Nem teológus: lelkipásztor

/ 2018.03.13., kedd 17:51 /

Dél-Amerikától Afrikáig több földrészen élt, tanult vagy tanított. Most Rómában a Pápai Gergely Egyetemen oktat teológiát. Patsch Ferenc jezsuitával a 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa öt évét értékeljük.

– Ferenc pápa talán legnagyobb újítása, hogy mer – akár esendő – embernek mutatkozni. Milyen hozadékát és veszélyeit látja a közvetlen stílusának?

– Szerintem a megértés kulcsa abban áll, hogy egy pápával szemben nagyon különböző elvárásokat támasztanak. A Nyugat keresztényei világos iránymutatásra vágynak, ami segít megmaradni a korlátlan szabadság kultuszát űző társadalomban, melyben a liberális média rá akarja szorítani az egyházat, hogy a homoszexualitás, az eutanázia vagy az abortusz kérdésében hódoljon be a közvéleménynek. Ebben a környezetben sokan tartanak Ferenc pápától, aki olykor szabadon beszél, és esetenként pontatlanul fogalmaz.

– Szabad egy pápának pontatlanul fogalmazni, netán tévedni?

– Persze, ha nem ex cathedra nyilatkozik… De Ferenc pápa megértéséhez érdemes figyelembe venni, hogy nem teológus. Az utóbbi évtizedekben tudós egyházfőkhöz szoktunk hozzá, akik papírból beszéltek, és minden szavukat szakértők hada helyezte patikamérlegre. Ő viszont lelkipásztor, méghozzá Latin-Amerikából. Ezért spontán megnyilvánulásokat is megenged magának, akár olyan erős képekkel, mint: „bárányszagú” papokra van szükség, az egyház „harctéri kórház”. Ezt a nyelvet világszerte értik – főleg az egyszerű emberek. Ezért ismerik el őt könnyen a magukénak Afrika-, Ázsia- és Latin-Amerika-szerte.

– De azért nyilván van különbség egy-egy szemléletes prédikációs példa vagy repülőn tett nyilatkozat, illetve egy hivatalos dokumentum között.

– Persze, a hivatalos megnyilatkozásokban minden szónak a helyén kell lennie, és Ferenc pápa dokumentumai nem is hagynak kívánnivalót maguk után. A korábbiakhoz képest ugyanakkor néhány teológiai hangsúly itt is átkerült máshová – de a változtatás minden pápa szíve joga. Tájékozatlanság azonban azt hinni, hogy Ferenc bármit megváltoztatott a hitletéteménnyel kapcsolatban; ezt nem is tehetné. Egyébként pedig az egyháztörténelem a mostaninál nagyobb „megrázkódtatásokat” is látott már. Például amikor Aquinói Szent Tamás a XIII. századi Párizsban Arisztotelészt kezdett tanítani. Halála után három évvel, 1277-ben a város püspöke el is ítélte néhány tételét; mára aztán ő lett az ortodoxia oszlopa.

– Mekkora szerepe van Ferenc megszólalásaiban annak, hogy a kereszténység egyre nagyobb teret nyer a világ többi részén?

– Ahogy teológusok már vagy 50 éve mondják: a katolikus egyház történelmének globális szakaszába lépett. Tavaly például csak a Fülöp-szigeteken több embert kereszteltek katolikusnak, mint Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Lengyelországban együttvéve. Mármost a legdinamikusabban fejlődő fiatal egyházak nemrég hagyták maguk mögött a gyarmatosító múltat, és most igyekeznek szabadulni a terheitől. Az itteni emberek másféle elvárásokat támasztanak, és gazdasági, politikai, sőt teológiai téren egyaránt szabadságra, önrendelkezésre vágynak. Úgy látom, Ferenc pápa inkább a többségi világ nyelvén beszél, nekünk pedig hozzá kell szoknunk – nem könnyű –, hogy mostantól egyazon eseménynek az egyházban is többféle olvasata lehet.

– Az egyház súlypontja egyre inkább az úgynevezett harmadik világra kerül át. Mondhatjuk, hogy ott lelkesebben fogadják a pápát, mint Nyugaton?

– Igen, és ezek a távolról jövő hangok egyre többet számítanak. Néhány esztendeje két félévet tanítottam Nairobiban, és nagy benyomást tett rám Kenya elképesztő fejlődése. Száz éve az ország egymillió lelket számlált; ma negyvenmillióan vannak, s 2050-re a becslések szerint elérik a nyolcvanmilliót. Eközben a földrész egészének évi átlagos GDP-növekedése öt százalék körüli – persze a javak elosztása tragikusan egyenlőtlen. Ezért is van óriási szerepe a vallásnak, hogy igazságosabb társadalom jöjjön létre. Afrikában az egyház életerős és befolyásos, de persze a növekedés sok gyermekbetegségét is magával hordozza – ennek egyik megnyilvánulása sok helyen a cölibátus válsága.

– Latin-Amerikában viszont a karizmatikus-pünkösdista kisegyházak terjedése okoz kihívást. Mekkorát?

– A Földnek ezen a részén – ha a Karib-térséget is beleszámoljuk – félmilliárd katolikus él, az egyház tagjainak harmada. És valóban, a karizmatikus-pünkösdista mozgalmak annyira felduzzadtak, hogy ma világszerte legalább 400 millió tagjuk van, s többségük identitása eredendően a katolikusellenességre épül. Ám ez mindinkább elhalványul, ugyanis Ferenc pápa kifogta a szelet a vitorlából. Tavaly a Dominikai Köztársaságban – ahol nyári kurzust tartottam – a barátaim mesélték: a pásztorok bajban vannak, mert a pápa annyira népszerű, hogy egyre kevesebben vevők a katolikusellenességre.

– Ugorjunk egy nagyot, Ázsiába, ahol szintén katolikus reneszánsz tanúi lehetünk.

– A földrész olyan összetett, hogy alig merek beszélni róla. De talán két helyszínt mégis említhetek. Az egyik India, ahol felfedezték a populizmus és a vallási protekcionizmus erejét, így ott a radikális politika által támogatott hindu fundamentalizmus fenyegeti a keresztények életét. A katolicizmus legnagyobb mai kihívása azonban Kína. Innen töredékes információk jönnek, de nyilvánvaló, hogy az egyház élete robbanásszerűen fejlődik. Pontos adatok nemigen vannak, de szakértők azt mondják, a vasárnapi miselátogatók száma meghaladja a Kínai Kommunista Párt tagjainak létszámát. Ami ugyebár 90 millió körüli.

– „A liturgia szeretete és művelése láthatóan nem tartozik a karizmái közé” – írta tavaly a pápáról a jezsuiták A Szív című folyóiratában. A vérmesebbek úgy mondanák: az új felfogás nyomán sokan sutba dobják az egyház hagyományait, és a Krisztus kereszthalálát felidéző magasztos ünnepélyt érzelemvezérelt fesztivállá teszik.

– Szerintem komolyan kell venni az emberek érzéseit. Egy német plébános barátom nemrég úgy fogalmazott: „Ha a plébániámon a misét ugyanolyan hányaveti módon végezném, mint amilyenek mostanában a pápai liturgiák, a hívek azt mondanák, ezért nem volt érdemes idejönni.” Szóval muszáj megadnia a módját a liturgiának, ministránsokkal, akár tömjénfüsttel, mert a nyugati embert ez segíti, hogy a lelkét hetente egyszer egészen Istenhez emelhesse. Afrikában ugyanez alighanem unalmasnak tűnne. Ott az emberek az egész testükkel imádkoznak, és nem szívesen ülnek egy órát egy helyben. Jobban esik nekik a dob ritmusát hallgatni, amire mozogni lehet. Egyébként egy ilyen mise nekem sem tűnt soha hosszúnak, még ha két és fél órás volt is. De szerintem túlzás leszólni a pápai liturgiákat: most is vannak a római Kúriában, akik gondoskodnak a méltóságteljes misézésről.

– Hasonló botrányt kavart a pápa Amoris laetitia című apostoli buzdítása, mivel az kivételes esetekben anélkül is utat enged az elvált, majd újraházasodott hívők áldozásának, hogy első frigyüket az egyház semmisnek nyilvánítaná. A vitában ön is megkapta a magáét a Katolikus Válasz nevű hazai tradicionalista blogtól, miután védelmébe vette ezt a felfogást.

– Sajnos a vita kiélesedett, sőt helyenként eldurvult. Úgy tűnik, még nem mindenki tart itt… De talán valóban lehet valami abban, amit a pápát támadók hangoztatnak. Elképzelhető, hogy Ferenc ezen a téren elhamarkodott volt – túl gyorsan akart változást, és kenyértörésre vitte a dolgot. Az erkölcsi tudat azonban lassan fejlődik, s ezen a téren nagy türelemre van szükség. Ferenc pápa talán jobban tette volna, ha csak megnyitja a téma tárgyalásának lehetőségét, ahelyett, hogy azonnal változtat a kánonjogi szabályozáson. Tény persze, hogy a pápának világosnak kell lennie: a szentségi házasság felbonthatatlan, és súlyos bűnnel áldozni szentségtörés. Sokan azonban fenyegetve érzik magukat, ha az egyház irgalmasan viszonyul azokhoz, akiknek a házassága kudarcot vallott, de bűnbánattal szentáldozáshoz szeretnének járulni. És amíg túl sokan érzik úgy, hogy ezzel „minden erkölcs összedől”, addig várni kell. A pápa a „kicsinyek” hitéért is felelős – ezt Ferencnek talán még tanulnia kell. De hadd hozzak egy ellenpéldát. Amikor a II. vatikáni zsinat kimondta, hogy a nem keresztény vallások követői, sőt az ateisták is üdvözülhetnek, felülírt egy 1500 éves teológiai hagyományt. Mégis, alig ütközött ellenállásba a püspökök, papok és a keresztény nép részéről – mert az idő megérett a lépésre, és a hívek elfogadták.

– Többek közt az Amoris laetitia miatt Ferencet hol szabadkőművesnek, hol liberálisnak bélyegzik. Ön szerint fennáll az egyházszakadás veszélye?

– Ezen a téren józanságra, egyházszeretetre és alázatra van szükség – tudom, ezek a fogalmak idejétmúltan csengenek. Én még Benedek pápa alatt kezdtem teológiát tanítani Rómában. Akadt néhány részletkérdés, amiben nem értettem vele teljesen egyet, de a lojalitásom soha nem kérdőjeleződött meg iránta. Így jó lelkiismerettel folytattam a munkámat. Egy katolikusnak hűségesnek kell lennie a pápához, és nem hiszem, hogy a Szentlélektől jön, hogy erre vagy arra felszólítsuk, vagy – akár burkoltan – eretneknek nevezzük. Az egyháztörténelemben ez nem a szentek, hanem a reformátorok magatartása volt; ez nem Aquinói Szent Tamás, hanem Luther lelkülete.

– Idehaza sok keresztény nem tud mit kezdeni a pápa menekültbarát álláspontjával. Mit tanácsolna annak a katolikusnak, aki vevő a „nem leszünk bevándorlóország” kampányszlogenre, de az egyházfőhöz is hű maradna?

– Ebben a kérdésben vonakodom véleményt nyilvánítani, mert nem élek itthon. Véleményem persze van, de a részletek taglalása nélkül hadd szorítkozzam néhány alapelvre. Szerintem először is hangsúlyosan figyelembe kell venni a befogadó ország álláspontját. Egyetlen közösségnek sincs határtalan tűrő- és felvevőképessége, és azt, hogy hány embert képes integrálni, leginkább az ott élők érzik. A mindenkori politikusoknak viszont óriási felelősségük van. Nemcsak az a dolguk, hogy bármi áron választást nyerjenek, hanem formálniuk is kell egy ország erkölcsi tudatát. Szociálpszichológusok a megmondhatói, hogy akkor legkönnyebb összekovácsolni az embereket, ha világos ellenségképpel állunk elő – ezzel nem szabad visszaélni, ez felelőtlen politizálás volna. De van itt még egy alapelv, és számomra ez a legfontosabb. Keresztényként azt vallom, hogy a rászorulókon segíteni kell, még a kényelmem feláldozásának árán is. De elismerem, a hit ebben az értelemben, a maga radikalitásában soha nem volt, és nem is lesz tömegmozgalom. Én viszont el akarom vállalni Isten előtt a személyes felelősségemet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.