volt - az újságírók megszólaltattak egy volt KGB-ügynököt, bizonyos Borisz Korpicskovot is, aki 1998-ban érkezett brit földre, és itt, a Global Intelligence Services nevű cégnél együtt dolgozott Peter Everettel, az MI5 ex-elhárítójával.

Korpicskov azt állította: Everett korábban azt mondta neki, hogy Kellyt egy „rivális cég", vagyis a brit hírszerzés egyik vetélytársa végeztette ki. Jóllehet, a volt KGB-s kifejezetten a „kivégezni" igét használta, a riport mégsem keltett akkora meglepetést, mint az várható lett volna. Sőt: a lap egyenesen a belső oldalain rejtette el a szenzációt.

Vajon miért?

Tény, hogy a Kelly-affér - és persze a Lord Hutton irányította vizsgálóbizottság egyoldalúsága és elfogultsága - egyre több magas rangú és befolyásos szakember száját nyitja meg. Kelly halálának évfordulóján, július 17-én például Dr. Peter Fletcher, a belügyminisztérium volt tudományos főembere a Daily Expressnek azt nyilatkozta, hogy nagyon súlyos aggályai vannak a Hutton-bizottság következtetéseivel és állásfoglalásával kapcsolatban.

"Valami bűzlik" - fogalmazott a tudós. És ő is kitért, a többi között, arra, hogy David Kelly egyáltalán nem veszített annyi vért, hogy abba bele kellett volna halnia, s különben is, életlen késsel nem is lehet halálos sebeket ejteni. Ráadásul, jobb könyökének egy korábbi sérülése okán, az ex-fegyverzetellenőrnek elég fizikai ereje sem lett volna ahhoz, hogy felvágja bal csuklóján az ereit.

Az amerikai Mai Pederson asszony, az elhunyt tudós egyik barátja, pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a baha'i hit - amellyel éppen ő ismertette meg a brit férfit - tiltja az öngyilkosságot. Pederson egyébként, orvosok egy csoportjával együtt, új vizsgálatot követel a Kelly-ügyben.   

S most egymás után kerülnek nyilvánosságra a kételyek okai is. Például az, hogy miért is terítette volna meg magának a vacsoraasztalt dr. Kelly, ha öngyilkosságra készül? Miért is tűntek el háziorvosa nyilvántartásából éppen (és csakis) az ő dokumentumai? Miért is történhetett meg, hogy a holttestet elmozdították úgy, hogy a nyomokat nem rögzítették, mi több, az ujjlenyomatokat gondosan eltüntették? Miért is fogadta el a vizsgálóbizottság Roy Green, igazságügyi orvos-szakértő magyarázatát, miszerint azért nem volt vér a halott körül, mert azt beitta a talaj? Miért is egyezett bele Lord Hutton abba, hogy a halottkém teljes és részletes jelentését hetven évre titkosítsák?

Cui prodest? - idéztetik meg a római jogból eredeztetett alaptétel.

Kétségtelennek és vitathatatlannak látszik Tony Blair és az őt követő Gordon Brown felelőssége. Ráadásul a most napvilágra került interjúkkal és az eddig „csak" sejtetett, de ki nem mondott tényekkel és az alkalmasint nem minden alap nélküli célozgatással, miszerint Dr. David Kellyt meggyilkolták - egyre többen pedzegetik Blair és Brown felelősségre vonását, de legalábbis elszámoltatását.

S Britanniát minden bizonnyal megrengeti majd, ha a tekintélyes fegyverzet-szakértő halálának magyarázata valóban a londoni politika legmagasabb instanciáig vezet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.