Ők lehetnek Putyin utódai

/ 2017.08.21., hétfő 19:00 /
Ők lehetnek Putyin utódai

Vlagyimir Putyinnak jövőre ér véget a harmadik elnöki ciklusa. Oroszországban az államfői mandátum jelenleg hat évre szól, vagyis Putyin elvileg 2024-ig hatalmon maradhatna, de azt még nem tudjuk, hogy ő is így gondolja-e. Persze elég nagy meglepetés lenne, ha nem próbálná meg az újrázást, de hivatalos bejelentés még nincs, eddig annyit tudunk, hogy „gondolkodik a 2018-as induláson”.

A Peterburgszkaja Politika nevű agytröszt ezért előállt egy listával, amelyen azokat a figurákat sorolták, akik elképzelhetők mint következő elnök. Az intézet 1991 óta készít ilyen listát, és általában elég jól be tudták lőni, kikre kellett odafigyelni az egyes elnöki ciklusokban. Az RBK üzleti híroldalnak adott magyarázatában ugyanakkor Mihail Vinogradov intézetvezető sietett hangsúlyozni: nem az állítják, hogy a listájukon szereplőkből tényleg elnök válhat, inkább olyanokról van szó, akik a jövő évi elnökválasztás után kulcspozíciókba kerülhetnek.

A listán szereplőket egyenként pontozták 1-től 5-ig, öt kategóriában:

  • ismertség/médiajelenlét,
  • társadalmi elvárások,
  • aktivitás,
  • konfliktusok,
  • gyengeségek.

Ezek alapján a top 10 a következő (zárójelben a pontszámuk a lehetséges 25-ből):

  1. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök (21)
  2. Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere (19)
  3. Alekszej Gyumin tulai kormányzó, korábbi elnöki testőr (18)
  4. Szergej Sojgu védelmi miniszter (17)
  5. Valentyina Matvijenko, a szövetségi parlament felsőházának elnöke (16)
  6. Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter (16)
  7. Szergej Kirijenko, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője (16)
  8. Anton Vajno, az elnöki adminisztráció vezetője (16)
  9. Vjacseszlav Vologyin Duma-elnök (15)
  10. Igor Szecsin, a Rosznyefty olajipari vállalat elnöke (15)

A 20-as listán emellett további állami vállalatvezetők, miniszterek és titkosszolgák szerepelnek, a két kakukktojás a 13. helyen álló csecsenföldi mindenható hadúr, Ramzan Kadirov (14) és a 18. helyre befutó ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij (10).

Borítókép: Dmitrij Medvegyev és Szergej Szobjanyin találkozója 2012-ben (Fotó: AFP/RIA-Novosti/Dmitry Astakhov)

Rosta

Élő Anita

Találkozunk 2016-ban!

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg blöff volt a rezsicsökkentés?

A földgáz külföldi áresése valóban lehetővé tett volna egy méretes lakossági gázárcsökkentést 2015–16 táján, a kormány azonban inkább tartalékba rakta az erre fordítható összeget. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!