Minden gyanút igazol az IS új videója – Párizs merénylői a támadás előtt

/ 2016.01.25., hétfő 12:25 /
Minden gyanút igazol az IS új videója – Párizs merénylői a támadás előtt

Az Iszlám Állam új videót hozott nyilvánosságra vasárnap. A felvételeken felfegyverzett fiatal férfiak láthatók: a novemberi párizsi terrortámadás elkövetői. Ez az első olyan videó, ami kétség nélkül igazolja, hogy az Abdelhamid Abaaoud vezette csapatnak nyolc tagja volt, és többen közülük a nyári-őszi migránsáradat segítségével érkeztek Európába.

Az „Öld őket, ahol éred” címmel publikált videó közel 18 perc hosszú propagandaanyag, amiben Abaaoud hangja is hallgató, amint megfenyegeti az európai embereket: „Addig fogunk ölni titeket, hitetleneket, ameddig csak muszlimok vannak a börtöneitekben. Ott vagyunk az országotokban, az otthonotokban, hogy megöljünk titeket.”

Konkrét halálos fenyegetés éri David Cameron brit miniszterelnököt.

A videó minden párizsi merénylőkkel kapcsolatos eddigi gyanút igazol. A Válasz.hu-n is sokat foglalkoztunk a terroristák hátterével, de azért végig velünk lehetett a gyanú, hogy a francia hatóságok esetleg tévedtek, hogy mégsem egészen úgy fest a dolog, ahogyan az újságcikkek alapján látjuk.

Pedig de. A most publikált felvételek között először lehet látni például Bilal Hadfit – 20 éves, francia állampolgárságú brüsszeli lakos – katonai zubbonyban, fanatikus tekintettel. Az egyik bataclani merénylő, Samy Amimour pedig arról vall, hogy személyesen Abu Bakr al-Bagdadi (akit az IS „kalifájaként”, vezetőjeként ismernek) küldte Párizsba.

Bilal Hadfi

Bilal Hadfi

Samy Amimour

Samy Amimour

Omar Mostefai

Omar Mostefai

Kiderül továbbá, hogy a két merénylő, aki hamis szír útlevéllel érkezett Európába, iraki volt. Vagyis tényleg nem érdemes tovább vitatkozni arról, hogy alkalmas-e a menekültáradat terroristák beszivárgására.

Rosta

Lukácsy György

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Vajon miért hasznos mindenkinek az észak-koreai diktatúra?

Eddigi legnagyobb atomrobbantásával Észak-Korea összedöntheti azt a nagyhatalmi geopolitikai egyensúlyt, amely a sztálinista rendszer fenntartásában érdekelt. A világnak erre a kihívásra még nincs semmilyen válasza. Részletek a friss Heti Válaszban.

Mi áll a szinte semmiből készült nemzetközi filmsiker hátterében?

Az Ernelláék Farkaséknál Karlovy Vary-i sikere egy házaspár és egyben alkotópáros életének nagy pillanata. Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a művészlétről, a függetlenség áráról, s arról, levetítenék-e a filmjüket Andy Vajna otthonában is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Azt hiszi, csak diplomás informatikus létezik? Már régen nem!

Ha egy fiatal gyorsan álláshoz akar jutni, és sokat keresni, akkor azt legkönnyebben az informatika területén teheti meg. Az érintettek mégsem tolonganak, mert azt hiszik, csak diplomás informatikus létezik. Pedig már régen nem. Részletek a friss Heti Válaszban.

Paparazzoügy: „Vonának is vannak jogai”

A bulvár végképp a politika eszköze lett – ez a tanulsága a Vona Gábor Jobbik-elnök által elkapott olasz lesifotós esetének. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ön Brüsszelnek vagy Budapestnek üzen majd vasárnap?

Orbán Viktor magasra emelte a tétet: a részvételen áll vagy bukik a népszavazás sikere. De miért vált megosztottá az ország, ha egyébként migránsügyben társadalmi konszenzus van? Rendhagyó kampányértékelés a csütörtöki Heti Válaszban.