New York-i emberünk

A balkezes magyar, aki majdnem amerikai elnökjelölt lett

/ 2008.11.29., szombat 17:42 /

Kicsit beszél magyarul, és gyermekkora meghatározó élménye, hogy a tévében szüleivel nézte az '56-os forradalomról szóló beszámolókat. A republikánus George Pataki 12 évig vezette New York államot, neve kétszer amerikai elnökjelöltként is felmerült.

"Figyelnünk kell azokra a magyarokra, akiket a határokon túl még mindig hátrányos megkülönböztetés fenyeget, és nem használhatják szabadon anyanyelvüket és kultúrájukat." New York állam egykori kormányzója ezt akkor mondta, amikor két hete a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Sólyom Lászlótól. Az államfő az ame rikai-magyar kapcsolatokért, a ten ge rentúli magyarság támogatásáért adományozta az elismerést a republikánus politikusnak.

George Pataki egy kicsit még beszél magyarul, de már született amerikai. Apai családjának gyökerei Aranyos apátiba, egy Szatmár megyei faluba nyúlnak vissza. Nagyapja száz éve, 1908-ban vándorolt ki Amerikába. Anyai ágon olasz és ír ősöket mondhat magáénak. A Hudson folyó völgyében, Garrisonban lakó politikus a Yale Egyetemen tanult. Polgármesteri karrierje szülővárosában, Peekskillben indult 1981-ben. Népszerűsége már akkor megmutatkozott, hiszen a szavazatok 70 százalékát kapta. Amikor két évvel később újraválasztották, további négy százalékot tudott javítani az eredményén. Utána New York állam közgyűlésének tagja lett úgy, hogy 1990-ben negyedik újraválasztásakor a szavazatok 90 százalékát sikerült begyűjtenie. Az amerikai szenátusnak csak egy ciklus erejéig volt tagja, igaz, később hosszú kormányzóság következett számára.



Patakit háromszor választották meg a városból és környékéből álló, 19 milliós New York állam kormányzójává; 1995. január 1. és 2006. december 31. között töltötte be ezt a tisztséget. A politikus azt vallja, hogy gazdasági válságok idején a "kisebb állam", a hivatalok leépítése és a költségek mérséklése is segíthet. Emellett az adócsökkentés és a privatizáció sem áll távol elképzeléseitől. Néhány héttel az Amerikát ért terrortámadások előtt írta alá a Világkereskedelmi Központ magánkézbe adásáról szóló okiratot.

Ugyancsak második kormányzói időszakának eredménye volt, hogy a szegényebb családok számára is lehetővé tette az egészségügyi ellátásban való részvételt. Adócsökkentéseiért bírálatok is érték, mondván: emiatt nem jut elegendő pénz a közfeladatokra, de környezetvédő szemlélete nagy támogatottságra talált az állam lakosainak körében. Pataki a halálbüntetés pártján áll, így azt rögtön kormányzósága elején, 1995-ben visszaállította New York államban. Tizenkét éves működése alatt azonban mégsem végeztek ki senkit, mert az állam fellebbviteli bírósága alkotmányellenesnek találta a törvényt.

Más vezető amerikai politikusokhoz hasonlóan a volt kormányzó balkezes, ám nyilván nem ezért került szóba mind az idei, mind a 2000-es elnökválasztás előtt az ő neve is a Republikánus Párt lehetséges elnökjelöltjeként. Úgy tűnik, ilyen irányú tervei egyelőre nem komolyak - pedig akár azok is lehetnének, hiszen hat kormányzó elődjéből is lett már amerikai elnök.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.