Nyílt konfliktussá fajult a vita Ferenc pápa és a bíborosok közt

Heti Válasz / 2014.10.16., csütörtök 11:27 /
Nyílt konfliktussá fajult a vita Ferenc pápa és a bíborosok közt

Nyílt konfliktussá fajult Ferenc pápa és a bíborosok közt a második házasságukban élő hívek áldozásának kérdése a katolikus egyházban. Október 19-én zárul a családdal kapcsolatos lelkipásztori kihívásokat tárgyaló rendkívüli püspöki szinódus a Vatikánban. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

 „A válás nem feloldhatatlan bűn” – jelentette ki Walter Kasper német bíboros 2014 februárjában, egy nappal azelőtt, hogy a bíborosok testülete összeült volna a szinódus előkészületeként megvitatni a család témáját. Az egyházi vezető nem hirtelen lett az ügy buzgó pártolója: még stuttgarti püspökként 1993-ban kollégáival együtt jegyzett egy körlevelet, amelyben az elváltak és polgárilag újraházasodottak szentségekhez engedését sürgette, kiváltva ezzel a Hittani Kongregáció vezetője, Joseph Ratzinger bíboros – a későbbi XVI. Benedek pápa – és II. János Pál pápa rosszallását. Annak ellenére, hogy kettejükkel többször konfliktusba került, mégis bíborossá kreálta és a Vatikánba hívta dolgozni a Ferenc pápa által szentté avatott egyházfő.

XVI. Benedek alatt a Kasper-féle teológia háttérbe szorult, 2013 márciusában, négy nappal megválasztása után azonban Ferenc pápa Kasper megbocsátásról szóló könyvéből idézett vasárnapi Úrangyala imádsága keretében a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, „okos, jó teológusnak” nevezve a bíborost; és őt kérte fel az említett bíborosi konzisztórium nyitóelőadásának megtartására is. Azóta Kasper, ha kritizálják, azzal védekezik: „aki engem támad, a pápát támadja”.

Teljes elemzésünk az október 16-i Heti Válaszban olvasható. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.