Kávéstermoszban érkezett az ebolás vér Európába - Megszólalt a felfedező

/ 2014.08.12., kedd 12:11 /

1976-ban a még csak 27 éves frissen végzett orvos Peter Piot antwerpeni kutatóintézetében szokatlan pakkot kapott. Zairéből, a korábbi Belga Kongóból ismeretlen betegségben elhunyt páciens vérét küldte egy ott praktizáló kolléga egy menetrendszerinti járatra feladott kézipoggyászban – a különösen veszélyes küldemény biztonsági csomagolása mindössze egy világoskék kávéstermosz volt. Szerencsére a kínai műanyagiparra akkor még lehetett számítani, a fertőzött vér nem folyt ki, így a világon elsőként Piot figyelhette meg a mikroszkóp alatt az óriási féregre emlékeztető Ebola-vírust. „Akkor még nem volt Google, könyvtárból kikölcsönzött atlaszból próbáltuk meghatározni, mit is látunk” – emlékezik Piot, aki ma a London School of Hygiene and Tropical Medicine igazgatója.

Peter Piot

Peter Piot

Fotó: AFP

Miután kiderült, hogy az ismeretlen gyilkos különösen veszélyes, a fiatal orvos idősebb kollégái nem törték magukat a helyszíni vizsgálatért. Nem úgy Piot, aki egy nemzetközi csapattal Kongóba repült: az orvosokat szállító katonai gép le sem állította a motort a célállomás Bumba repülőterén, a pilóták pedig úgy köszöntek el tőlük, hogy többet nem találkoznak.

A portréból kiderül az is, hogy Piot és kollégái az orvosos-vírusos filmekből jól ismert körülmények között dolgoztak: egy eldugott faluban, haldokló katolikus misszionáriusok és helyiek között, ahol a kialakított karanténban tíz percnél tovább senki nem bírta a fején tartani a gázálarcot. Egy Yambuku nevű falu volt a központ, a közelben folyt az Ebola folyó, amelyről elnevezték a vírust.

Közel negyven évvel ezelőtt viszonylag gyorsan sikerült megállítani az első ismert járványt: hogy a mostanival mi lesz, azt még Peter Piot sem tudja megmondani.  

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.