Nem kici, nem ócó

/ 2012.11.05., hétfő 13:52 /

"Ami nem kínai, az hamisítvány" - szól az új népi bölcsesség, arra utalva, hogy immár alig kapni olyan könnyűipari, elektronikai vagy más nem ehető terméket, amelyet ne valahol Kelet-Kínában varrtak, kalapáltak, ragasztottak volna össze. Sőt már a fokhagymánk is kínai, és ha elhunyunk, jó eséllyel Kínában bányászott gránitlap kerül fölénk.

Kína a világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója, s itt már rég nem a kínai piacok olcsó zoknijairól van szó. Nálunk még él az a kép, miszerint "ami kínai, az gagyi", de ez anakronisztikus: ahol gagyira van igény, ott persze a kínaiak gagyit árulnak, de ha csúcstechnológia kell, akkor azt szállítanak.

Sokan valamiféle agresszív kínai nyomulás eredményének érzik azt, hogy a világ elmadeinchinásodott. Valójában azonban erről nem a kínaiak tehetnek, hanem a fogyasztók, akik megveszik a nyugatinál olcsóbb kínai termékeket; valamint a nagy és kis világcégek, melyek Kínába helyezték a termelést.

Olcsó bérmunkát végezni a fejlődés egy adott szakaszában jó dolog: legalább van munka, és a dolgozó nép megismeri a külföldi technológiákat. Egy szinten felül azonban már kényelmetlen, ha az ember más termékeit csavarozza össze, hiszen ilyenkor a profitot máshol fölözik le. Például egy Kínában összerakott iPhone-ért a boltban 600 dollárt fizet a vásárló, s ebből mindössze 6,5 dollár marad Kínában - vagyis az összeszerelők bérére a bevételnek alig több mint egy százaléka jut, 99 pedig kimegy az országból. Az ilyen egy százalékokból is óriási mértékű növekedés, modernizáció, városiasodás jöhet össze, de egy modern nagyhatalom nem élhet ennyiből. A nem bérmunkában, hanem saját cégeknél megtermelt áruknál sem sokkal jobb a helyzet: mivel a kínai termékek eddig mással nem, csak alacsony árukkal tudtak hasítani, a rajtuk keletkezett haszon is minimális volt. Nem csoda, hogy a kínaiaknak mindebből elegük van, s szeretnének kitörni az olcsó gyártó szerepéből. A kitörésnek két eszköze van. Az egyik a hazai innováció felpörgetése. Az igazán zsíros piacokat csak önálló fejlesztésekkel, új és menő termékekkel lehet meghódítani, amelyek olyasmit tudnak, amit a versenytársak nem. Persze az olcsóság is versenyelőny, de a nagy haszon nem ebből származik, hanem a saját szabadalmakból. Ezt nemcsak számos kínai cég ismerte fel, hanem a kínai állam is, így a kutatás-fejlesztést sok módon támogatják. Ma Kína a GDP-jének csaknem két százalékát költi K+F-re, ami nemcsak abszolút értékben magas, hanem arányaiban is megközelíti a legfejlettebb országokét. Az utóbbi hat esztendőben folyamatosan évi több mint 20 százalékkal nőtt a kínai K+F-költés, aminek eredményei már a high-tech termékek világpiacán is látszanak.

Ugyanilyen fontos a márkaépítés is. Ebben a kínaiak nagy hátránnyal indultak, s a világszerte ismert kínai márkák száma egyelőre minimális - de már sokan dolgoznak azon, hogy ez a helyzet megváltozzék. A márka gyakorlatilag azt a pluszösszeget jelenti, amit a vásárló érzelmi okokból, bizalomból, a presztízs miatt hajlandó kifizetni egy termékért a bekerülési költségen felül. Két üveg cukrozott barna szódavíz előállítása valószínűleg hasonló összegbe kerül, mi azonban mégis másfél-kétszeres árat is fizetünk azért, amelyiken a nagy világcég felirata van, szemben azzal, amely a bolt nevén fut. Ha ezt az érzelmi kötődést sikerül kialakítani, akkor a profitunk jelentősen növelhető. Tudják ezt a kínaiak is, és az elmúlt tíz évben rengeteg pénzt és energiát fektettek márkáik kiépítésébe. A folyamatnak még csak az elején járunk, de egy-két világmárkájuk már most is van. További tíz év múlva pedig valószínűleg általános lesz, hogy nem az áráért, hanem azért választunk egy Kínában fejlesztett és kínai márka alatt futó mobilt, inget vagy űrrepülőt, mert megbízunk benne.

Ha az ilyen jóslatokban nem hiszünk, ne feledjük: Japán és Dél-Korea hasonló utat járt be, mint amelyen Kína most jár. Az 1960-70-es években a japán, az 1980-as években a koreai termékek Nyugaton ugyanolyan gúnyos mosolyt váltottak ki, mint most a kínaiak. Ma pedig már a hazai gengszterek is koreai dzsippel foglalják el a mozgássérült-parkolót. Nem kizárt, hogy egy-két évtized múlva kínaival fogják.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.