Nevetséges műanyag hajókkal próbálják a britek elriasztani az orosz tengeralattjárókat

/ 2018.01.31., szerda 09:20 /

A múlt évben korábban soha nem tapasztalt szintet ért el az orosz hadiflotta tevékenysége a brit vizek környékén. Itt egy példa arról, hogyan múlatták az időt például karácsonykor az orosz és a rájuk vigyázó brit matrózok. Ezekről az incidensekről általában maga a brit flotta számol be büszkén, mutatva, hogy mennyire éberen őrzi állampolgárai, a nemzetközi kereskedelmi utak, a brit halászokra váró halak, valamint a tenger alatt húzódó adatkábelek biztonságát.

Ám, mint most kiderült tavaly történt egy olyan eset is, amelyről mélyen hallgatni szeretett volna a brit hadvezetés, és bizony erre a szerénységre minden oka meg is volt. Amikor ugyanis tavaly augusztusban azzal riasztották a brit erőket, hogy egy orosz hadihajó és két orosz tengeralattjáró halad át a Csatornán, egyszerűen nem volt brit hadihajó, amit odaküldhettek volna. Így végül egy műanyag (!) testű pici aknaszedő hajó futott ki a küldetésre. Az a vicces, vagy brit szempontból szomorú helyzet állt elő, hogy elrettentő hajó így kisebb volt, mint az elriasztani kívánt tengeralattjáró, a fegyverzetük közti különbségekről már nem is beszélve. Ilyenkor ugyanis illik legalább egy komoly fregattot odavezényelni, de az egyetlen e célra rendszeresített hajónak éppen máshol van dolga. „Igen, fregattot kellett volna odaküldenünk, de hát nincs elég. Nagyon kínos” – vallotta be egy forrás.

Az a helyzet ugyanis, hogy a brit hadsereg kiadásait folyamatosan faragják, mert egy elöregedett és elkényelmesedett társadalomban inkább olyan dolgokra kell pénz, mint egészségügy, nyugdíjak vagy éppen a harmadik világnak nyújtott segélyek. Eközben viszont az orosz hadsereg rég nem látott fejlesztésen megy át, csak az elmúlt négy évben 13 új hadihajót állított csatasorba. És nem fél használni is őket, a hidegháború óta nem volt ennyi orosz tengeralattjáró a brit szigetek környékén. Pedig mintha lett volna pár évszázad, amikor a britek éppen a flottájukról lettek volna híresek.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Betont mindenhova!

Az egyik helyen a teniszre hivatkozva emelnek betonmostrumot, Zuglóban viszont a teniszpályákat veszik el egy fedett futópálya kedvéért.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg blöff volt a rezsicsökkentés?

A földgáz külföldi áresése valóban lehetővé tett volna egy méretes lakossági gázárcsökkentést 2015–16 táján, a kormány azonban inkább tartalékba rakta az erre fordítható összeget. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.