XVI. Benedek érezte: rohamosan fogy az ereje

/ 2013.02.11., hétfő 18:01 /
XVI. Benedek érezte: rohamosan fogy az ereje

Még Federico Lombardit, a Szentszék szóvivőjét is váratlanul érte, hogy február 28-ával lemondott hivataláról XVI. Benedek pápa.

Vértesaljai László jezsuita szerzetes (aki 1996 és 2002 között a Vatikáni Rádió magyar szekciójának felelős szerkesztője volt) a Heti Válasz Online-nak hangsúlyozta: kánonjogilag teljesen szabályos, hogy egy pápa lemond, mindössze arról van szó, hogy a jogszokás szerint Szent Péter utódjai halálukig ülnek a trónon. Utoljára, 1294-ben, V. Celesztin mondott le, aki inkább a remete életmódot választotta.

XVI. Benedek - Ratzinger bíborosként - közelről nézte végig II. János Pál agóniáját; Vértesaljai atya szerint valószínű, hogy a pápa nem akarja megvárni, amíg elődjéhez hasonló módon leromlik fizikai állapota.

Szerdahelyi Csongor - aki 2004 és 2008 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodáját vezette, jelenleg pedig a Ferences Sajtóközpont igazgatója és a Lánchíd Rádió szerkesztője - emlékeztetett rá: Joseph Ratzinger már 2002-ben, 75 évesen nagyon szeretett volna nyugalomba vonulni, hogy szülőföldjén, Bajorországban csak a tudománynak élhessen élete hátralevő éveiben, de II. János Pál pápa „nem engedte el" barátját és legközelebbi munkatársát, aki így meglehetősen idősen, három nappal hetvennyolcadik születésnapja után választottak Karol Wojtyla utódává.

XVI. Benedek már röviddel trónra kerülése után este 10 órára tette át a karácsony éjféli mise kezdetét; a szakértők szerint egyértelműen érezte, hogy nem bírja azt a tempót, amit II. János Pál „fénykorában" diktált, ezért meg sem próbált olyan aktív lenni, mint elődje: hivatalának teljesítése érdekében kímélte magát, amennyire lehetett - ugyanakkor nem hagyott fel tudományos tevékenységével: továbbra is publikált teológiai műveket.

A pápaválasztó konklávé március elején ül össze; az utód kiválasztásában a leköszönő pápa már nem szavazhat, mert „túlkoros": az új egyházfő személyéről a 80 év alatti bíborosok döntenek. Az utód személyével kapcsolatban Szerdahelyi Csongor szerint tényleg csak találgatni lehet: a Földön élő csaknem 1,2 milliárd katolikus fele Latin-Amerikában él, ezért már II. János Pál halálakor is felmerült, hogy a dél-amerikai bíborosok közül kellene új pápát választani, ám a bíborosok kollégiumának több mint 50%-a ma is európai; ezen belül is jelentős számban képviseltetik magukat az olasz bíborosok. Ők régóta szeretnék, hogy újra olasz pápa vezesse az egyházat - komoly befolyásuk azt valószínűsíti, hogy vagy a 70 éves Gianfranco Ravasi, a Kultúra Pápai Tanácsa elnöke, vagy a 71 éves Angelo Scola, Milánó érseke lehet az új pápa. Ugyanakkor az a tény, hogy egy lengyel után egy német egyházfő ült Szent Péter trónján, gyengíti egy európai egyházfő esélyeit.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.