Női sofőrök, festett csecsemők, ürülékkel keveredő szennyvíz az utcákon

Hogyan változott Afganisztán 10 év alatt? – egy magyar szemével

/ 2014.06.14., szombat 08:05 /
Női sofőrök, festett csecsemők, ürülékkel keveredő szennyvíz az utcákon

2004 óta nagyjából hússzor járt Afganisztánban Bálint Gábor, az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársa. A Válasz.hu-nak két utazás között elmeséli, hogy az ország óriási változáson ment keresztül, még akkor is, ha a nyugati ember ezt kevésbé érzékeli: a lányok ismét járhatnak iskolába, egyre több nő vezet autót és már az örökös áramkimaradások sem okoznak mindennapos problémát a nagyobb városokban. Bálint Gábort arról is kérdeztük, vajon az év végi csapatkivonás után is ilyen „idilli” marad-e az ország.

Mi a legnagyobb változás, amelyet tíz év alatt Afganisztánban tapasztalt?

Kézzel fogható a fejlődés, még ha ezt nyugati szemmel nehéz is elsőre elhinni. Én 2004-ben jártam kint először, akkor internet még csak az ENSZ-nél volt, a mobilhálózat alig volt kiépítve, műholdas telefonokkal tudtunk csak kommunikálni. Aszfaltozott út szinte egy sem volt, Mazar-I-Sharifban, ahol az egyik irodánk működik, néhány többszintes épületet lehetett látni, mostanra pedig rengeteg új ingatlant és középületet húztak fel. A városban már közlekedési lámpák irányítják a forgalmat – már ha éppen betartják a közlekedők –, és van napelemes közvilágítás is. Az élet minden területe fejlődött: az oktatás, az egészségügyi ellátás, a mezőgazdaság, és azt hiszem, az emberek megélhetése is javult. Persze, nagyon mélyről indult minden és még egyáltalán nem beszélhetünk megoldott problémákról.

Bálint Gábor

Bálint Gábor

Fotó: Szabó Balázs

A magán- vagy a közjavak fejlődtek?

Mindkettő. Rengeteg olyan program indult, amely az afgánok munkához jutását segíti. Mi is indítottunk asztalosképzést, hogy szakmát adjunk a jelentkezők kezébe, vagy szerveztünk a nőknek szőnyegszövő-tanfolyamat. Mi adtuk az első néhány szőnyeghez az alapanyagot, ők pedig tényleg gyönyörű dolgokat csináltak belőle, eladták, és a pénzből már tudtak venni új alapanyagokat maguknak.

Változott ezek szerint a nők helyzete a tálib uralom időszakához képest?

Nagyon sokat. Egyre több nő vezet például autót. A tálibok még tiltották, hogy iskolába járjanak a lányok, most pedig a nagyobb városokban egyetemekre, főiskolákra is mennek nők. Az igény mindig megvolt, ha visszagondolunk arra, hogy Afganisztán az 1970-es években élte virágkorát, Kabulban trolibusz járt, több mozi és színház működött. Utána sajnos generációk nőttek fel az állandó hadakozásban.

Persze ahhoz, hogy egyáltalán oktatásról tudjunk beszélni, meg kellett teremteni az infrastruktúrát: korábban sátrakban vagy a csatorna partján ültek össze a gyerekek. Mi sok iskolát építettünk, és tapasztaltuk ennek lavina hatását: amikor nem volt épület, jártak mondjuk két-háromszázan iskolába. Majd megépítettük az új épületet és a környező falvakból is elkezdtek áramlani a gyerekek, lettek hirtelen nyolcszázan. Többször jártunk úgy, hogy szinte azonnal bővítenünk kellett a felépített intézményt. Néhány esetben már eleve úgy építkezünk, hogy a tetőszerkezet további szintet is elbírjon.

Kozmetikusképzést is indítottak. Van arra igény, hogy a burka alatt kifessék magukat a nők?   

Van igény és van kereslet is, főként esküvők alkalmával. Nagyvárosokban már nem minden nő hord burkát. Nekem nagyon furcsa volt látni, hogy születésük után a csecsemőket is kifestik. Egyszerűen más a kultúra. Persze bölcsen kell eljárni ezeknél a projekteknél, meg kell érteni, hogy a helyi társadalom teljesen másként kezeli a nőket, mint mi itt Európában, és egyszerre csak kis lépéseket szabad tenni a fejlesztések terén.

Afganisztán

Gondolom, vidéken erősebbek még a hagyományok.

Vidéken most is nagyon magas az írástudatlanok száma. Korábban nem volt erre igazán igény, mezőgazdaságból éltek az emberek, egyszerűen nem volt szükségük arra, hogy írjanak, olvassanak. Most már talán ez is változóban van. Viszont azt tudni kell, hogy Afganisztán lakosságának a fele 18 éven aluli - ezért van olyan nagy szükség iskolákra, az oktatás fejlesztésére.

A helyi szokásokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Amikor például a kinti irodánkban egy afgán kolléganőnkkel ebédeltünk, még véletlenül sem ülhetett mellé férfi, csak a férje – ezekre a helyzetekre tudatosan figyelni kell.  Ha minket hívnak vacsorára, akkor nem is találkozunk a család nőtagjaival, csak a férfiakkal. Egyszer egy magyar kolléganőnk is kint járt – ő mesélte el, hogy milyen volt a vacsora a nőkkel és gyerekekkel. Ugyanez a helyzet az esküvőkön is: külön ünnepelnek a nők, külön a férfiak.

Volt arra példa, hogy felépítettek egy iskolát, és utána azt nem működtették az afgánok, az enyészetté vált?

Saját iskoláink esetében nem találkoztunk ilyesmivel, igyekszünk mindig előre alaposan felmérni az igényeket. A legnagyobb probléma az amortizáció, amit teljesen máshogy kell elképzelni, mint nálunk: ugyanabban az iskolában nem ritkán hét-nyolcszáz gyerek tanul napi három turnusban – minden hamarabb elhasználódik. Akkora a por, hogy egy számítógép egy-két év alatt teljesen tönkremegy, nincs mit tenni. De azért itt is megfigyelhető a fejlődés: eleinte sárból készített téglákkal és fagerendákkal építkeztünk, most már vasbetont és égetett téglát használunk.

Az afgánok aktívan részt vesznek a fejlesztési programokban? Vagy elvárják a nemzetközi erőktől, hogy megcsinálják helyettük?  

Sokszor ők kezdeményeznek. Volt, hogy beállított az irodánkba 8 turbános ember, és azt kérték, építsünk nekik is egy iskolát, mert látták, mit húztunk fel a szomszédos faluban. Szerintünk fontos, hogy az ötlet mellett a fenntartást is a helyiek biztosítsák, hogy ne alakuljon ki függőség. Egy klasszikus példát említve: nem jó, ha mindig élelmiszert osztunk, mert akkor az emberek elfelejtenek gazdálkodni.

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

Az áramkimaradások még most is súlyosak?

Tíz éve még a fővárosban is úgy működött a rendszer, hogy 12 órán keresztül Kabul egyik felében volt csak áram, utána a másik felében, de ott sem mindig. Minden irodánkban több generátorunk volt. Vezetékes víz viszont továbbra sincs, Kabulban és néhány városban még csak most kezdik el úgy-ahogy kiépíteni a hálózatokat. A csatornázás még nagyon alapszintű, a szennyvíz keveredik a porral és az ürülékkel, ami ott folyik az utcákon, nyílt csatornákban, inkább csak árkoknak mondanám őket.

Hogy látja, a több mint 10 év alatt valamiféle demokratizálódás végbement az országban?

A több mint tíz éve kitalált fejlesztési irány alapvetően nem volt rossz. Ott hibázott a nemzetközi közösség, hogy minden ország különbözőképpen próbált segíteni, így nem tudott egy egységes stratégia és koordináció kialakulni. És nem minden esetben vonták be a fejlesztésekbe az afgánokat egyenlő félként, ami szerintem szintén hiba volt. Mi például tudatosan figyelünk arra, hogy helyi munkatársakkal dolgozzunk, akik fel tudják mérni a helyi közösség igényeit, és szükség szerint tudnak közvetíteni is.

Ha lehet még kritikával illetni a nemzetközi közösséget az az, hogy az elején nem koncentrált igazán a helyi kapacitások kiépítésére. Hiába fejlődik az egészségügy, oktatás, ha a jogrend és közigazgatás nem működik, és a biztonságot sem sikerül megteremteni. Bár a törvénykezés is fejlődött, a rendszerek működtetéséhez szükség van egy végrehajtó hatalomra, valamiféle adminisztrációra, és ennek a területnek a fejlesztésével késve kezdett el foglalkozni a nemzetközi közösség.

Volt már életveszélyben kinti tartózkodásai alatt?

Hogyne, ott az útonállás is elég gyakori, és más veszélyekkel is számolni kell. Mindig más útvonalakat használunk és speciális biztonsági képzéseken veszünk részt. A hegyekben még májusban is gyakoriak a nagy havazások, a hegyi utakat pedig lehetetlen takarítani. Jártunk már úgy, hogy utaztunk valahová, és láttuk, hogy az egyik kerék kiszakad az autóból, és belezuhan a mellettünk lévő szakadékba. Azért nem lett nagyobb baj, mert a hó miatt lassan mentünk, és a sofőr kolléga jól reagálta a helyzetet. Egy másik alkalommal repülővel akartam átmenni Kabulból Mazarba, de késett a gép. Kiderült, hogy elromlott, küldtek akkor egy másikat. Két nappal később hallottuk, hogy lezuhant az a gép, amivel repültünk volna, minden utas életét vesztette. Az autók, repülők karbantartása kicsit más színvonalon mozog.

Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet

A biztonsági helyzet sem úgy tűnik innen nézve, mintha javulna.

Nagyon változóak a körülmények: a nagyobb városokban és a legfontosabb útvonalak mentén jobb a helyzet, a nemzetközi-, vagy a helyi fegyveres erők viszonylagos biztonságot teremtenek. A kisebb falvakban még mindig őrzi a pozícióit a helyi hadúr, Dél-Afganisztánban és a Pakisztánnal határos területeken és vidéken pedig egyre erőteljesebb a Talibán térnyerése. A nemzetközi erőkről mostanra áttevődött a hangsúly a helyi rendőrségre és az afgán nemzeti hadseregre – mostanában ők válnak a tálib támadások fő célpontjaivá.

Mi lesz akkor így az év végi kivonulás után?

„This is Afghanistan” (ez Afganisztán) – szokták mondani a helyi kollégáink is, vagyis itt bármi megtörténhet. Az biztos, hogy a kivonulás idején – ami igazából a nemzetközi haderő jelenlétének csökkentését jelenti – tél lesz, és télen mindig jobb a biztonsági helyzet, a biztonsági jelentések is igazolják, hogy a támadások tavasztól őszig intenzívek. A viccet félretéve, nehéz erre válaszolni, bízunk abban, hogy az afgán hadsereg szavatolni tudja a biztonságot az ország nagyobbik részén, a városokban és a fő útvonalakon. Vidéken nehezebb lesz a helyzet.

Fel vagyunk készülve arra, hogy egy átmeneti időszak jön Afganisztánban, ENSZ-kollégákkal beszéltünk arról, hogy most célszerűbb a nagyobb fejlesztési projektekről visszaállni a megélhetést és a túlélést biztosító programokhoz: humanitárius segélyezéshez, élelmiszerosztáshoz, az alapfokú egészségügyi ellátás és oktatás biztosításához. Olyan egyszerűbb programokat igyekszünk most kiválasztani, amelyek akkor is megvalósíthatóak, ha a biztonsági helyzet rosszabbra fordul.

2011-ben Baghlan tartomány akkori kormányzója Magyarországon járt, és azt mondta, nincsenek utak, nincs áram, a nemzetközi közösségnek 2024-ig nem is lenne szabad a kivonuláson gondolkoznia.

Nekik az az érdekük, hogy minél tovább kapják a segítséget: nem csak a katonait, hanem a fejlesztési támogatást is. 2005-2006 környékén sokkal nagyobb volt a külföldiek legitimációja, még délen és keleten isjobb a volt biztonsági helyzet, szerintem már akkor el kellett volna kezdeni szépen lassan leépíteni a külföldi katonai jelenlétet, és a fejlesztésekre koncentrálni. Szerintem ha az embereknek biztos megélhetésük van, kisebb az esély, hogy szélsőségesekhez csatlakoznak.

A helyiek azt mondják, hogy már bőven itt az ideje a külföldi katonák hazahívásának; ugyanakkor az afgán hadseregről azt gondolják, hogy nem tudnak igazán harcolni, mivel nem olyan jó a technikai felszereltségük. Ezért is tartanak a csapatkivonástól.

Június 14-én lesz az elnökválasztás második fordulója. Egyesek azt mondják, véget ér a Karzai-féle nagy korrupciós éra. Ez hozhat számottevő változást?

A korrupció szerintem nem változik meg attól, hogy nem Karzai lesz az elnök. A nagy kérdés az, mekkora legitimációja lesz az új elnöknek, hány törzset, etnikumot tud maga mögé sorakoztatni, mert ettől függ a hatalma, illetve hogy milyen stratégiát folytat majd a tálibokkal kapcsolatban. Emellett lesz egy átmeneti időszak, amíg a parlamenti választások le nem zajlanak – hiszen új elnök lesz, de a helyi szinteken nem feltétlenül az ő emberei lesznek fontos pozíciókban. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet legfőbb afganisztáni tevékenysége

Prioritások: Oktatás-fejlesztés; vidékfejlesztés, gazdaságélénkítő programok; mezőgazdaság, vízgazdálkodás fejlesztése; közigazgatás fejlesztése; hosszútávon fenntartható környezetbarát technológiákon alapuló kivitelezés

A programok összértéke meghaladta a 14 millió USD-t (több mint 3 milliárd forint), a támogatás 20 százalékát a Külügyminisztérium biztosította, a többi forrást a segélyszervezet pályázati úton biztosította (uniós programok, japán kormányzati pénzek, az ENSZ szakosított szervezeteinek hozzájárulása)

Közvetlen kedvezményezettek: 567,839 fő

1. Humanitárius Segélyezés

  • Élelmiszer és használati eszközök, ruházat osztása (1,200 tonna)
  • Csatornatisztítás
  • Humanitárius segélyek biztosítása árvizek, terrorcselekmények, extrém időjárás által érintett lakosság számára
  •  „Food for work programok” (összesen több mint 117 ezer fő kedvezményezett, közel 3000 tonna élelmiszer)

2. Újjáépítési és fejlesztési programok

  • 16 iskola (újjá)építése, 4 egészségügyi központ építése
  • Tanárképző Központ fejlesztése
  • Szakiskola és 140 férőhelyes kollégium építése
  • Írás-olvasás, higiéniai képzések
  • Farmer szövetkezetek létesítése, fejlesztése, mezőgazdaság fejlesztése, mini vízerőművek kiépítése
  • Asztalos üzem építése, asztalos képzés
  • Szőnyegszövő tanfolyamok, eszközök és alapanyag biztosítása, piacra jutás biztosítása
  • Kozmetikus oktatóközpont építése és képzések
  • Városi hulladékkezelési program végrehajtása Mazar-I-Sharifban

3.  Helyi önkormányzatok, közigazgatás fejlesztése: Baghlan, Balkh és Samangan tartományokban

@hegedus_zsuzsa Twitteren

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.